Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 16. szám · / · BALASSA JÓZSEF: AZ AMERIKAI KULTÚRA

BALASSA JÓZSEF: AZ AMERIKAI KULTÚRA
II. [+]

Az amerikai kultúrának még egy igen fontos tényezője van: a nő helyzete és szerepe a nyilvános életben. Sehol a világon nincs a nőnek olyan kiváltságos helyzete, mint Amerikában. S ez annyira szembetűnő, hogy csaknem minden író, aki Amerikával foglalkozik, beszél az amerikai társadalom és élet feminin jellegéről. Sőt egyes írók, félig tréfásan, félig komolyan arról is beszélnek, hogy szükség volna Amerikában a maszkulinizmus szervezkedésére a férfijogok védelme céljából.

A nőnek ezt a kiváltságos helyzetét megmagyarázza az amerikai társadalom keletkezése és kialakulása. A nő mindenütt kivételes helyzetbe jut, ahol több a férfi, már pedig minden gyarmatosítás, település férfiak által történik. Ott a nő igen nagy érték, versenyeznek érte és megbecsülik. Az Egyesült Államok lakossága is évszázadokon keresztül települőkkel gyarapodott, akik között mindig sokkal több volt a férfi, mint a nő. Ez ma már nagyrészt kiegyenlítődött, de még ma is több a férfi, mint a nő: a 21 éven felüli lakosságból 100 nővel szemben 1910-ben 106, 1920-ban 104 volt a férfiak száma. A nőnek kiváltságos helyzete azonban továbbra is megmaradt, megőrizte a társadalmi élet fejlődése; az, hogy a férfilakosságot teljesen lefoglalta s a társadalmi rétegek legnagyobb részében lefoglalva tartja ma is a kenyérkereset, a pénzszerzés. Tehát a nőre marad a család s a nyilvános társadalmi életnek minden mozzanata, ami a kultúrával, az élet szebbétételével összefügg. A nő olvas, színházba jár, zenét és előadásokat hallgat, utazik s a férfi szerzi hozzá a pénzt. Európában, különösen Svájcban, Olaszországban csapatosan utaznak az amerikai nők, öreg és fiatal asszonyok, leányok férfiak nélkül. S ha megkérdezzük tőlük, hogy hol vannak a férjek, egész természetesnek tartják a feleletet: They are at home to make money. (Otthon vannak pénzt szerezni.)

A nő ezt a kedvező helyzetet minden tekintetben, a legnemesebb értelemben is kihasználta s elfoglalta mindenütt a férfiak által üresen hagyott helyeket, úgyhogy joggal mondhatjuk, hogy Amerikában a nők a szellemi és szociális élet irányítói. Műveltségénél, nagyobb és sokoldalúbb fogékonyságánál és tájékozottságánál fogva a nő igyekszik a közélet minden területén érvényesíteni befolyását. A család vezetése, a gyermekek nevelése egészen a nő dolga. S ez a nagy befolyás tovább tart az iskolában is. Az elemi és a középiskolában a tanítói állásokat csaknem kizárólag nők töltik be, sőt az iskolafelügyelet is nagyrészt nők kezében van. S mivel az egész amerikai iskolarendszer a koedukáció alapján épül fel, a fiúkat és a leányokat egyaránt nők nevelik és tanítják. A leányok nem hagyják abba a tanulást a középiskola elvégzésével, hanem igen nagy részük megy felsőbb tanulmányokra. Az 1925-26. iskolai évben az Egyesült Államok egyetemein és más főiskoláin 508.714 férfi mellett 312.338 volt a nőhallgatók száma.

Az ilyen művelt és a szellemi élet iránt fogékony nő előtt nyitva van mindenféle pálya, s ott látjuk őket a közigazgatás terén a legmagasabb állásokban is, mint államtitkárt több állam kormányzásában, mint polgármestert a városok élén; vezető álláshoz jutnak pénzintézetekben és üzleti vállalatokban. S nem csodálkozhatunk azon, hogy a legkiválóbb regényírók között is nagy számban vannak nők. A szociális életben is jelentős szerepet játszanak klubjaik és egyesületeik segítségével. Ma a pacifizmus s a nemzetek közötti kibékülés legkitartóbb harcosai Amerikában a nők, s a prohibíciós, alkoholellenes mozgalom is részben a női klubokból indult ki s ott vannak legerősebb védelmezői. Az igaz, hogy a világtól elmaradottabb államokban a kicsinyes, szűk látókörű korlátozások, az erkölcsvédő blue law-k is nagyrészt a nők köréből indulnak ki. Talán a nők hatásának tulajdoníthatjuk azt is, hogy erősen hangsúlyozzák Amerikában minden kulturális törekvés praktikus értékét.

