Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 24. szám · / · LENGYEL MENYHÉRT: POSTÁSKISASSZONY

LENGYEL MENYHÉRT: POSTÁSKISASSZONY [+]
I. FELVONAS.

A felvonás szereplői:

Szalánczy Etelka.

Szalánczy Gabriella.

Szalánczy Iza, a nagynénjük.

Draskóczy Tamás földbirtokos.

Eleméry Sándorné.

Falusi postások.

(Postahivatal Mezővámoson. Nagy falusi szoba, melynek balfele a tulajdonképpeni postahivatal. A bal falon beugró kivágás ablakkal - itt érintkeznek a postáskisasszonyok a felekkel, - mellette ajtó. A szoba jobb része szalonszerű - jobboldalon elől kerek asztal székekkel. Baloldalon nagy zöld asztal, rajta mindenféle nyomtatvány stb. Morse-készülék az asztalon - balfalon telefonszekrény. Jobboldalon bejárat a szobába. Hátul ambitus.)

Iza (leveleket szortiroz a nagy asztalon. Külön-külön rakja őket. - Néha - egy-egy feltünőbb levelet külön megvizsgál - megszagol... félreteszi, mint csemegét, amit el fog olvasni. Folyóiratokat, szinházt lapot - Új Időket beledobálja egy külön asztalfiókba. Mikor mindezzel végez, felrántja az ablakfülkét s kikiált): Lászlótanya, Lovaspuszta, Berzék, Nádhídvég, Kalánc!

(A kint várakozó öt falusi postás bejön a szobába. Parasztemberek, kisbírók, tanyai küldöncök ezek, akik aztán a távoli falvakba fogják vinni a postát.)

Iza: Lászlótanya!

A lászlótanyai postás (nagybajuszú, humoros, katonaviselt parasztember, kómikusan összecsapja a bokáját): Melde gehorsamst -

Iza: Itt a postája. Ide a tarisznyát -

A postás (átadja a tarisznyát): Tessék mentül többet belehullajtani.

Iza (beleteszi a tarisznyába a leveleket): Csak ami jött -

A l. postás: Elolvassuk mink a másét is szívesen...

Iza: Elégedjen csak meg a magáéval -

A l. postás: Én megelégednék, de a Gross nagyságos asszony mán hajnal óta ott áll az ablakba és várja, mikor hozom a pesti postát. Peig jó három órába beletelik, míg hazaérek.

Iza: Na most meg lesz elégedve a Gross nagysága. (Egy csomó levelet vesz fel s mielőtt beledobja, felmutatja egy percre.) «Vidéki molett gazdag lelkivilággal megértő egyéniségek érdeknélküli levelezését óhajtja.» Tessék. (Beledobja a leveleket a tarisznyába.) Van még megértő egyéniség a világon - ennyi csak elég lesz -

A l. postás: Elég egy harapásra. - Istennek ajánlom. (El.)

Iza: Kalánc!

Kalánci kisbíró (előlép).

Iza: Itt a postája... meg két ajánlott levél - három utalvány - mehet... Berzék!...

A berzéki postás: Itt vagyokt

Iza: Ide a tarisznyát! (Beteszi a leveleket.)

A berzéki postás: Panasz van, könyörgöm -

Iza: Micsoda panasz?

A berzéki postás: A jegyzőkisasszony lekramálja a multheti Szinházi Ujságot.

Iza: Nem jött meg.

A berzéki postás: De írt is Pestre az ujsághoz, onnan meg visszaírták, hogy rendesen küldik.

Iza: Nem küldik rendesen... Elkésve küldik... Mindig egy héttel később érkezik.

A b. postás (vállat von): Én nem bánom... csak ű mondta, hogy lekramáljak.

Iza (rá sem hallgat többé): Lovaspuszta! Itt a postája.

(Ezalatt Gabi bejött a jobboldali ajtón - nézegetett, majd az Iza hátamögé lopódzott s mikor Iza a lovaspusztai postással foglalatoskodott, kihúzta a fiókot, melybe Iza a folyóiratokat dobálta - kicsente azokat s óvatosan lehúzva az egyikről a borítékot, olvasni kezdi, a szoba hátterében féllábra állva, azzal a világról elfelejtkező mohósággal, ahogy csak egy tizenhétéves lány olvas egy szinházi ujságot - vidéken.)

A lovaspusztai postás (átveszi a leveleket - el a többi után).

Iza: Nádhídvég! (A postás előlép.) Tessék - levelek - ujságok - s egy csomag Kárász ispán úrnak. - Mehett (Postás köszön - kimegy.) (Iza most lehúzza az ablakdeszkát s kéjesen nekilát zsákmányának - elővesz egy félretett levelet - hajtűvel felbontja s nagy sóhajtások közt olvassa - majd ismét leragasztja s az asztalra teszi - másik levelet vesz elő - ezt is kibontja s égő kíváncsisággal belemerül. - Hirtelen hangtalanul nevetni kezd - a levélben valami olyan csiklandósat talált, hogy majd szétveti a nevetés. Majd megnyugszik - ezt a levelet is visszateszi - kihúzza az oldaltabb eső fiókot s a folyóiratokat készülne elővenni - izgatottan kutatja át a fiókot: nincsenek sehol. Nem tudja megérteni a dolgot, de most hátranéz s meglátja Gabit, aki önfeledten olvassa a lapot - lassan felkel, a háta mögé lép és kikapja a Gabi kezéből a lapot.)

Gabi: Jaj - Iza néni - Iza néni - adja ide!

Iza: Nem adom!... S megtiltom, hogy máskor hozzányúlj a postához.

Gabi: Iza néni - adja ide! -

Iza: Azután pesze hogy reklamál a berzéki jegyzőkisasszony, hogy egy héttel később kapja a lapot!

Gabi (méltatlankodva): Miattam reklamál?

Iza: Nem te csened el?

Gabi (élesen): Én?...

Iza: Nem te olvastad?

Gabi: Meddig olvasom én ezt a lapot?... Tíz perc alatt könyv nélkül tudom az egészet. Vegye hozzá Új Időket, Tolnait, Délibábot - maximum félóra - Wochét, ami a Gálék német kisasszonyának jár Kaláncra, a hídvégi kaszinó Leipziger Illustriertéját, mert német, elismerem, nehezebben megy, egy óra - másfél óra, összesen... e miatt nem reklamál a berzéki jegyzőkisasszony... Hanem a miatt reklamál, mert Iza néni egy hétig tartja a fiókjában -

Iza: Nem hallgatsz -

Gabi: Egy hétig tart a fiókjában minden lapot, mert minden keresztrejtvényt meg akar fejteni, pedig nincs hozzá tehetsége, mert a multkor is három napig gondolkozott azon, hogy «Ismeretlen vallás főpapja fensíkon székel» s nem találta ki, hogy dalai láma. Ezért reklamál a berzéki jegyzőkisasszony, meg azért, hogy minden levelet felbont; ami szagos...

(Kopogás az ablakon.)

Iza (izgatottan): Hallgass!

Gabi: Amibe szerelmet sejt, mindenkinek a titkát kilesi -

Iza (rémülten a fogai közt): Hallgass - felek várnak odakint, meghallják!

Gabi (fölényesen, ridegen): Vissza az ujságomat - vagy kiabálok!

