Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 18. szám · / · BABITS MIHÁLY: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA

BABITS MIHÁLY: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA
2.

Soha talán irodalom és filozófia oly félve nem kerülgették "a Kor centrális problémáit“, mint ma. Holott sohse volt tikkadtabb a Szellem, elepedve egy Szó enyhületeért. Egy szóért, mely méltó az Ige nevére, amit a grammatika cselekvésszónak is mond? Óh nem, nem, az Isten őrizzen! Cselekvés elég volt, több is az elégnél: legalább ahogy a könyv és puska szimbolumban értik - mert azt olvasom, hogy ez a gondolat és cselekvés jelképe. Cselekedtünk - vagdaltunk, lövöldöztünk - össze-vissza, jobbra és balra, mindenféle szavakat kiabálva, a sötétben. Az a szó sohsem hiányzott, amelyik "tetteket gyujt“.

De az, amelyik világosságot!

S rövidlátás a "szabad vélemények üldözését“, a "gondolat elnyomott voltát“ okolni ezért a hiányért! Még az sem magyarázza, hogy a probléma olyan természetű, amilyennél azt szokták mondani: "egy gyermek kíméletlenségére volna szükség“. Az emberi világ "elevenére tapintani“: ehhez bátorság kellett minden korban, s bátorságért és kíméletlenségért ma sem megyünk a szomszédba. Korunk önző kor, de önzése a szenzációk önzése, és sohse volt annyi Herosztratesz, mint ma. Egész irodalmunk a kíméletlenség jegyében áll, mint egész életünk, kényszerűen, a bátorság jegyében.

S nem is hiányzik a bátorság a Kor gondolkodásából. Ám, ez inkább az igék és pártok bátorsága, mint a világosságé. Pacifisták gyakran tiszteletreméltó nyíltsággal bélyegezték meg a Ma világnézetét, mely a nyers erő és balga tények istenítése. De mindez a kritika egy tünt század "progresszív“ eszméin alapul, amikre ma csak mosoly vagy sóhaj felel: nem éppen a fölkavaróan aktuális problémák visszhangja. A Kor problémájára aligha az tapint, ki elmaradt vének módján csahol a Kor ellen, s csak oly bűnöket tud szemérehányni, miket az büszkén vállal.

Olvastam oly könyveit is a pacifistáknak, amik kerülték ezt az elavult szentimentálizmust; ezek teljesen korszerűek és praktikus jellegűek voltak; de csak untattak vagy kedvetlenítettek. Csodálatos! Micsoda katasztrófákat éltünk át, s micsoda felhők csüggnek még fölöttünk! Azt hinné az ember, másra nem tudunk gondolni: megszállottakként járunk e felhők alatt, s izgat minden szó, mely róluk esik. De ahelyett untat. Ez a reális alapokon nyugvó pacifizmus époly hidegen hagy, mint az érzelmi. Rossz üzlet a háború? Ha ma rossz, holnap jó lehet: s talán nem is okvetlen csak üzlet. A Kor problémája nem praktikus probléma; különben is a mai lélek ösztönszerű bizalmatlansággal van az ilyen praktikus és tudatos megoldások iránt. Soha kisebbnek nem éreztük magunkat a nagy történeti folyamatokkal szemben; apokaliptikus kíváncsisággal lessük a Századot, s borzongató találgatásokba bocsátkozunk: mi lehet még ebből? Ez a legtöbb, amit eddig még tudtunk vagy mertünk. Apokaliptikus korok talajából természetszerűleg fakadnak föl a történetfilozófiai spekulációk. Az Emberiség karakterváltozása, új embertípus megjelenése a földön, kultúrák élete és halála. Napnyugat alkonya: mind csupa kész Apokalipszis. S ily apokaliptikus jelek és jóslatok bizonnyal alkalmasak megragadni a mai fantáziát.

De az Apokalipszis nem arra való, hogy szomjat oltson; inkább még szítja azt: azért előzik meg a Szentkönyvben is az Evangéliumok. Azok a régi Evangéliumok, amikhez Tolsztoj oly zavartan és görcsösen próbált visszanyulni... Ma más evangéliumokat olvasunk, egészen különös evangéliumokat: s ezek mögött az uj evangéliumok mögött leselkedik a Század kimondatlan problémája.