Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 23. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Kosztolányi Dezső: EMBEREK, NE SÍRJATOK!...

Kosztolányi Dezső: EMBEREK, NE SÍRJATOK!...
(Reményi József regénye)
III.

E finoman árnyalt portré köré az arcképek egész csarnoka sorakozik, gazdag és pompás galéria, melynek minden egyes képe él. Milyen eleven a Wooten-házaspár skót zsugoriságában és kicsinyességében, vagy Frank Townsend, a vidám villamoskalauz, vagy Bill Lang, az amerikai lélek, kiből a dollárláz sem bírta kiirtani a hitet, vagy Ruth Watson, a hervadt vénkisasszony, vagy a magyar egylet könyöklő, hazafiaskodó vezéralakja, vagy a bevándorlók megannyi típusa, Rozina, a tót cseléd és Karácsonyi Norbert, az iszákos, züllött író, aki nehány pennyért silány ujságírói munkát végez és egyszer - megrázó vallomás - részegen eldadogja, hogy minden hiába. A felemás élet megöl mindenkit. Utcák vannak itt, ahol csak magyarul hallani, de ennek a nyelvnek már nincs zamata, a zománca megkopott, elrepedezett, a színe napról-napra fakul s kiszakítva a közösségből ízetlenné, fénytelenné válik. Elvesztette az élet rugalmasságát. Olykor még kísértetként megjelenik egy-egy régi, talpraesett fordulat, de a szavak már fáradtak. Valami szegényszag árad belőlük. Mindgyakrabban keverednek közéjük korcs formában a közkeletű amerikai kifejezések, az aranyfogú magyar parasztok, kik gramofonnál mulatnak és rádiót hallgatnak, bootlegger-ekről, chance-ről, scheme-ről beszélnek, mister-ezik egymást, ha valamit lebecsülnek, azt mondják, hogy egy penny-t sem ér és mondataikat már gyakran kezdik így: well. A háttereket hasonló művészi ösztönnel festi meg az író. Szürke díszletek ezek, melyek a valóság koldusi szomorúságát érzékeltetik meg. A Globe-Theaterben a «János vitéz» előadása, vagy az anglikán lelkész beszéde az izzadt négerekhez, személyes élményemmé vált. A bírálat csak jelezhet egyes dolgokat. Sokszor úgy érzem, hogy egy négykötetes regényről, évek munkájáról, négykötetes kritikát kellene írni. Be kell azzal érnem, hogy ily röviden számoljak be róla. Amerikában voltam, ahol európai szemmel néztem végig a Brown-Street kavargását, aztán az íróval együtt átrándultam Európába, ahol amerikai szemmel láttam önmagamat, önmagunkat. Végül az a benyomásom, hogy egy izgalmas világkörüli útról térek vissza. Ez a regény a legjobb értelemben útirajz: lélekrajz, mely tele van mozgással.