Iza (dühösen): Nesze. - (Odaadja neki s aztán vissza az ablakhoz - felrántja a táblát.) Tessék.

Egy paraszt (az ablak előtt): Pézt adnék fel.

Iza: Kérem az utalványt. (Átveszi, kezeli, kiadja a recipét.)

Gabi (elmerülten tovább olvas, felsikít).

Iza (ijedten összerezzen): Mi az?

Gabi: Megint összeházasodtak!

Iza: Kicsoda?

Gabi: A szerkesztő meg a primadonna! (Tovább olvas.)

Iza (feláll - odamegy): Nézd, Gabi, beszéljünk okosan. Nem való egy fiatal lánynak, aki most került ki a Sacré Coeurből, hogy az összes budapesti szinházi és társasági pletykákat felfalja és minden kezeügyébe eső rémtörténetet elolvasson. Meg fogom mondani az Etelkának -

Gabi (nyugodtan): Iza néni - én azt hiszem, a maga napjai ebben a postahivatalban meg vannak számlálva -

Iza: Mit mondasz?

Gabi: Mert ha spicliskedésről van szó - ebben velem nem bírja az iramot. - Ebben nekem óriási gyakorlatom van - az intézetből. Ha tehát én elkezdek feljelenteni -

Iza (izgatottan): Ugyan hová? Ugyan kinek?

Gabi (nyugodtan): Kerületi postaigazgatóság - levelek és ujságok visszatartása s rendetlen kézbesítés miatt - királyi ügyészség - levéltitok megsértése miatt - de legegyszerűbb, ha én szólok az Etelkának.

Iza (csaknem sirva): No nézd - a kis haszontalan... a kis szemtelen - egy hete sincs még itt s az állásomra tör...

Gabi: Én nem török az állására, eszemágában sincs Mezővámoson postáskisasszonynak lenni...

Iza: Akkor mit fenyegetődzöl?... Mit akarsz?

Gabi: Közölhetem a feltételeimet?

Iza (bosszankodva hallgat).

Gabi: Vagy amint Etelka hazajön - rögtön mindent elmondok -

Iza (letörve): Hát kérlek -

Gabi: Összes eldugott ujságok nekem kiadandók. Ezzel szemben segítek a keresztrejtvényeknél, úgy, hogy legfeljebb egy napig marad vissza a posta. Elfogadva?

Iza: Kérlek.

Gabi: Levelekből vagy bármi más úton megtudott szerelmi titkok egy órán belül velem közlendők -

Iza: Egy ilyen fiatal lánnyal?

Gabi: Ugyan, Iza néni!... Hát maga micsoda? Maga is lány... remélem -

Iza: Persze.

Gabi (kezet fog vele, mintha részvétét fejezné ki): Nohát akkor, amit maga tud, azt én is tudhatom. (Az asztalra mutat.) Mi van abba a levélbe -

Iza: Ez egy poste restante levél.

Gabi: I!... (Nála ez a kis sikítás mindig azt jelzi, hogy őrülten érdekli a dolog.) Poste restante!

Iza: És hozzá express. Express poste restante... Ilyen még itt nem fordult elő... Két évvel ezelőtt kaptunk egyet, de az csak egy egyszerű poste restante volt - ma is itt van, nem jöttek érte.

Gabi (izgatottan): És ki kapta ezt a levelet?

Iza: Eleméry Sándorné.

Gabi: Ki az?

Iza: Pesti.

Gabi: De kicsoda-micsoda?

Iza: Címzett elvált asszony.

Gabi: Hát hogy jön ide neki poste restante levél?

Iza: Címzett ide utazott.

Gabi: Mikor jött?

Iza: Ma.

Gabi: És kihez?

Iza: Kastélyba.

Gabi: S miért?

Iza: Meghívták -

Gabi: Hova?

Iza: Bálra.

Gabi: Ide? Bálra?

Iza: Holnap itt nagy bál van.

Gabi (sikít az elragadtatástól).

Iza: Nagy bál a kastélyban... Draskóczynál.

Gabi (határozottan): Oda elmegyünk.

Iza: Bolond... kis bolond... Dehogy megyünk -

Gabi: Miért?... Micsoda bál az? Csupa herceg lesz ott?...

Iza: No afelől... Igaz, hogy a környék minden gavallérja ott lesz... de még Pestről is jönnek -

Gabi: Nincs az a társaság, ahová Szalánczy Etelkát meg ne hívhatnák -

Iza: Az igaz... De mégse híjják... két ilyen ágrólszakadt postáskisasszonyt - meg téged.

Gabi: Hát engem mért ne hívhatnának?

Iza: Azt se tudják, hogy a világon vagy...

Gabi: Draskóczy nem hívná meg az Etelká nénit?

Iza: Tudod mit - nem.

Gabi: De hisz a legjobb barátságban vannak... Mindennap itt van a hivatalba... hosszan elbeszélgetnek -

Iza: Az más... az unatkozó földbirtokos bejöhet a postára s lehet barátságos a postáskisasszonyhoz - de meghívni a kastélyba - bálra!... Az egészen más. Nagyon büszke ember az.

Gabi: Én is büszke vagyok - de azér elmegyek -

Iza: Ha visznek. De nem visznek.

Gabi (dühösen): De visznek!

Iza: Ki visz?

Gabi: Az Etelka.

Iza: Azt lesd . . Etelka sehová nem jár... Még ha a Draskóczy meghívná - ami lehetetlen - akkor se menne el.

Gabi: Azt szeretném én látni.

Iza: Mit?

Gabi: Hogy ha meghívnak, hogy akkor el ne menjünk -

Iza: De mondtam már, hogy nem hívnak meg... A meghivók már egy héttel ezelőtt szétmentek - mi expediáltuk.

Gabi (nyafog): Mért nem címzett egyet nekünk is! (A poste restante levelet vizsgálta közben.) Jaj de jószagú... Mi van ebbe?... Ebbe szerelem van.

Iza: De még milyen...

Gabi (izgatottan): No, mondja -

Iza: Hát kérlek - (Leülnek a jobboldalon.) Címzett, aki a holnapi bálra érkezett, nagy szerelembe van a Draskóczyval, illetve Draskóczy a címzettel... Ez egy régi levelezés... Címzett el akarja magát vétetni Draskóczyval, - Draskóczy ellenben szívesebben szerelmi viszonyt folytatna címzettel -

Gabi: I!

Iza: Ezek tudod levélben összevesznek, meg kibékülnek, téboly, hogy mit leveleznek, a telefonról nem is beszélve... Draskóczy a bált tulajdonképpen címzett kedvéért rendezi. Címzett kegyesen meg is érkezett s látod, máris itt van neki egy express poste restante -

Gabi: Miért poste restante?

Iza: Mert címzett nem akarja, hogy Draskóczy tudjon róla -

Gabi: S kitől jön ez a levél?

Iza: Kéky István miniszteri titkár, Ráday-utca 2.

Gabi: Szép, hogy így fejbe tartod a pontos adreszt.

Iza: Megszoktam... Feladó szintén rettenetes szerelmes címzettbe, iszonyúan féltékeny, esdekelve felszólítja címzettet, hogy azonnal ideérkezése után üljön vonatra s térjen vissza, gyönyörűen ecseteli szerelmét -

Gabi (izgatottan): Látni akarom!