S ez az amerikai nő, aki ott van mindenütt a közéletben, aki dolgozik az iskolákban és a könyvtárakban, a hivatalokban és az irodákban, nem férfiasodik el, hanem külsejében, életmódjában, szórakozásában megmarad nőnek. Felhasználja a szépítés minden eszközét, sportot, szép ruhát, szépítő szereket, hogy külső megjelenésével is biztosítsa azt a felsőbbséget, amit műveltsége, lelki frissesége szerez neki. S ebben a tekintetben alig van társadalmi különbség, csak a rendelkezésre álló vagyoni eszközök szabnak korlátokat. Az irodából vagy üzletből távozó leány, a manikűrös vagy gépíró kisasszony, ha munkáját befejezte, épolyan lady, mint a leggazdagabb család leánya. Csinos ruhájában elmegy teniszezni, lovagolni vagy színházba, moziba, dancingba, olvas és előadásokra jár, s megszerez magának mindenfajta szórakozást, amire vágyódik.

S a nőt, aki ilyen fontos szerepet tölt be Amerika szellemi és szociális életében, meg is becsülik. A törvények védik s erőssé teszik. Talán túlságosan is védik s a férfiakkal szemben szerelmi és házassági ügyekben a törvény előtt mindig a nőnek van igaza. A nyilvános megbecsülésben is mindig magas polcra emelik a nőt. A Fehér házban láttuk, hogy a volt elnökök arcképe mellett ott van az elnök feleségének arcképe is. Nem csodálhatjuk, ha az ilyen helyzetben levő s ilyen szellemi felkészültségű nőnek igen nagy hatása van a kultúra fejlődésére.

Az amerikai életnek azok a tényezői, amelyekről eddig szólottam, megmagyarázzák, hogy miért olyan idegen, miért gyakran olyan érthetetlen az amerikai kultúra az előtt, aki európai szemmel nézi és bírálja. S ezek a tényezők megmagyarázzák azt is, hogy miért lepnek meg bennünket a nagy, gyakran alig érthető ellentétek, ha az amerikai kultúrával meg akarunk ismerkedni a tudomány, az irodalom és a művészetek terén.

Ha az amerikai iskolarendszer felé fordítjuk figyelmünket, az a kép, amely első látásra elénk tárul, meglep a kultúra iránti kiváló érzékkel, a haladásnak és az áldozatkészségnek óriási méreteivel. Az alsó- és középfokú oktatás teljesen ingyenes, s a bőkezűen és pompásan felszerelt iskolák még iskolaszerekkel is ellátják tanítványaikat, tehát a gyermek iskoláztatása nem probléma a legszerényebb viszonyok között élő amerikai polgár számára sem. Az iskolákat az egyes államok és városok tartják fenn s versenyezve bőkezűen költenek iskoláikra. 1925-26-ban kétmilliárd dollárt költöttek nyilvános iskolákra az Egyesült Államokban. Nincs egységes iskolarendszer, hanem minden állam és minden nagyobb város maga gondoskodik iskoláiról és maga szervezi iskoláinak tanítási rendszerét. Ez versenyzésre buzdítja a fentartó testületeket, hogy minél szebb, minél jobban felszerelt iskolával büszkélkedhessenek. Az a High school (középiskola), amelyet Clevelandben láttam, 4000 tanulót fogad be, de egy osztályba csak 25 jut. Berendezése, felszerelése a legmodernebb és legpraktikusabb. A természettudományi tárgyak számára külön előadótermek vannak; gondoskodnak a gyakorlati oktatásról műhelyekkel, irodai termekkel; a tanulók testi ápolására szolgálnak a tornatermek, fürdők, étkezőterem olcsó árakkal; két előadóterem van színpaddal, az egyik a tanulók műkedvelői előadásai számára, a másik főleg mozielőadások céljára. Az iskolák belső élete egészen megfelel az amerikai társadalmi életnek. Az óriási intézetek nagy gépek, melyek pontosan elvégzik a rájuk bízott feladatokat, de nem igen jut alkalom a szabad mozgásra és a tanulók egyéni nevelésére. Az állampolgári nevelés az első feladat, ezen felül az a kötelességük, hogy gyakorlati pályára készítsék elő az Egyesült Államok leendő polgárát. Az általános műveltség megadása a College-oknak lenne a feladata. Jellemző, hogy néhány évvel ezelőtt egy tanító Ohióban egy oktatógépet szerkesztett, amely magát a tanítót is pótolhatja. Olyan ez, mint egy írógép. Kérdéseket vet fel, melyekre sokféle lehetséges és számozott feleletet sorol fel s a tanuló dolga, hogy egy gomb lenyomásával jelezze a helyes feleletet. A gép jelzi a hibákat és a helyes feleleteket s a jó feleletekért jutalmul, mint egy automata, csokoládét vagy candy-t ad a jó diáknak. És evvel az őrültséggel az amerikai sajtó komolyan foglalkozott.

