Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 1. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ

Barta Lajos: GERGELY TIBOR KÉPEI

Néhány szándékkal túlzott alak szinte plasztikus és ezért ki akarna lépni a kép síkjából és mintha le akarna jönni a képről. «Harmadik osztály» - címe a képnek. Az emberek olyan közel vannak hozzánk, olyan természetvalósággal vannak festve, mint a naturalizmus korában, minden úgy megvan rajtuk, csak éppen hogy valami túl van hangsúlyozva mindegyikben és a képnek ez a túlhangsúlyozás a tartalma. Szociális tartalom! A társadalmi kinyomat püffed olyan duzzadtra ezekben az életfigurákban. Száz esztendővel Daumier polgárai után ezek a polgárok fölismerten éppen csak ennek a mai kornak figurái lehetnek. A régi módon festett képben itt van az ujság, a csak festőjük által és ma elmondható külön valami.

Így van ez a majmos képen is! A kép központja a ketrecben levő majom, szintén pontosan rajzolva és gondos felületekkel szabatosan festve, de úgy, mint a harmadik osztály utasainak, a majomnak és az embereknek itt is valami plaszticitásuk van és mintha szintén lejönnének a képről. De a majomketrec körül emberek vannak és úgy viselkednek, hogy nem lehet tudni, vajjon nem a ketrecen kívül vannak-e a majmok? Egészen biztosan ott vannak! A festő éppen ezt akarta; igenelni ezeknek az embereknek majomságát. Szociális ítélet van ebben a képben is. A festő szatirát ír - vonalakkal és színekkel; a szatira gyilkos, de a festő ezt nem tudja, ártatlan arccal csinálja a dolgot és ezért olyan kíméletlen.

Ide tartozik a koldusokról festett képe is! Koldusok ülnek sorban, alamizsnalesők és ebben a lesésben mások és mások. Megvan a külön lesési jellegük és már nem emberek, csak testi és pszichológiai torzultságok, akik mint százszázalékos termékek kerültek ki a nagy torzító gyárból: - a társadalomból. A festő mindegyiket más és más alaktalansággá nagyította. Nem piszkosnak, nem rongyosnak vannak túlozva - hanem emberség-vesztettnek. Egy külön tenyészet virul rajtuk, az emberiből kivetkőztetettség tenyészete, egy kertté lett mindegyik, melyben ez a mérges társadalmi dudva burjánzik, mint ahogy tengeri nyulakba és patkányokba kísérleti bacillusokat ojtanak be. Pfi! - kiált az ember és utálattal gondol a világra, melyben él, de közben homályosan arra emlékszik, hogy mintha ezeken a koldusokon biblikus palástok lennének a rongyok.

Gergely Tibornál rajz határolja a formákat, mindennek megvan a maga körvonala és a vonalak közé zárt felületek lelkiismeretesen be vannak festve. Ahol emberi figurák szerepelnek, nem arra törekszik, hogy azok mindenben helyesek legyenek, beéri a testszerkezet helyességével, a végtagokkal, az arccal azt csinál, amit akar. De ezeknek a figuráknak van egy közös vonásuk: realitásukból elvonatkoznak valamerre és ennek a kifejezését minden külön jel nélkül ott hordják egész mivoltukban, de különösen az arcukban. A Lesznai Anna képeivel közös vonás ez: - az emberek mintha valami meseéletből jönnének, abban forognának és mialatt behúnyjuk szemünket és nem nézünk a képre, ezek az emberek talán vissza is mennek - ahonnan jöttek - az életmesébe. Nem a létnek egy tudatos filozófiája ez, hanem egy világ és a társadalomérzésnek a festésben való lecsapódása.

Ilyenek a szláv figurák Gergely Tibor legújabb, Dalmáciából hazahozott képein is, melyek most Bécsben Hellernél vannak kiállítva. Mintha már képeinek tárgyát is így keresné ki! A dalmát város a sziklán és a hegyeken; hegyi várostér a törökökkel és a fehérbekötött fejű nőkkel; mindez olyan biztosan van a térbe helyezve! Minden olyan jól van a képeken elosztva; a kép egyensúlyozott és amit a felületén hordoz, hegy, város, ég: - szilárd, biztos, teremtve van... De ezek a képek minden gondos pozitivitásuk, szikla, tenger, ég, ház valóságaik mellett - egészükben meseszerűek. És ilyen egy másik nagy kép is, a hegy az olajfákkal. Ez a hegy minden külön erre irányult festői szándék nélkül valami álomba nyúlik föl: mindenség és életálomba. Gergely Tibor nem tehet erről, ez festői magakifejezésének, szinekben és formákban való objektiválódásának öntudatlan járuléka. Így van szénrajzaival is: az olasz város, a kikötő, stb. «Falusi mulatság» című képének nincs meg a kép-egyensúlya, de egy csomó parasztlegény és leány táncol benne; itt mintha az életmese figurái lennének! És nem azok-e?

Gergely Tibor most a fejlődés változó idejét éli, mostani képei, előbbi fokához képest, meglepetések; bizonnyal lesznek még továbbvivő meglepetései is.

Gergely Tiborral együtt akvarelleket állított ki Hellernél Salvendi. Déli tengerpartok, egek, vizek, házak, csónakok, vitorlák, deszkák, falak, kövek, meleg, ritka levegő, mintha a törmelék a tenger mentén, az órjás ég alatt pihenő semmi költészete lenne ez lágy szinekben. Egypár képen vonal és színfoltok helyett: tónusok, felületek, melegek, leheletesek, pihenők.