Iza: Mit?

Gabi: Hogy hogy ecseteli... Mutassa a levelet...

Iza: De kérlek... azt nem lehet...

Gabi: De hisz Iza néni olvasta...

Iza: Kérlek, én felesküdött postai személyzet vagyok...

Gabi: A levelet! Egy igazi szerelmes levelet akarok olvasni... Ide rögtön!

Iza: Hát kérlek... (Veszi a levelet - megint felbontja a hajtűjével, kinyitja - leülnek egymás mellé a fotelbe, - s olvasni kezdik - Gabi kis sikításokkal kíséri elragadtatását.)

(Az asztalon álló Morse-gép kattogni kezd - de a két elmerült nő nem veszi észre...)

Etelka (gyorsan be a középső ajtón, kis prémes kabátban, sapkával, - le sem veti a kabátot, hanem az, asztalhoz siet s kezélésbe veszi a gépet, nézi a jeleket a szalagon): Iza!

Iza (felretten): Tessék! Észre se vettem, hogy bent vagy. (Felkel - Gabi dugdossa a levelet s tovább olvassa.)

Etelka: Írd a táviratot... Draskóczynak...

Iza: Igen. (Az ablakhoz siet, vesz egy blankettát, írja.)

Etelka (diktál): Köszönöm meghivásodat holnap esti gyorshoz kocsit kérek Kászonyi Géza -

Gabi (felfigyel): Kászonyi Géza?... (Elrejti a levelet, elakadó lélekzettel.) Kászonyi? ...a drámaíró?

Iza: Barátja Draskóczynak.

Gabi: Hadd lássam az aláírását. (Odarohan.)

Iza (nevet): Itt az aláírása. (Leirja a blankettára, suttogva.) Add ide a levelet.

Gabi (odaadja, Iza azután óvatosan leragasztja s az asztalra helyezi. Gabi átszellemülten áll): Idejön... egy valóságos drámáíró... Mezővámosra!... Most fejezte be uj darabját... Címe: September... a darab 3 felvonásra oszlik, főszerepben Gombaszögi Frida... Az író szerint egy lélek története -

Etelka: Hát ezt honnan tudod?... (Ránéz, meglátja a szinházi ujságot.) Mi van a kezedbe?... Persze...

Gabi: Kérlek boríték nélkül érkezett -

Etelka: Csodálatos... Hogy az ujságokat így boríték nélkül küldözgetik széjjel a világba. Ez fiam a berzéki jegyzőkisasszonyé - ülj le szépen s írd meg a borítékot. Tara Esztike, Berzék.

Gabi (engedelmesen): Igenis. (Leül s elmerül a lap olvasásában.)

Etelka (postaíveket vesz elő, nézegeti, összead, - ír): Elment a környéki posta?

Iza: Igen.

Etelka: Voltak már a kastélyból?

Iza: Még nem... Két csomag is érkezett nekik. - (Mutatja.)

Etelka: No hála Istennek!... Hogy várta már a Draskóczy... Mindennap kétszer is érdeklődött már a csomagjai után... Fel kellene telefonálni, hogy küldjön értük - meg a sürgöny miatt is...

Iza: Ha a János visszajön, mindjárt lelküldetem...

Etelka: Jaj, holnap újév, zárlat, mennyi munka! ... Mutasd az utalványíveket - te meg revideáld ezeket. (Átvesz íveket, ő meg átadja a magáét - egy kicsit számol, aztán pihenteti a tollat - elgondolkozik.) Szép Szilveszterünk lesz... Csodagyönyörű a hó odakint... Találkoztam kint az országúton a Draskóczy szánkájával... Csak úgy porzott a havon... Jó két ló röpítette... az a két szénfekete...

Iza: Draskóczy hajtotta?

Etelka: Nem.

Iza: Ki ült benne?

Etelka: Két dáma... Remek prémekben.

Iza (élénken): Pesti vendégek. Eleméryné!

Etelka: Kicsoda?

Iza (zavarban): Gondolom - mert jött itt egy express poste restante címzett Elemérynének. (Mutatja.)

Etelka: Ki tudja, ki az?... Tartsd itt elől két napig s ha nem jelentkezik, tedd abba a felső rekeszbe, a másik mellé, amelyik már két esztendeje itt van. (Mindketten tovább dolgoznak.)

Gabi (megszólal): Etelka.

Etelka: Tessék.

Gabi: Menjünk el a bálba -

Etelka: Hová?

Gabi: A bálba.

Etelka: Micsoda bálba?

Gabi: Holnap este, a kastélyba.

Etelka (Izához): Hozd csak a hőmérőt. Ez a lány félrebeszél -

Iza (Gabihoz): No látod -

Gabi (dühösen): Mit látok?... (Etelka ránéz, Gabi rögtön megszelidülve.) Etelka, drága, menjünk el a bálba -

Etelka (nevet).

Gabi: Ne tessék nevetni... nem olyan butaság az, amit kérek... Még soha életemben nem voltam egy igazi bálba s most itt az alkalom... Vagy olyan sok mulatság van ezen a Mezővámoson, hogy egy ilyen fényes bált mellőzni lehet? Van itt regattabál - poliklinikabál - fehérszegfű est bál - atlétabál - felsőmagyarországi menekültek bálja? - még tűzoltómulatság sincs! Hát akkor ha egy ilyen fényes mulatság kínálkozik, amelyiken egy pesti drámaíró is jelen lesz... egy eleven pesti drámaíró - hát akkor mért ne menjünk mi oda el -

Etelka (nevet): Mert nem vagyunk meghíva - Gabikám -

Gabi: Az is baj?...

Etelka: Odáig vagyok a csodálkozástól, Gabikám... A Szalánczyak híres ízlése s úri tapintata úgy látszik nálad véget ért...

Gabi: Ne ilyen komolyan, Etelkám... Te olyan drága és finom vagy, tudom... előkelő nő vagy.

Etelka (tréfásan): Nem hallgatsz... Előkelő postáskisasszony... még csak az kellene...

Gabi: De én csak egy lány vagyok, aki bálba szeretne menni... És úgy gondoltam, hogyha az ember nincs meghíva - ha mi nem vagyunk meghíva, az csak véletlenség lehet!... De az ilyen meghívást azért - ki lehet kiclizni -

Etelka: Mit csinálni? -

Gabi: Kikiclizni... Ha például, tegyük fel, Draskóczy bejönne ide a postára, - hiszen mindennap bejön, - akkor az ember csak úgy véletlenül szóba hozza... «Szép idő van ma, Draskóczy úr, bár kissé hideg... Az évad vége felé járunk, ez a bálok szezonja... Igaz-e vajjon, hogy holnap magánál is bál van?... Magam is gondoltam rá, hogy jó volna a vidéki élet egyhangúságát mulatsággal füszerezni»... s akkor neki gyönni kell a meghivással -

Etelka (megfenyegeti): Ezt merészeld!

Iza: Mer ez mindent -

Etelka: Az ördög bújt beléd... (Izához.) Neveltetem a Sacré Coeurbe - a legfinomabb környezetbe, onnan egyenesen vidékre jön, falura, négy napja van itt, lehet azt megérteni, hogy honnan szed egy ilyen kamasz lány ennyi... ennyi...