A high-school-ok nagy gépezete fölé emelkedik a felső oktatás college-aival és egyetemeivel (University). A college-ok körülbelül a mi középiskoláink felső osztályainak felelnek meg; céljuk általános műveltséget adni, s elviszik a diákot az első egyetemi fokozatig, a B. A. vagy B. S.-ig (Bachelor of Arts, Bachelor of Science). Az egyetemek a tudomány nagy műhelyei, óriási alapítványokkal, bőkezűen és fényesen felszerelt intézetekkel. Az államok és a nagy városok versenyeznek az egyetemek és új kutató intézetek felállításában; 1927-ben az Egyesült Államok területén 592 College és University működött, több mint 800.000 hallgatóival. Egy évi bevételük, amit fentartásukra fordítottak 476.260 millió dollár volt. A dotáció, ami egy-egy egyetemnek jut, igen tekintélyes; a Harvard egyetemé 69 millió, a Columbia egyetemé 59 millió, a Yale-é 42 millió, a chicagói egyetemé 35 millió dollár. S a felsőbb oktatás és a tudományterjesztés céljait szolgálják a nagy nyilvános könyvtárak, a bámulatosan szép és gazdag Congress-Library Washingtonban, a Public Library számos fiókjával New Yorkban, az egyetemi, városi és más nyilvános könyvtárak, köztük a 3000 Carnegie-könyvtár az Egyesült Államok egész területén.

S a tudomány otthonainak e fényes képe mögött elénk mered a híres majompör, mely 1925-ben tette hirhedtté Tennessee államot. S ez nem elszigetelt jelenség az Egyesült Államok felfogásában, mert Mississippi s Florida állam is parlamenti határozattal rendelte el, hogy a darwinizmussal szemben a Genesis alapján kell a világ keletkezését tanítani. Texas állam is megparancsolta, hogy az iskolakönyvekből ki kell hagyni a darvinista fejlődéstörténet tanítását. S még más államokban is kitört a harc a kétféle felfogás között a világ és az élet keletkezéséről s tréfásan úgy mondták, hogy ez «az angyalok pártjának» harca «a majmok pártja» ellen.

Ezt a szembetűnő ellentétet a haladó tudomány és a maradi gondolkozás között, megmagyarázza egyrészt az egyetemek keletkezése, másrészt az egyetemi élet sajátossága, mely visszatükrözi az amerikai szellemi és társadalmi élet egyenetlenségét, sok tekintetben elmaradottságát.

