Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 6. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ
Derkovits Gyula amaz öt év óta, hogy első gyűjteményes kiállításával feltünt a Belvedereben, mint rézkarcoló először mutatkozik be a Magyar Rézkarcnyomó Műhely kiállításán. A karcok hét év termését képviselik (1920 - 1927), ami mutatja, hogy már első kísérletei is ehhez a technikához vonzották. Az egykori asztaloslegényt kezdettől fogva izgatták a kifejezés technikai eszközei: a fafaragás, a fametszés, a rézkarc foglalkoztatta, még mielőtt ecsethez nyúlt volna és sokáig a fekete tusrajz, majd a pasztell teljesebben fejezte ki mondanivalóit, mint az olajfestmény.
A
Derkovits művészete kifejező eszközeiben és megoldásában változatos és fejlődő, tárgyválasztásában pedig sajátosan egyéni. Figurális és tájképfestő egy személyben. Kompoziciói belső élmények visszhangjai és eredményei. Idillikus korai kompoziciói a természetnek szinte zenei elvontságával telítvék. Életének nagy nyomorúsággal telt, testi betegségektől is gyötört korszakában haláltáncszerű témák is foglalkoztatták, ismét máskor szociális szenvedések, a tömegek élete ihletik meg. Ez a magányos, az életben szinte félszeg ember tömegek fájdalmát szenvedi át magában és vetíti ki lelkéből. Lénye a költőnek és festőnek sajátos, mindig megragadó vegyülése.