Iza: Szemtelenséget

Etelka: Hogy honnan tud ez már ennyit a világról - hát mondd -

Iza: S ha tudnád még mi mindent... Minden pesti szinházi társasági sporttraccsot -

Etelka (Gabihoz): Hogy jutottál hozzá?

Gabi: Kérlek - ez a levegőben van... Az embernek en vogue kell lenni... miről tudnék különben beszélni az urakkal - holnap a bálon...

Etelka (az asztalra üt): Vége legyen! Nincs bál! Beszéd sincs róla!... (A Morse-gép megint kopogni kezd; Etelka kezeli - kopog... s mikor szünetet tart, lágyan.) Szegény lány vagy... szegények vagyunk... (Kopog) a szerény, csendes, - munkás élet gondolatához szokj hozzá... Írjad, Iza (Olvassa a futó papirosról.) Draskóczy... 100 üveg pezsgő gyorsárúként feladva - Promontori telep.»

Iza (elővesz egy blankettát - írja): Száz üveg pezsgő...

Draskóczy (bejön a hátsó ajtón. Harmincötéves magyar úr, rövid télikabát, sportruha): Kezeiket csókolom! De jó meleg van idebent.

Iza (elolvadva): Draskóczy úr!

Etelka (tartózkodóan): Jó napot Draskóczy.

Draskóczy: Alázatos kézcsók... (Kezet fog. Gabihoz, aki hirtelen félretette a lapot.) Már volt szerencsém bemutatkozni.

Gabi: Kétszer.

Draskóczy: Bocsánatért esedezem... Jobb akár háromszor, mint egyszer se - nem igaz?

Iza: Tessék helyet foglalni, Draskóczy úr -

Draskóczy: Köszönöm.

Etelka: A postát Draskóczy úrnak.

Iza: Igenis. (Leveleket, lapokat szed elő.)

Etelka: Már fel akartam telefonálni, mert két sürgöny is van itt - add csak ide, Iza. (Átveszi - átadja.) Tessék.

Draskóczy: Köszönöm. (Átveszi - feltépi.)

Etelka: A recipét - ha szabad kérnem. (Aláíratja vele.) És tessék a posta - (Nagy csomag ujságot, könyveket, leveleket ad át.) És a csomagjai is megjöttek! Amiket már annyiszor reklamált -

Draskóczy: No hála Istennek! Csakhogy megérkeztek -

Etelka: Elküld értük - vagy felküldessem?

Draskóczy: Nem - nem, maradjanak csak itt.

Etelka: De ha olyan nagyon várta.

Draskóczy (mosolyog): Majd intézkedem... S tessék - itt vannak a folyóiratok - könyvek - divatlapok - nézze át őket s majd megmondja, mit érdemes belőlük olvasni -

Etelka: Nagyon köszönöm - de most - nem érek rá... Év vége van - zárlat itt a postán - sok a dolgunk -

Draskóczy: Ejnye - sajnálom... Már úgy megszoktam, hogy maga jelöli ki az olvasnivalóimat... De legalább a Vogueot itthagyom, meg a többi divatlapot -

Etelka (közben állandóan a dolgaival foglalkozik - nevet): Azokat is csak vigye!... Minek járat maga általában legényember létére divatlapokat - Draskóczy?

Draskóczy: Szeretem nézni - Érdekel -

Etelka: Ilyen katuska ember...

Draskóczy: No de ígérem, hogy az új évben már nem fogom magukat szekirozni divatkérdésekkel.

Iza: Hogy mihez illik... Még a mértékünket is megkérdezte.

Draskóczy: Hanem akár fel se küldjék többé ezeket a lapokat. (Leteszi az asztalra.)

Gabi (a kiváncsiságtól égve): Szabad...

Draskóczy (szivesen): Tessék.

Gabi: Oh, köszönöm.

Draskóczy (Gabihoz): Hogy szórakozik itt nálunk, falun? -

Gabi: Köszönöm - szeretem a falut. (Szenvelegve.) Szép időnk van - bár kissé hideg -

Draskóczy: Ez a jó - ez a jó csípős tél.

Gabi: Az évad vége felé járunk - ez a szezonja a...

Etelka (figyelmeztetően köhög): Gabi -

Gabi: Tessék Etelka -

Etelka: Vedd csak ezeket az íveket, fiam s add össze az oldalakat - a másik szobában nyugodtan elvégezheted. (Átadja az íveket.)

Gabi: Csak azt akartam mondani, hogy a vidéki élet egyhangúságát...

Etelka: Rögtön menni!

Iza (Gabihoz): - Gratulálok. (Kárörvendve.) Kicli!

Gabi (fenyegetődzve): Iza! (Búsan kimegy.)

Draskóczy: Nem is láttam még ilyen rosszkedvűnek, Etelka.

Etelka: Bocsásson meg... Ezt a kamasz lányt még nevelni kell -

Draskóczy: Szerettem volna pedig beszélgetni magával -

Iza (aki csupa fül, - most feláll, veszi az íveit s ő is diszkréten átmegy a jobboldali szobába).

Draskóczy: Nagyon össze vagyok zavarodva... Valami ügyem van - és kellene valaki, aki ért női dolgokhoz...

Etelka ( rakosgat, rendezget az asztalán): Ért maga ahhoz, Draskóczy -

Draskóczy: Ördögöt értek... Holnap már itt lesz a barátom, a Kászonyi, az majd mond valami okosat, - mert az a mestersége... de maga talán még többet tud... maga olyan intelligens, finom, jóérzésű teremtés - nincs az egész megyében magához hasonló -

Etelka: Miket beszél, Draskóczy.

Draskóczy: Ami ebben a vidéki életben egyedül szép, az: a csendes délutáni beszélgetések itt a postahivatalban magával... Úgy elcsillapít - felderít... okos, - aranyos, művelt -

Etelka (befogja a füleit, nem is akarja hallgatni a hízelgést): Jaj - jaj - Draskóczy -

Draskóczy: Tudja maga azt jól, mi a véleményem... Ha Pesten vagyok, ott is megmondom, van a falunkban egy postáskisasszony, ahhoz gyertek ízlést, úri modort, finom érzést tanulni -

Etelka: Milyen helyeken mondhatja azt maga s milyen állapotban -

Draskóczy: Jókedvemben... de józanon is - gavallérok és dámák előtt -

Etelka (tovább foglalatoskodik): Az Isten szerelméért, csak ne beszéljen én rólam senkinek... nem akarom én azt sem, hogy tudják, hogy élek... ne kerüljön a fülébe senkinek az én nevem.

Draskóczy: Nem mondom én a nevét.

Etelka: Ne is... úgy élek én ebbe a faluba hosszú esztendők óta, mint egy halott... Csendes volt itt minden... mióta maga hazajött, egy féléve, gazdálkodni - azóta van itt ez a mindenféle robbanás - de csak engem hagyjon ki belőle -

Draskóczy: Nem akarja a barátságomat?

Etelka (elmosolyodik): Barátság?

Draskóczy (hevesen): Hát nem hiszi?

Etelka (mosolyog): Megtisztel, hogy néha lejön a kastélyból a postáskisasszonyhoz beszélgetni...