Az amerikai egyetemeket részben az egyes államok tartják fenn, részben magánalapítványok. Az első egyetemeket a puritán vallásos gondolat alapján szervezték, később a nagy üzleti vállalatok állítottak fel egyetemeket s látták el őket a legbőkezűbben anyagi eszközökkel, hogy a tudománynak e nagy várai is az ő érdekeiket szolgálják. A Columbia (New York) és a Pennsylvania egyetem (Philadelphia) a Morgan-csoporté, Chicago egyeteme a Rockefellereké, Princeton egyeteme Frické, az acélkirályé, a pittsburghi az acéltröszté, a rochesteri George Eastman-é (Kodak-társaság), a detroiti az automobilgyáraké, az oregoni a fatröszté. Minden egyetem egy-egy önálló köztársaság, elnökkel, tanáccsal s nagy adminisztráló szervezettel, s ez a vezetőség nagy pénzösszegekkel rendelkezik s az egyetem életét korlátlan hatalommal intézi. S mivel a tanárok nem élethossziglan kinevezett tisztviselők, hanem bizonytalan időre szerződött alkalmazottak, sorsuk a vezetőktől függ. Nem is ritka eset, hogy egyetemi tanárokat független, a vezetőségnek nem tetsző gondolkozásuk miatt elbocsátanak. Sinclair Lewis regényei (Arrowsmith, The Trail of the Hawk) elég éles képét rajzolják ennek az egyetemi életnek. Az erősen konzervatív Harvard, Yale és Princeton egyetemek mellett ott vannak a liberális irányu John Hopkins (Baltimore) és Wisconsin egyetem (Madison). Az egyetemi tanárok egy része egyesületet is alakított (The American Association of Universityí Professors), amelynek feladata az egyetemi tanárság anyagi és szellemi függetlenségéért küzdeni, azonban a 200.000 egyetemi tanár közül csak 5000 tagja az egyesületnek. [*]

Ha az amerikai egyetemekről hall vagy olvas az ember, mindig megismétlődik az a vád, hogy ezek a nagy diplomagyárak nem igazi otthonai a tudománynak. Nagy üzleti felkészültséggel s óriási szervezettel dolgoznak s a fődolog, hogy minél több diákot gyüjtsenek össze. Annyi bizonyos, hogy a 200.000 ú. n. egyetemi tanár nem mind a tudomány apostola s gyakran halljuk, hogy az átlag egyetemi tanár szaktudományán kívül csak a sportban jártas, de az általános műveltség szempontjából megdöbbentően tájékozatlan. Még bizonyosabb, hogy a 800.000 diák, aki a College-okba és az egyetemekre beiratkozott, nem mind készül tudományos pályára, hanem igen nagy részük csak egy-két évet akar kellemesen eltölteni, kedvelt sportjával foglalkozni, s legfeljebb a B. A.-t vagy B. S.-t megszerezni s azután megy az üzleti életbe. Az egyetemen a sport a legfontosabb, s Sinclair Lewis ki is gúnyolja az egyetemeknek azt a törekvését, hogy a sport terén szerezzék meg hírüket és dicsőségüket. Arrowsmith c. regényében, mindőn egy új egyetem alapításáról van szó, az előkészületek vezetője mondja, hogy van pénz elég, különb egyetemet fognak csinálni, mint az eddigiek közül bármelyik. Olyan campus (torna-, sport- és gyakorlótér) lesz benne, amilyen még sehol sincs s a legjobb baseball-trainer-t fogják szerződtetni. A diákok legnagyobb része valóban csak a sport iránt érdeklődik, s az ember megdöbbentő adatokat hall és olvas tájékozatlanságukról a műveltség általános kérdéseiben. Néhány évvel ezelőtt egy nagy egyetem egy kérdőívet töltetett ki száz diákkal, hogy mit tudnak a világ nagy történelmi és irodalmi alakjairól. Az eredmény az volt, hogy csak Napoleonról tudta mind a száz, hogy ki volt, Kant nevét 73, Bismarck nevét 18 sohasem hallotta, Shawról 42 azt hitte, hogy amerikai író, Goethét egy nagy részük német zenésznek tartotta. Platóról csak 5, Periklesről 16 tudta megmondani, hogy ki volt. Legnagyobb részük Kopernikusról és Keplerről sem tudott semmit. Nem csoda, ha az ilyen műveltségű s csak a sportnak élő diákság lenézi s kigúnyolja azt, aki komolyan veszi az egyetemi tanulmányokat. Így keletkezett a tudománnyal foglalkozó diák gúnyneve, a high-brow stuff.

Az a kép, amit a szatirikus írók és a haladás harcosai az amerikai egyetemek életéről rajzolnak, talán kissé erősen színezett, de nem túlzott. De ha az ember közelebbről érdeklődik és igyekszik belenézni az egyetemek belső életébe, el kell ismernie, hogy ott komoly, tudományos munka is folyik tanárok és tanulók között egyaránt. Az igaz, hogy a tudományos kutatáson is meglátszik az amerikaiak praktikus szelleme, mert az első kérdés mindig az, hogy ez vagy az a tudományos eredmény mire jó, mi hasznuk lesz belőle. A nagy egyetemek (Harvard, Yale, Columbia, Chicago stb.) a tudományos munkák egész sorozatát adják ki s ezek a tudományos irodalomban számottevő alkotások. Tehát az egyetemen, a diákság körében is forrong és alakul Amerika jövője.

