Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 19. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Földi Mihály: STELLA
Mohácsi Jenő könyve

Egy nagyon szép novellát olvastam ezekben a napokban s nem tudom megállni, hogy meg ne kérjem az embereket: olvssák el ők is.

Egy dunai hajóutat ír le a novella. Romániából Budapest felé halad a hajó, amelyen összezsúfolódik körülbelül minden, ami ma fontos, érdekes, izgalmas és káotikus. Jóság és gonoszság, erő és gyöngeség, bűn és szerelem, férfi és nő, mult és jelen s nem is jelentéktelenül a jövő. A tegnapi és a mai férfi és nő s halovány, de már felismerhető fantómként a holnap embere. Az író megismerkedik egy külföldre igyekvő táncosnővel s megkívánja. Talán már szereti is. De megismerkedik egy román fiatalemberrel, aki gyötrelmesen áhítozik a nőre... s az író átengedi a szép órákat a román ifjúnak. Ez a történet, bár önmagában is nagyon érdekes, nem a legfontosabb része a novellának. Értékes a hangja, a hangulata. A víziója, a töprengése, a látomása. Az író vívódása önmagával, a korával, az emberi multjával, a jobb, a más, az új jövő hitével. Lázas tanításaival. Miért hitetlen ez a világ? Miért céltalan ez a kor? Miért boldogtalan a mai ember? Mert egyedül van. Mert nem bízik a másikban. Mert nem tudja megérteni a másikat. Ember az embert. Nép a népet. Állam az államot. Mert nem tud résztvenni a sorsában. Mert a másiknak az élete nem az ő sorsa. Mert korlátolt. Mert nincs fantáziája. Ha rájönne, hogy az ő öröme a másiknak is öröme, ha megérezné, hogy a távoli jajgatás az ő torkát is tépi... ha ki tudná tágítani az életét és be tudná fogadni minden ember és nép sorsát... az író itt lemond egy szép kalandról s átengedi egy idegennek. Egy embernek. Dekadencia? Gyöngeség? Jóság? Mindenen felülemelkedő erő? Az írónak magának nincs véleménye s a motívumok szörnyű mélységekbe vezetnek; az élet gyökereihez; oda, ahol homoszexualitás keveredik a férfiassággal, áldozat a győzelemmel, élet a halállal, új ember a régi rosszal. Ép ez a szép benne; ez a megrázó homály, ez a víziós láz, ez a fuldokló útkeresés; régi világok romjain újnak a megsejtése. A mai Európa, a mai világ úszik a dunai hajón; a Balkán vízcsöppjében a ma tragédiája; a táncosnő szerelmében a mai férfi tépettsége; az emberekben új emberek élethasadása, az íróban egy megszülető világ vajúdó láza. Mát mutató és jövőt álmodó író. Ilyen a hangja is. Realisztikus és fantáziáló, nyugodtan látó és lázasan lihegő; pozitív és mégis víziós, szaggatott és mégis egységes. Hánykolódó, szívből fakadt egészséges nyugtalanság; felráz, veszedelmeket suttog és parancsolóan ordít: térj magadhoz, nézz magadba, vulkánon jársz, vulkánok vajúdnak benned, nézz körül: az a feladatod, hogy termőföldet szülj a pusztító, perzselő, rohanó lávatömegekből. Európai írás.

Kétszer olvastam el ezt a novellát s nem hinném, hogy tévedek: remekmű.