Draskóczy: Nohát, ilyen gőgös teremtést én még nem láttam... Aki refusálja a Draskóczy Tamás barátságát...

Etelka: Jaj, hagyjuk ezt... Beszéljünk komolyan... No mondja, hogy mi baj van?

Draskóczy: Hogy mondjam egy idegennek! A legháborgóbb titkomat!... Csak barátnak mondhatnám -

Etelka (ráhagyja): Hát jó -

Draskóczy: Barát?

Etelka: Barát.

Draskóczy: Itt a kezem! (Nyújtja a kezét.)

Etelka (gyöngéden kezet fog - de megint visszahúzza s aztán látszólag nyugodtan, de nagy belső égéssel hallgatja Draskóczyt).

Draskóczy (közelebb húzza a székét): Hát tudja, Etelka, most, mikor Pesten voltam, megint összetalálkoztam azzal az asszonnyal -

Etelka: A régi ügy?

Draskóczy: Az... Mindig a régi... Olyan ez, mint az exotikus láz, ami egyszer belement az emberbe - elmúlik - de azután megint kitüzesedik.

Etelka (mosolyog, halkan): Szerelem -

Draskóczy: Már nyugton voltam - hiszen maga tudja... De most, hogy megint Pesten összetalálkoztam vele, minden felborult... Egy bolond ötlettel meghívtam ide Szilveszterre... Mert nagy vadászat van itt nálam holnap s utána bál... Csak úgy heccből híttam, nem is gondoltam arra, hogy elfogadja... Elfogadta... Ma reggel megérkezett -

Etelka: S ott lakik a kastélyba?

Draskóczy: Ott... A barátnőjével persze, aki vele jött... Van ott szoba bőven.

Etelka: Láttam az imént a szánkáját... két nő ült benne... Jobboldalon egy feketehajú - barnaszemű -

Draskóczy: Ő volt -

Etelka: Szép nő -

Draskóczy: Szép - azt a csillagos kínszenvedését a világnak!

Etelka (csillapítja, ráteszi a kezét a kezére): No, Draskóczy -

Draskóczy: Minek ad az Úristen szépséget némely nőnek! Lenne ráncos az arca, élettelen a szeme, seszínű a haja - ki törődne vele?... Ki kutatná, mi lakik benne, kinek rabolná el a gondolatát, tüzesítené az ágyát -

Etelka: Draskóczy, Draskóczy -

Draskóczy: De a szépség, hurok, tőr, ami megfogja az embert és kínozza kegyetlenül... Embertelenség, mikor egy nő fegyvernek használja a szépségét!

Etelka: Hát mi fáj magának azon, hogy az a nő szép? Örüljön neki, gyönyörködjön benne...

Draskóczy: Oh, kedves Etelka... a maga bánatos, szelíd szépségében lehet gyönyörködni... De mi örömöm legyen abba a szépségbe, amelyik kínoz...

Etelka: Ugyan... mivel kínozza...

Draskóczy: Hát hallgasson csak... Várom persze a vasútnál. Odáig vagyok az örömtől, s azt gondolom, hogy ha olyan engedékeny s kedves volt, hogy lejött hozzám - itt most történni fog valami - elintézzük ezt a szép nagy dolgát az életnek; - olyan melegséggel - olyan szamár férfias megindulással gondoltam már rá, mint az életem társára - hát ki utazik vele egy kupéba?... Tamásy gróf.

Etelka: Lovaspusztáról?

Draskóczy: Igen, Lovaspusztáról - vele jött Pestről -

Etelka: Hát mi van abba?... Együvé kerültek egy kupéba.

Draskóczy (gyötrődve): Együvé kerültek?... De hát hogy kerültek együvé?

Etelka: Jaj, milyen vad maga, milyen gyanakvó, milyen rosszhiszemű. - Lehet, hogy ismerték már egymást -

Draskóczy: Ez az éppen, hogy ismerték egymást. Hogy akkor nemis az én kedvemért jött le ide.

Etelka: Hát ugyan kinek a kedvéért?... Hiszen a maga állomásán szállt le.

Draskóczy: Az igaz... Azt meg lehet állapítani, hogy egy asszony melyik állomáson száll le, de hogy hová érkezik - azt soha. Mert hallgasson csak... Leszáll a vonatról - engem alig vesz észre, csak a gróffal cseveg tovább - persze a gróf is leszáll arra a nehány percre, amíg a vonat indul. - Én ezt az embert nem szeretem... Nem, mert mágnás - az én családfám előkelőbb és messzebb ágazó, mint az övé, hanem mert... egyszóval nekem nem konveniál. Az asszony tudja ezt, mégis azt mondja neki: remélem Tamásy, maga is itt lesz holnap este a mulatságon... A gróf rámnéz - tudniillik nem hívtam meg - s azt mondja: ha meg volnék híva - mire persze kénytelen vagyok odamormolni: legyen szerencsém. Mire ő: akkor se igen jöhetnék, mert nálam is van egy kis mulatság. És erre, ott előttem, kérni kezdi az asszony, hogy csak jöjjön el... Mit szól ehhez?

Etelka (mosolyogva): Semmit.

Draskóczy (dühösen): Semmit?

Etelka: Hát mi van abba, hogy egy szép asszony még egy udvarlót akar egy nagy mulatságon!

Draskóczy: Tiszta kacérság! Mindig másra nézni, mással foglalkozni... az embert örökösen nyugtalanítani, heccelni...

Etelka (ráteszi a kezét a Draskóczy kezére): Draskóczy, - Draskóczy Tamás úr, - az a nő lejött ide magához Budapestről... Ide jött a maga kastélyába... A maga fedele alá... ha egy nő ilyen nagy utat tesz meg... az összes utak háromnegyed részét!... akkor maga most azért mérgelődik, mert az állomáson még két percig beszélt a gróffal?... Ahelyett, hogy annak örülne, hogy huszonnégy-negyvennyolc óráig... addig, ameddig maga akarja - magánál marad...

Draskóczy (elcsöndesedve): Hát azt gondolja -

Etelka: Azt... azt, hogy gondaljon maga továbbra is csak azzal a szamár férfias megindulással... azzal a melegséggel rá... mert ez a szép, nagy dolga az életének - holnap este - elintéződik...

Draskóczy: Azt hiszi!...

Etelka: Ha ő ide lejött...

Draskóczy: De hiszen - nem is ismeri... nem tudja, miféle, mifajta... nincs abba az a szelídség, az az asszonyi melegség, ami olyan, mint a kenyér... Méreg van benne, - veszedelem...

Etelka (megint írásaival foglalkozva): Szerelmes magába...

Draskóczy (élénken): Igazán? Lehet, hogy szeret?

Etelka (nem néz fel, egyszerűen): Lehet...

Draskóczy: És igazán azt hiszi, hogy csak azért jött ide -

Etelka: Mért jönne különben?...

Draskóczy (egészen felderülve): Hát vigyázzon... (Tréfásan.) Mert úgy megmelegített és földerített, hogy azért, ami történni fog, most már maga is felelős!...

Etelka (élénken): Jaj, - ezt nem, - ezt nem!

Gabi (bejön, kezében az ívekkel): Összeadtam...

Etelka: Az összes íveket?

Gabi: Az összes íveket.