A kultúrának egyik legjobb fokmérője az irodalom. Kik és miről írnak, mi érdekli a közönséget, milyen fajta könyveket olvas, milyen színművek vonzzák a színházba? A mai amerikai irodalom teljesen és híven visszatükrözi azt a képet, amelyet az amerikai emberről és az ameriki életről rajzoltunk. A felületes, moralizáló, szórakoztató olvasmányok óriási áradata mellett megindult és folyton emelkedik értékében és hatásában, különösen az utolsó húsz, harminc esztendő óta, egy komoly, számottevő, értékes irodalom, még pedig első sorban regényirodalom.

Az amerikai irodalom a mult században alig volt egyéb, mint az angol irodalom visszfénye, átültetve amerikai talajra. Legnagyobb íróik és költőik (Washington Irving, Cooper, Edgar Poe, Mark Twain, Bret Harte, Emerson, Longfellow, Lewis Wallace) nem hoztak új, amerikai szellemet az irodalomba, csak különbet, értékesebbet alkottak, mint a többiek. Az első, igazán amerikai szellemű költő, aki tárgyban és formában újat mert alkotni, Walt Whitman volt. Csakhogy a mult században az ő hatása nagyobb volt Európában a költőkre s az irodalom legfinomabb lelkű olvasóira, mint az amerikai közönségre. Az átlag amerikai olvasó ízlését és irodalmi szomjúságát (?) teljesen kielégítették a folyóiratok (Review-k és Magazine-k.) regényei és elbeszélései, a kalandos vagy detektív-történetek, melyeknek tartalma erkölcsös, s nem ütközik meg rajtuk az olvasó puritán vallásos felfogása. Az amerikai ember könnyű szórakozást vár olvasmányaitól, amely nem kavarja fel lelkét, hanem megnyugtatja napi üzleti vagy irodai munkájának fáradsága és izgalmai után. Ezért első követelménye az amerikai regénynek a happy end, a szerencsés befejezés. Nem bánja az olvasó, ha a regény folyamán egy kissé izgul, aggódik a hős vagy hősnő sorsa iránt, de megkívánja, hogy minden rendben legyen, mikor leteszi kezéből a könyvet. S azután ne izgassa tovább az egész ügy, elfelejti, mire a következő héten egy másik regényt hoz az ő lapja. S ezt a sekélyes irodalmat még jobban elsekélyesíti az óriási termelés. Rengeteg nagy a heti és havi folyóiratok száma; minden városban az Egyesült Államok egész nagy területén van sok s ezeket meg kell tölteni olvasmánnyal, regénnyel, elbeszéléssel, rajzokkal, népszerű tudományos cikkekkel. A tömegtermelés egészen üzleti irányúvá tette ezt az irodalmat. Ma már nem hasábonként vagy soronként fizetik a közleményeket, hanem szavanként. A folyóiratnak kell egy hatezer szavas elbeszélés, egy kétezer szavas cikk a rákbetegségről, egy regény, tíz folytatásban, folytatásonként négyezer szó. S ügynökök foglalkoznak az irodalmi alkotások elhelyezésével. Az író átadja elbeszélését vagy cikkét az ügynöknek, az elolvassa és tudja, hogy az ilyen hangú és tárgyú közleményt melyik folyóiratnál lehet elhelyezni. Ha New Yorkban nem kell, esetleg nagyon szívesen veszik Arizonában vagy Californiában. Annyira mesterségnek tekintik ezt az irodalmat, hogy könyvek is jelentek meg arról, hogyan kell megtanulni az írás technikáját. Ha a nyelvtant, a fizikát, a könyvvitelt meg lehet tanulni könyvből, miért ne lehetne megtanulni az írást is? Előttem van egy ilyen könyv: Narrative Technique. A practical course in literary Psychology, by Thomas H. Uzzell. Ez a könyv 473 lapon komoly tudományos alapon tárgyalja, hogyan kell egy regény vagy elbeszélés meséjét kitalálni, megszerkeszteni, kidolgozni. S az elméletet nagy írók munkáinak elemzésével világítja meg. Egy másik, hasonló irányú könyvben igen hasznos tanácsok vannak arról is, hogyan kell a már kész művet elhelyezni.

