Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 7. szám

FÜST MILÁN: A MISSISSIPPI

Gellért Oszkárnak szeretettel

Hány hét a világ? Vagy siketnéma lettél?
Ott dörög melletted három mértföldnyire,
Fekete hullámai megtörvén a Rocky Mountains
Legyező-formájú záró-szirtjein. - Zúgnak a ligetek,
Amerre halad, - de te füled se mozgatod, vén csont,
Dohányzol s feléje se köpsz a folyónak.

Árjában nem uszol, zátonyain nem pihensz,
Varsát sem eresztel, hogy rózsaszín halait,
Megmetszve hasukon kipeckeld a jó-forró nyári napon!
Vaj' annyira kibékít-e a saját bungalow gyönyöre s hónapjaid egyforma futása,
Hogy Jupiternek s kilenc holdjának sem örülnél, ha lejönne kutadhoz inni?
S meg se rezzenne ostorhasított homlokod?
(Lásd, Ábrahám is felállt az angyal előtt, megmosta lábaikat, ledöfött egy gödölyét
"S ízes ételt készít vala nékik..." - de minek is folytassam?
Megszoktad az angyalt s ördögöt egyaránt, jól tudom.)

Lásd, én máskép vagyok ezzel, - én, ha majd meghalok,
S szívemre téve kezét, jóságos kezét a földöntuli biró,
Majd jutalmamat kérdezi tőlem, megillető igényemet, szívszakító munkámnak a bérét:

Ott majd kinyitom akkor a szám s nem szégyenkezem többé, ahogy életembe' mindig!
- Vigyetek a Mississippi mellé, vigyetek, élni akarok, igen élni, - ott élni még egy keveset!
Ott engem minden szeret, mert senki sem ismer
S amit nem ismerek, én is már csak azt szeretem. -

Fekete nap volt az életem. - Kinek panaszoljam? Elmúlt.
Ó, ha legalább egy folyót láttam volna valaha...

Ó távoli folyam, - ó Amerika messzi vadonjai!
Nem, - nincs biró s én sose látlak meg benneteket.