Etelka: Akkor fiam vond le az előző hónapi végösszegből.

Gabi: Levontam. -

Etelka: Hát... hát nézd át mégegyszer -

Gabi: Átnéztem.

Etelka: Hát akkor...

Gabi: Ez össze van adva és ki van vonva és meg van szorozva és át van nézve. Ezen már nem lehét többet semmit se csinálni - ez kész...

Draskóczy (vidáman): Mért oly komoly a kis kisasszony?

Gabi: Ah, Draskóczy úr, - holnap megint öregebb leszek egy évvel -

Draskóczy: Ez fáj magának!... Ha még én modanám.

Gabi: S az embernek semmi szórakozása itt a vidéken, amivel a vidéki élet egyhangúságát füszerezze...

Etelka (idegesen): Gabi! (Iza szintén bejött.)

Draskóczy (vidáman): Dehogy nincs! Holnap mulatunk!... Olyan szilveszteri mulatságot csapunk, amilyen még nem volt ebbe a vármegyébe -

Gabi: Igazán? Magánál holnap bál lesz?

Draskóczy: Amelyre van szerencsém a hölgyeket alázatos tisztelettel meghívni.

Gabi (halkan, inkább csak magának): I!...

Draskóczy: Lesz szerencsém -

Etelka (tréfásan): Hogyne.

Gabi: Pontosan ott leszünk.

Draskóczy: Köszönöm -

Gabi (Iza felé - sugárzó arccal - halkan): Kicli!

Draskóczy: Hát akkor Isten vele, Etelka... a holnap esti viszontlátásra.

Etelka: Csak nem komolyan gondolta -

Draskóczy (meglepődve): A legislegkomolyabban -

Etelka: Ugyan Draskóczy... (Tovább nézegeti az íveit.) Semmi szükség erre a meghívásra... amit ez a kis bolond - kikiclizett magából -

Draskóczy: No dehát becsületszavamra legkomolyabban számítok magukra.

Etelka: Mi jut eszébe -

Draskóczy: S ne értsen félre... hogy eddig nem szóltam, - nem küldtem hivatalosan meghivót, - annak megvolt az oka -

Gabi (mohón): Persze, oka volt.

Draskóczy: Igen, várnom kellett valamire, amivel lefegyverezhetem az esetleges visszautasítást... most már azonban nincs semmi kifogás - s szó sem lehet arról, hogy lemondást elfogadhassak -

Etelka (komolyan): Az ki van zárva, hogy elmehessünk.

Gabi (kétségbeesve, halkan): Miért?

Draskóczy (mosolyog): Tessék felfüggeszteni a döntést... (Gabihoz.) Holnap táncolunk!...

Etelka (tiltakozó mozdulatot tesz).

Draskóczy (mosolyog): Csak annyit mondok: tessék felfüggeszteni a döntést... - legalább estig. (Jókedvűen.) Ajánlom magamat. (Pár lépést tesz, megáll.) Ja, igaz... a csomagjaim... Ezek a csomagok önöket illetik, hölgyeim.

Etelka (csodálkozva): Minket?

Draskóczy: Holnap újév... S úgy tudom, a földbirtokostól minden évben jár valami figyelem a postásnak... a kitünően, pontosan... kedvesen teljesített szolgálatokért... Kérem, ez nem is ajándék!... Engedjék meg - hogy ezt az újévi, kötelező figyelmességet én már ma átnyújtsam Önöknek - (A csomagokra mutat.) Ebben a formában - ajánlom magamat. (S kitérve a köszönés elől, elsiet.)

Gabi (utánanéz): Micsoda ember!... (Aztán nem bír magával, kacagva az Etelka nyakába ugtik, összecsókolja.) Etelka! Etelka!... Bálba megyünk! Ugye megmondtam! (Izához.) Iza néni - mit szól!... (Megöleli.) Bál, - bál, - mulatság - tánc!... Nagy társaság - urak és hölgyek - gavallérok!... Csillár - estély - muzsika - száz üveg pezsgő - pesti drámaíró!... Jaj...

Iza: Ezt kifogtad - betyár!... (A csomagokhoz siet.) De ugyan mi van ezekbe -

Etelka (kedvetlenül): Hagyd...

Iza: No de kíváncsi vagyok

Etelka: Hagyd... vissza fogjuk küldeni...

Iza: Visszaküldjük?...

Etelka: Vissza... Draskóczy tájékozatlan... Jóindulatú tájékozatlan ember...

Gabi (még mindig önkivületben): Bál! Bál!

Etelka (idegesen Gabihoz): Hagyd már abba kérlek! (Izához.) Draskóczy nem tudja, mi itt a szokás... Ha megnézte volna a gazdasági könyveit, tudná, hogy a posta az uradalomtól újévre két zsák búzalisztet - hat mázsa krumplit, két mázsa kukoricát, fél mázsa vegyes száraz veteményt szokott kapni - rendes konvenciót -

Iza: Nézzük meg legalább - mi van a csomagokban?

Etelka (ránéz a csomagokra, lehangolva): Semmi estere se az, amire nekünk a mi szerény életünkhöz szükségünk van... amire számítottam... s amit lehetetlen feláldozni ajándékcsomagokért... Egy ilyen gazdag ember persze nem tudja, hogy aztán azok a szükséges dolgok mennyire hiányoznának nekünk... Majd megmagyarázom... megírom. (S már le is ül.) Kellemetlen, de mit csináljak...

Gabi: De a bálba csak - elmegyünk?

Etelka: Hagyd, Gabikám... hagyd ezt a gyerekes dolgot...

Gabi: Gyerekes?... Miért ne mennénk?

Etelka: Mert nem megyünk -

Gabi (élesen): Nem?

Etelka (határozottan): Nem!

Gabi (halkan): Nem? (S eltörik a mécses, szívszaggatóan keservesen zokogni kezd - odarogy az Etedka lábai elé, az ölébe temeti a fejét.)

Iza (szipogni kezd).

Etelka (gyöngéden): Gabi - Gabikám... no, ne sírj... Gabikám... ne sírj hát. (Símogtja.) No, te kis bolond, hát olyan nagy dolog... nem lehet nekünk bálba menni - mulatságba... percig se lehetett arra gondolni... Gabikám!

Gabi (sirva): Én már... olyan biztosra vettem...

Etelka: No, ne sírj már... nyugodj meg... nézd, hát nem vagy kis gyerek... felnőtt lány vagy... ember vagy... micsoda gyerek ez!

Iza (halkan): Talán - a kedvéért -

Etelka: Nem lehet - no... hiszen tudod...

Gabi (sírva): Mért... nem... lehet?...

Etelka: Azért, mert... nézd, te okos kis lány vagy... hagyd már abba azt a bőgést... no, idehallgass... Gabikám. (S magához vonja, csillapítja, babusgatja, úgy beszél hozzá.) Nem mehetünk mi bálba, fiacskám... Nem mulatság az, mikor fényes urak, nagy dámák között ott kell szerénykedni... Nem jó egy csillárfényes teremben régi kastélyra, jómódra emlékezni, mikor az soha többé vissza nem jöhet. Mit fájdítsuk a szívünket. Különben sem vagyunk ilyesmire felkészülve, neked sincs ahhoz való ruhád:

Gabi (szepeg): Nekem van...