A XX. század elején új hang és új szellem hatolt be az amerikai regényirodalomba; az új írók művei forradalmat keltettek és magukkal ragadták az amerikai olvasóközönségnek azt a részét, amelyik az amerikai szellem emelését, a kultúra átalakítását kívánja. Ma már nagy közönségük van, regényeik a best seller-ek (legjobban fogyó könyvek) közé tartoznak s a legtöbben közülük meghódították az európai olvasóközönséget is. És biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül a többi is meg fogja hódítani.

Az új regényíróknak egy része az amerikai kis- és nagyvárosi élet realisztikus és szatirikus rajzát adja, s ezáltal akarja ráirányítani a figyelmet az amerikai gondolkodás és élet elmaradottságára s utat törni egy új, magasabb színvonalú élet számára. Theodore Dreiser, akinek An American Tragedy c. könyve most lett népszerű nálunk, Sherwood Anderson (Winesburg, Ohió c. regényében) és Sinclair Lewis a legkitünőbb képviselői ennek az iránynak. Lewis regényei (Main Street, Babbitt, Arrovsmith, Elmer Gantry és a legújabb The Man who knew Coolidge) megdöbbentő képét rajzolják az elmaradott, kicsinyes kisvárosi életnek és Babbitt, Gantry és legújabb regényének hőse, Lowall Schmaltz örökéletű típusai a mai átlagos amerikai embernek. A Babbittism ma már közismert, elfogadott szó a kisvárosi elmaradottság, korlátoltság megjelölésére. Upton Sinclair a szocialista szemével rajzolja regényeiben a munka és a tőke küzdelmét. Ludwig Lewisohn Up Stream c. regényében saját küzdelmét mondja el az amerikai kicsinyes egyetemi és irodalmi életben a boldogulásért, az érvényesülésért.

A kiváló regényíróknak másik csoportja a lelki élet rajzában mélyed el, s pszichológiai elemzését adja az emberek belső életének. Érdekes, hogy ennek az új regényíró gárdának legnagyobb része nő: Gertrud Atherton, Mary Austin, Dorothy Canfield, Floyd Dell, Zona Gale, Edna Ferber s akit legmélyebbnek és legértékesebbnek tartok közülük Willa Cather, a nő lelkében végbemenő csendes, rejtett tragédiák finom rajzolója. Ehhez a csoporthoz kell számítanunk Joseph Hergesheimert, és James Cabellt, akinek Jurgen c. regénye ma egyike a legtöbbet emlegetettt könyveknek. S most, ebben az évben tűnt fel az alig 30 éves Thornton Wilder, akinek The Bridge of San Luis Rey c. regénye kapta az idei Pulitzer-díjat. Ez, és másik regénye, The Cabala, ma a legnépszerűbb és legjobban fogyó könyvek közé tartoznak.

A színház még a regénynél is jobb fokmérője az irodalom és kultúra iránti érdeklődésnek. Amerikában még inkább, mint másutt, mert az amerikai ember életéhez hozzátartozik a moziba és színházba járás. Moziba mindenki eljár, ez a szórakozás a mindennapi életnek kiegészítő része s egészen természetesnek tartják, hogy minden új darabot meg kell nézni. A látványosságoknak (show) s a táncos operetteknek szintén igen nagy közönségük van; de már folyton kisebbedő közösség nézi meg a vígjátékokat és a komoly drámai előadásokat.

