Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 16. szám · / · SZÁSZ ZOLTÁN: "IFJU SZIVEKBEN ÉLEK“

SZÁSZ ZOLTÁN: "IFJU SZIVEKBEN ÉLEK“
I.

Egy nemrég megjelent vékony, de tartalmas füzet igyekszik erre a kérdésre feleletet adni. Címe Ady egy versakkordja: «Ifjú szivekben élek». Kiadója a Híd című szemle, mely «az egyetemes magyar ifjúság közös Ady Endre ünnepsége alkalmából» jelentette meg. Megtudjuk még a saját magáról, mint jelenségről rendkívül bőbeszédű füzetből azt is, hogy a magyar ifjúság hitvallása akar lenni Ady Endre költészetének történelmi tanulságai mellett, sőt értesülünk arról is, hogy a füzet ezer diák közreműködésével jelent meg s hogy kétezer intelligens olvasó rendelte meg előre. A kiadók annak megemlítését is szükségesnek tartják, hogy az ezer diák csupa magyar diák, egy sincs közöttük zsidó gyerek és volt kommunista. Mindez szép teljesítmény, mégha az egyetemes szót nem is vesszük túlságosan szigorúan. De nemcsak szép teljesítmény egy ilyen tömörülés megszervezése, de maga ez a kis röpirat is tanulságos dokumentuma annak, hogy miképen gondolkodik az ifjúságnak egy jelentékeny és minden jel szerint szellemileg jelentős része. Már most jelzem, hogy a füzet tartalmának össz-benyomása kedvező. Azok az ismert nevű írók, akik jóakaratúlag támogatják a még névtelen tollforgatók felvonulását, Szabó Dezső, Kodolányi János, Erdélyi József, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula nem vallanak szégyent ifjabb társaikkal. Frisseség, lendület, elszántság, de persze sok vadság, sőt bizony itt-ott némi kis handa-bandázás is csap ki ebből a könyvecskéből s ad neki igazi fiatalos jelleget. Mindez természetes is. Ezek eddig pontosan minden ifjúság szellemi jellemvonásai s így különös az volna, ha nem így volna.

Ami azonban már nem jellemez minden ifjúsági megnyilatkozást, ami egyáltalában nem minden kor és minden társadalom író-ifjúságának közös sajátja, azok a következők: a hitvallások kifejezésbeli elmosódottsága; élénk szinek, bizonytalan kontúrok; óvatosság a formulázásokban ott, ahol világos állásfoglalást várnánk, féktelenség a mellékes megjegyzésekben. Ép ezért az óvatos duhajság és a «ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes» szólásformákkal jellemezhető vélemények nyüzsögnek a kis füzetben. Én legalább ritkán olvastam cikkeket, melyekben oly ritkán neveznék néven a gyermeket, mint ezekben az írásokban. Szóhoz jut itt a bolsevizmus, a fascizmus, a nacionalizmus, az agrár-demokrácia, de úgy emlékszem, maguk a szavak egyetlen egyszer sem fordulnak elő, vagy legfeljebb mintegy suttyomban tűnnek fel. Részben talán az ennek az oka, hogy mint ifjú írókhoz illik, a cikkezők húzódóznak már ismert rendszerek és jelszavak hirdetésétől s még ha ilyesmikkel operálnak is, ezeket saját találmányaikként szeretik feltüntetni. Végre is azért fiatal író az ember, hogy valami egészen újat mondjon! Azt hiszem azonban, döntőbb jelentőségű az a tény, hogy a mai Magyarországon olyan általános szokás lett az óvatosság, a nyílt és határozott állásfoglalások kerülése - kivéve természetesen ha ez az állásfoglalás száz százalékosan kormánypárti -, hogy már a legfiatalabb nemzedék se tud győzedelmeskedni a kollektív elgyávulás e járványán. Bizony, az ilyen fokú óvatosság meglehetősen leverő tünet, igazságtalanság volna azonban ezt ezeknek a fiatal íróknak sajátos jellemhibájaként róni meg. Ez ma az egész magyar közélet kór- és kortünete!