Etelka: Az talán jó volt az intézeti hangversenyen, Gabikám... de nem idevaló, - mert ez itt akármilyen puszta meg falu, jobban kiöltöznek ezek, mint a pestiek, ha ki akarnak tenni magukért... Én meg pedig inkább évszámra perkálba járok, ha nem mehetek úgy, amint egy Szalánczy-lány mehetett volna - régén... Ha az ember nem érheti el azt amiről álmodik - okosabb, ha mindenről lemond... mindenről...

Gabi (még mindig szepeg): Miért - kell - lemondani -

Etelka: Miért?... Miért?... Hogy élhessünk... hogy majd neked jobb legyen egy kicsit... hogy néha küldeni tudjak valamit a szegény apának... hogy ha majd megöregszem... legyen annyi, hogy valahol egy szobába meghúzódjunk - az Izával -

Iza (sóhajt).

Gabi (megínt sírni kezd).

Etelka: No, ne kezdd már megint rá!... Mért sírsz?...

Gabi: Mert olyan szegények vagyunk...

Etelka: Dehogy vagyunk!... Megvan nekünk minden, ami kell... Csak nem jó ezt a nyugalmas, egyszerű életet felzaklatni... bálokkal... fénnyel... álmokkal... mert aztán még szürkébb, még sötétebb lenne minden... Én ezt már így intéztem el - s maradjon is így... Te meg, Gabikám... hiszen te csak most kezded, előtted a világ... mégy majd te még bálba, mulatságba...

Gabi: De én most szeretnék... És látod, meghívott...

Etelka: Istenem - meghívott... Az utolsó napon, mikor ő maga is tudta, hogy lehetetlen volna elmenni... Nem azért mondom, mert kedves, aranyos ember...

Gabi (bánatosan): Cukros!

Etelka: De hát ő se gondolta azt komolyan -

Iza (aki közben a csomagot nézdegélte, feltette az asztalra): Felbontom ezt a csomagot.

Etelka: Dehogy bontod... Vissza, ahogy van... mindjárt megírom hozzá a levelet... (Gabihoz.) Ugye, aranyom, már belenyugodtál?

Gabi (őszintén): Nem.

(Kint száncsöngés. Majd kinyílik a hátsó ajtó s bejön rajta):

Eleméryné (szép asszony, téliesen, remek bundába, sapkába, az ajtótól hátraszól): Maradj csak, Bella, a szánkába - mindjárt jövök. (Előre jön.) Jó napot... Ez a postahivatal?

Etelka: Igen kérem...

Eleméryné: Lehet innen, kérem, telefonálni?

Etelka: Parancsoljon.

Eleméryné: Budapestre is?

Etelka: Természetesen -

Eleméryné: Hát akkor kérem, ha lenne szives felhívni.

Etelka (buzgón): Budapestet?

Eleméryné: Nem, nem kérem... azt majd... esetleg... később... most lenne szives Lovaspusztát. - Gróf Tamásyt, személyesen, a számot nem tudom...

Etelka: Igen kérem...

Eleméryné: Kapom mindjárt, vagy várakoznom kell?

Etelka: Egy perc alatt , . . Közvetlen összeköttetésünk van... Tessék helyet foglalni...

Eleméryné: Köszönöm -

Etelka (a telefonnál, mely egy falon van, előtte spanyolfal, csenget): Halló, - halló, Lovaspuszta?... Kastélyt kérem... (Várakozik.)

Iza: Eleméry Sándorné őnagysága?... (Ünnepélyesen.) Paracsoljon... poste restante, express -

Eleméryné (átveszi a levelet): Köszönöm. (Feltépi, olvassa, mosolyog.)

Gabi (egészen abbahagyja a bánatot, úgy el van telve az érdekes jelenségtől, a nagyszerű bandától, a nagyvárosi nőtől, - fígyeli, ahogy Eleméryné olvas.) I!

Iza (rosszalóan): Mi az?

Gabi (súgva): Most kapja az ecsetelést.

Etelka (a telefonnál): Kérem a gróf urat... Igen, személyesen a gróf urat... Gróf úr? Tessék várni - azonnal. (Elemérynéhez.) Parancsoljon, megvan az összeköttetés -

Eleméryné: Köszönöm -

(Etelka visszamegy az asztalhoz, dolgozik. Iza is úgy tesz, de csupa fül a telefon felé, Gabi pedig lángoló érdeklődéssel úgy röpköd a telefon körül, mint a lepke a lámpa lángja körül.)

Eleméryné (a telefonnál): Jó napot... Igen - igen... Nem, nem a kastélyból beszélek... a postáról... Ugye ügyes?... (Hosszan nevet.) Mindennek meg lehet találni a módját... még falun is... képzelheti... No ne mondja... No de igazán?... Én is nagyon, nagyon, nagyon örültem... Hogy ez itt komoly-e?... Isten tudja... Mikor elindultam, még komoly volt, mikor leszálltam, már nem... Magánál igen?... (Csiklandósan nevet.) Szeretném látni... Ugyan mire volna képes... Hallja, Gyuszi, most komolyan beszélek... Okvetlen át kell jönnie - okvetlen... nekem szükségem van magára, én látni akarom magát... Fontos az, hogy vele mi van?... Én akarom... nézze, én azt most nem tudom megmondani... nem vagyok tisztába - nem - nem... azt hiszem, maga felé hajlik - azt hiszem... (Nevet.) Holnap éjszaka minden eldől... (Kacéran.) Talán igen, talán nem... (Forrón.) Ne mondjon ilyet - pirulok... Megegyeztünk? Holnap még felhivom - jó?... Pá... pá...

Gabi (súgva Izához): Ez egy bestia -

Eleméryné (egészen kipirulva előrejön - megáll, elgondolkozik, - elmosolyodik, aztán megint komoly lesz).

Etelka: Vége?

Eleméryné (szórakozottan): Igen...

Etelka: Öt perc...

Eleméryné (megint a levelet veszi elő): Táviratozhatok?

Etelka: Hogyne.

Eleméryné: Szabad egy blankettát?

Iza: Blanketta - tessék... Tessék toll, tinta...

Eleméryné (leül, - gondolkozik - aztán megírja a blankettát - átadja).

Etelka (összeszámlálja a szavakat): Tizenhat szó... Egyszerűen?

Eleméryné: Nem - dringend...

Etelka (elolvassa a táviratot, izgatottan): Kérem szépen...

Eleméryné (még egyszer a levelet nézegeti.)

Etelka (izgatottan): Kérem szépen... bocsánat... ha szabad valamire kérnem, valamit mondanom...

Eleméryné (felpillant): Tessék?

Etelka: Ne tessék elküldeni ezt... (Erőt vesz magán.) dringend... egyszerűen is odaér - estére.

Eleméryné: Küldje csak dringend... Mit fizetek...

Etelka: Összesen hat nyolcvan.

Eleméryné (kiveszi a táskájából a pénzt): Tessék...

Etelka: Köszönöm...

Eleméryné: Kérem, nem lehetetlen, hogy felhívnak telefonon... akkor ne tessék a kastélyba kapcsolni, hanem gyorsan átküldeni értem...

Etelka: Igenis.