A színház a leghűbb képe a mai amerikai életnek. Óriási üzlet, melybe rengeteg pénzösszegeket fektetnek be, de rengeteg jövedelmet is biztosít annak, aki jól tudja kihasználni. New Yorkban a Broadway és környéke - a 40. és 60. ucca között - a színházak városa, de bárhova megyünk a városban, mindenfelé vannak színházak, táncos mutatványok vagy legalább mozik. S a vidéki nagy és kis városok is tele vannak fényes, nagy színházakkal. A színház fogalma alá össze kell foglalnunk minden olyan intézményt, amely a közönség szórakoztatására szolgál, mert ezek nem is válnak el egymástól olyan élesen, mint nálunk. A látványosságokban (show) van zene, ének, akrobata mutatvány s néha egy kis vígjáték; a nagy mozikban (Roxy, Paramount stb.) komoly zene, vidám tánc, ének, csoportos felvonulások váltakoznak a filmbemutatással. A vállalkozók arra törekszenek, hogy minél jobban kielégítsék a közönség mulató, szórakozó kedvét. Ezeken a helyeken még jobban megköveteli az amerikai ember, hogy pénzéért könnyű szórakozást kapjon és minél többet lásson. A kalandos, izgató történet és a happy end elengedhetetlen kellék minden mozidarabban; s vidám tréfa, mulatságos tánc nélkül nincs szórakozás az amerikai ember számára. Megfigyeltem, hogy min mulat legjobban a legtöbb amerikai. A komikusok csoszogó, bámulatos ügyességgel ide-oda kalimpáló táncán. Ezt seholsem engedik el s mindenütt megtapsolják, megújrázzák. A nagy üzleti vállalatok versenyeznek egymással az előadás fényes kiállításában, a tömegek mozgatásában, gazdag díszletek és ruhák szemkápráztató bemutatásában. Ebben felülmúlhatatlanok a Ziegfield Follies előadásai, az Egyesült Államok egész területéről összeválogatott legszebb dancing girl-ök csapatainak felvonultatásával. S az előadásokat úgy rendezik, hogy teljesen lekössék a néző figyelmét, az egyik szemkápráztató mutatványt rögtön követi a másik s a nagy moziban egy percnyi pihenőt sem engednek a nézőnek; az előadás a mutatványok leggazdagabb változatosságával egyfolytában megy délelőtt 11-től éjfélig. A mammon áldozatkészsége ezen a téren korlátlan. Felvonultatják a legdrágább látványosságot, megfizetik a világ legnagyobb művészeit, énekeseket, zenészeket, színészeket, rendezőket, hogy dolgozzanak az ő szórakoztatásukra. A színházi rendezők és tervezők legnagyobb része külföldi, magyar, német és orosz művészek dolgoznak a nagy amerikai színházi ipar részére.

S a mulattató, léha látványosságok óriási színházai mellett szerényen meghúzódnak a kisebb, komolyabb drámai színházak. Ezek között is elsősorban a vígjátékokat kedvelik, az amerikai, newyorki élet vidám rajzait. Igen nagy sikere volt ezen a télen Bayard Veiller kitűnő vígjátékának, The Trial of Mary Dugan a National Theatre-ben. A darab egy gyilkosság törvényszéki tárgyalása, amelynél a közönség mint esküdtszék szerepel, s menti fel a végén a vádlottat. Az esküdtszéki tárgyalás izgatóan érdekes keretében a newyorki élet vidám képe vonul el a néző előtt.

A komoly drámai előadás nehezen tudja meghódítani az amerikai közönséget s ennek egyik oka az is lehet, hogy az amerikai drámairodalom nagyon elmarad a regényirodalom mögött. A színpadi művészet emelésében igen nagy érdeme van a Theatre Guild működésének. Ennek a társaságnak célja irodalmi értékű darabok előadásával ránevelni a közönséget a komoly színpadi művészet élvezésére. Ma már három színházban játszik, s ezen a télen rendkívüli sikert ért el Eugene O'Neill darabjának, a Strange Interlude-nak előadásával. A dráma kilenc felvonásból áll; az előadás délután hat órakor kezdődik, nyolc órakor egy órai ebédszünetet kap a közönség s azután folytatódik az előadás tizenegyig. S noha az előadásnak ez a módja teljesen felforgatja az amerikai ember életrendjét, mégis megtörtént az a hallatlan csoda, hogy hetekkel előbb kellett jegyet váltani, hogy eljuthasson az ember a színházba. S a közönség kitart a hosszú előadás alatt, lankadatlan figyelemmel kíséri a darabot. Az igaz, hogy ebben nagy része van a kitűnő előadásnak is.

