Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 23. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Kosztolányi Dezső: EMBEREK, NE SÍRJATOK!...

Kosztolányi Dezső: EMBEREK, NE SÍRJATOK!...
(Reményi József regénye)
I.

Engem innen távolból rendkívül vonz az amerikai élet. Miért? Elsősorban azért, mert nincs benne semmi «költői» olyasmi, amit egyesek annak szoktak nevezni. Szeretem a «prózaiság»-ot, mely mint érdes, ingerlő felület kiszökkenti az igazi költészetet. Azt tartom, hogy az író minden környezetben, ezer és ezer irodalmi kör, kávéház, könyvtár, múzeum között is egyedül van. Egy lúdtoll nem költőibb, mint egy írógép. A gépkocsi, vagy a vízvezeték sem prózaibb, mint egy hintó, vagy egy gémeskút. Ami a lényeget illeti, a szellem a mai időben mindenütt meglehetősen rab. Elvesztette szabadságát, bátorságát, kezdeményezőerejét, vezetőszerepét. A világ a termelés láza folytán gépiessé vált, az üzlet, a pénz pedig olyan szervezetet teremtett, mely nem igen kedvez neki. Ebből Amerikában nem csinálnak titkot. Nálunk még igyekeznek titkolni. Semmi okom sincs megvonni rokonszenvemet azoktól, akik a barbárok, vagy a gyermekek őszinteségével ki merik mondani azt, amit mások még szégyelnek. Aztán nyilván ennek a világrésznek is megvan a maga regényessége és lírája, csak az új formák közt még nem ismerszik föl. Gyakran álmodom arról, hogy a fényreklámok futurista tüzeiben járok, vagy egy óriási vendéglőben ezrek társaságában eszem, vagy egy fehőkarcoló harmincharmadik emeletéről nézem, hogy ősz jöttén, egy bizonyos napon, mikor vége a nyári évadnak, mint vetik el a newyorki bankárok, telekügynökök, kishivatalnokok a szalmakalapjaikat, melyek úgy borítják el az aszfaltot, mint nálunk az ákácfalevelek. Egy ábránd él bennem erről az új világról. Lehet, hogy csak azért, mert olyan Amerikáról képzelődöm, mely «talán nincs is».