Eleméryné: Köszönöm... Jó napot. (Kimegy.),

Etelka (kezébe tartja a táviratot): Kedvem volna széttépni... S annak a grófnak rögtön telefonálni, hogy ne jöjjön ide...

Iza (csodálkozva): Miért?

Etelka (elkeseredetten): Mert olyan csacsi!... Hát minek ez?... Mire való?... Nincs rá szüksége... Maradna békén és lenne jó hozzá... minek bántja? a tenyerébe van a szerencséje... s elrontja.

Iza (csodálkozva): Mit beszélsz?

Etelka (magához tér): Semmit... Továbbítsd!... (Odadobja a blankettát. De azután megint nyugtalan.) Miért van az a buta dolog, hogy nem mondhatja meg neki az ember, mert forma szerint nem ismerős, nem magyarázhatja meg neki -

Iza: De mit?

Etelka: Semmit... Összevissza beszélek, mintha meg volnék bolondulva... eh... megrevideálom ezeket - (Összeszedi az íveket, a másik szoba felé megy.) Ott... ott legalább járhat a szám. (Be a másik szobába.)

Iza (csodálkozva utánanéz, Gabihoz): Érted ezt?...

Gabi (odarohan): Mutasd a táviratot -

Iza (izgatottan olvassa): Kéky István miniszteri titkár Budapest... No nézd, a címet meg elfelejtette odaírni. (S veszi a tollat s odaírja.) Ráday-utca 2. De így meg három szóval több -

Gabi: Lássuk - lássuk

Iza (felteszi a pápaszemét): Nem mehetek, de minden gondolatom ott maradt stop.

Gabi (szörnyülködve): Ez egy bestia!

Iza: Hanem joejjoen maga, holnap estére okvetlen várom stop... jó fogadtatást garantál Cica. (Gabihoz.) Mit szólsz?... Jó fogadtatást garantál - Cica...

Gabi: Kettőt ide bolondít, hogy a harmadikat ugrassa. - (Meggyőződéssel.) Ettől lehet tanulni...

Iza: Évek óta nem volt a kezembe ilyen komplett dolog... (Gyorsan kopogni kezd a Morsen.)

Gabi (búsan): S ebből kimaradni... (Nyafog, sírdogálva.) Mért nem megyünk el... (Az ujság után nyúl, kedvetlenül leteszi, - majd az asztalra helyezett két csomagot nézdegéli.) Mi van ezekbe?

Iza (kopogás közben): Nem tudom... Ajándék Draskóczytól. Etelka visszaküldi - hallottad -

Gabi (körülnézegeti, szagolja - szinte kihallgatja, izgatottan): Ez nekem gyanus... Én ezt megnézem... (Veszi az ollót - fel akarja vágni a spárgákat.)

Iza (felugrik): Ne úgy... Óvatosan... Hogy vissza lehessen csomagolni, mintha senkise nyúlt volna hozzá... Csak Etelka be ne jöjjön... (S nagy ügyességgel kifejti, lebontja a spárgákat, feltöri a pecsétet, - s felnyitja az egyik doboz fedelét...)

Gabi (élénken sikít): I!

Iza (fél, hogy Etelka meghallja): Pszt...

Gabi (növekvő izgalommal): Ruhák... egy-kettő-három... Három ruha!... Három remek... gyönyörű... csodálatos... csillagos ruha... (Rámered Izára.) Iza néni - ezek a mi ruháink! I!...

Iza (csitítja): Pszt!

Gabi (kezdi kiszedni, kirakni a ruhákat).

Iza: Ne arra a piszkos asztalra, várjál - (S a szekrényből fehér terítőt vesz elő s leteriti az asztalra, melyre Gabi remegő kezekkel rakja le a ruhákat...) Ez... ez a gyönyörű biztosan az Etelkáé... ez a sötét a tied... és ez... I!... az enyém... (Lázasan.) a Vogueot - a Vogueból a Vogue... elájulok... (Iza átnyujtja neki a lapot, fellapozza.) Tisztára az a modell... Tisztára... Iza, jaj Istenem - ez lehetséges?

Iza (maga is rendkívül felizgatva): Pszt!...

Gabi (izgalmában leül - nézi a ruhát, suttogva): Lehetséges, hogy ez a... csodaruha... az enyém... (Felugrik, felkapja, magához passzitja.) Teljesen nekem való... megőrülök -

Iza (ezalatt a másik csomagot is ugyanúgy kibontotta): Nézd csak -

Gabi (letette a ruhát, - odamegy a másik csomaghoz, egymásután kapkodja ki a tárgyakat): Cipő... aranycipő... ezüstcipő... harisnyák - egy - két - három - hat pár összesen. (Elájulva.) Selyemharisnyák... fűzők... sálok... (Izgatottan felbont egy kisebb csomagot.) Puder... toilettcikkek... (Papirost néz.) használati utasítások... Iza - Iza néni - végem van.

Iza: No - no... mi bajod?

Gabi: Soha életemben ilyen izgatott nem voltan... (Szívére szoritja a kezét.) Rögtön -

Iza: Pakoljuk gyorsan vissza -

Gabi (sikít): I!

Iza: Mit akarsz?

Gabi: Kirakni... kirakni az egészet... ide a terítőre - segítsen -

Iza: No de -

Gabi: Segítsen! Gyorsan... mindent a hozzávaló ruhához (S gyorsan kirakják a holmikat szépen egymás mellé az asztalra.)

Iza (kétségbeesve): De hát mit szól - az Etelka!...

Gabi (áttekint a holmi felett): Most legyen szíve visszaküldeni!... (Az Etelka ajtaja felé megy, de félúton megáll, hogy szíve dobogását csittítsa, - de azután mégis erőt vesz magán, odamegy az ajtóhoz, s nagy nyugalmat erőszakolva magára, beszól): Etelka, drága...

Etelka (bejön, kezében az ívekkel): No mi az?... (Meglátja a ruhákat - ámulva nézi, - szót se szól - odamegy, végigvizsgálja, megtapogatja, megnézegeti, élvezi a selymeket, felveszi a cipőket, visszateszi - nagy csend, Gabi s Iza a háttérben szótalan drukkban várakoznak... Hosszú szünet után, nyugodtan): Hát ez gyönyörű... S milyen szépen összeválogatva minden. (Szünet.) Ruha - cipő - harisnya - kesztyű... (Szünet. Nézi az egyik ruhát.) Micsoda anyag lehet ez a finom?... Csodálatos... (Szünet.) Ez a Draskóczy... (Mosolyog.) Ezért járatta a divatlapokat... vette a fáradtságot... ezért kérdezett annyit.... mértéket... mindent... (Kis nyugtalansággal.) Jaj, csak bajt ne csináljon neki ez a... vigyázni kéne rá...

Gabi (izgatottan előlép végre): Etelka... - visszaküldjük?... (Szünet.)

Etelka (gondolkozik - nagy szeretettel néz a kipirult gyerekre, azután): Nem... ez lehetetlen... belátom, hogy lehetetlen!...

Gabi (sikít): I!

Etelka (tragikomikusan): Isten veled, félmázsa hüvelyes száraz vetemény!

 

[+] Lengyel Menyhért új háromfelvonásos szindarabjának első felvonása. A Vígszinház karácsonyi premierje.