Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 15. szám
Aki üres szobákról álmodik,
- Ősrégi babona borzongatva mondja -
Már nem lesz a sírja sokáig üres.
Én - én babonátlan is eljutottam eféle álomig:
Szívekbe nézek rég, rég, rég mint sorslátó néz hideg csillagokba...
Sokáig hittem, tárul elém majd szív, tán egy-egy ezredik, tán milliomodik,
Tán csak egyetlen egy - ha bánatos, ha víg, -
Az én ábrándjaim meghitt menedéke, hol nincs más vágy, csak amilyentől
De még akik becsülnek, akik szeretnek, azok szíve sem ilyen otthon,
Belőle az én hitem álmait mint dúvadakat nyilazzák rendre az ő
Hova, merre hát? Hiába kapok föl szárnyas táltosomra,
Nem lendül már az a szárny, törötten lóg a porba
S az egész világ, csillagsok szívű világ úgy tátong rám mint sír lidérces odva,
Már csak ügetünk paripám, örök éj felé, - csak ügess,
Majd lel menedéket a vándor, a fáradt. Egy helye biztos, - az csak
Hej, üres szívek, lidérc csillagok,
Tetemrehívó váddal nem szomorítlak.
Hisz hirdetitek, hogy utam mindsugarasabb,
Hogy én nem is ez a roskadt, roncs vándor vagyok,
Hogy igazi ős-örök valóm ott ég a szívemben, napfia csillag,
Az voltam s az leszek és jaj, szívemet én, a tűz, magam égetem el, ti
Hej, sok-sok szép, nagy üres szó! Elkárhoztatásomat így tagadja le bölcs
S ha most szegény paripám gazdástul majd a füvetlen fűbe harap,
De egy-egy elolthatatlan tüzű dalom tán mégis az arcotokba csap,
Óh, még tán azt is hirdetitek majd: Lám, az a csillag (az én becses igazi
S a szennyre, szívem hamvára, szokásos könnyezéstek ördögűző szentelt
Világunk tűzveszedelmei így hamvadnak el, az új dalú szívek, ha vének,
Bocsássunk meg nekik, ős-örök tüzük salakja eltűnik éjjelén a sirnak
S megtisztult lángjukon... Stb... (óh azon ti megsütitek pecsenyéteket!
...Előre köszönöm elsirató nagylelkűségteket! Siess paripám! Nincs cél