O'Neillt már eddigi darabjai alapján, melyek közül nálunk is előadták már a Szőrös majom címűt, a legjobb drámaírónak tartották, benne látták az amerikai drámairodalom nagy reménységét. S ezzel a színművével ezt a reménységet valóra váltotta. A legkomolyabb irodalmi törekvés, új, merész gondolatok, az emberi lélek legmélyebb rejtekeinek feltárása jellemzik a darabot. S ehhez járul még egy új gondolat, a színjátszásnak egy merész újítása: az, ahogy a szereplők azt is elmondják a színpadon, amit magukban gondolnak, ami a hangosan kimondott szavak mögött csak a lelkükben él. Ennek a megjátszása nehéz feladat a színész számára s megfeszült figyelmet kíván a közönségtől is. S mégis napról napra telt ház tesz tanuságot arról, hogy van már New Yorkban a komoly dráma iránt érdeklődő, folyton nagyobbodó közönség.

A kultúrának minden területén, amelyre legalább futó pillantást vetettünk, nagy ellentétet láttunk a nagy tömeg felfogása s az előretörő ujabb törekvések között. S ezt a feltűnő ellentétet megértjük, hogyha mélyebben belenézünk az amerikai városok s az egész amerikai élet mai forrongásába. New York nem egy megállapodott, kész város, hanem egy alakulóban levő, önmagában küzködő, hatalmas erőlködéssel előretörő óriási város, amely most dobja le magáról a régi formákat s újjá, minden más várostól eltérővé akar fejlődni. S a forrongásnak, az átalakulásnak ugyanezt az állapotát mutatja az egész amerikai élet, különösen az amerikai kultúra.

Ez az átalakulás megindult már a háború előtt, de erős lökést, hatalmas lendületet adott neki a világháború befejezése, amelyből egyedül Amerika került ki győztesen. Egy új korszak kezdetét jelzi Amerika számára a háború befejezése, mert ekkor indult meg az Egyesült Államok nagy politikai, gazdasági művelődési, irodalmi átalakulása. Új élet, új gondolkodás, új törekvések vannak ma alakulóban ebben a hatalmas államban, csakhogy hosszú ideig tart, amíg ezt az óriási területet, amely akkora, mint egész Európa, s ezt a több mint százmilliónyi lakosságot áthatják és átformálják a kultúrának új eszméi és céljai. Az óriási melting pot (összeolvasztó fazék), amely egy nemzetet tudott alkotni a világ minden népfajából, talán el tudja érni azt is, hogy a kultúrának egységes gondolata foglalja össze az Egyesült Államok egész nemzetét. A politikai, gazdasági, tudományos, irodalmi és művészeti élet terén sokan dolgoznak ma azon, hogy Amerika necsak Európa pénzeszsákja legyen, hanem a kultúra terén is betöltse hivatását. És ebben segítségükre van az ifjúságnak az a része, amelyik komolyan dolgozik az egyetemeken, a laboratóriumokban és a könyvtárakban.

Az Új Világnak erről a feladatáról álmodott az amerikai gondolat legnagyobb költője, Walt Whitman:

Brain of the New World! what a task is thine!
To formulate the Modern. - Out of the peerless grandeur of the Modern,
Out of Thyself - comprising Science - to recast Poems, Churches, Art,
(Recast - maybe discard them, ant then - Maybe their work is done - who knows?)
By vision, hand, conception, on the background of the mighty past, the dead,
To limn, with absolute faith, the mighty living present.

(Prózai fordítása: Az Új Világ agya! Micsoda feladat a tiéd! Megreformálni a Modernt. - A Modern páratlan nagyságából, önmagadból - belefoglalva a Tudományt - átformálni a Költészetet, az Egyházakat, a Művészetet (átformálni - talán eldobni őket és azután - az ő művük talán be van fejezve - ki tudja?) vízióval, kézzel, koncepcióval, a hatalmas, a halott mult hátterén megrajzolni abszolút hűséggel a hatalmas élő jelent.)

 

[+] Az első rész a Nyugat aug. 1.-i számában jelent meg.

[*] Az egyetemi tanároknak ez a nagy száma ne lepje meg az olvasót. Ebbe bizonyosan bele van számítva az egyetemek és college-ok mindenféle alkalmazottja. De az egyes egyetemeken különben is igen nagy a tanítószemélyzet. Hét olyan egyetem van, ahol a tanárok száma az ezret meghaladja: California 1640, Columbia 1487, Illinois 1263, New York 1252, Harvard 1249, Pennsylvania (Philadelphia) 1178 és Cornell (Ithaca) 1048 tanárral.