Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 13. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: SZOMORY DEZSŐ: LEVELEK EGY BARÁTNŐMHÖZ

Móricz Zsigmond: ÁLOMFÖLD
Simon Andor versei

«Megyek,
megyek,
mert a vándoroknak ez a sorsa:
menni!
menni!
mig a nap leszáll.»

Egy hét alatt ma ötödször olvasom végig ezt a kis könyvet, egy új ember, - költő - verseit.

Valami különös, eredeti, új érzést érzek, minden versénél. Mintha az erdőn járnék, a lombok alatt, májusban és szamócát szednék - s a szamócák, az illatos, ízes, kedves gyümölcsei az erdei tisztásnak: ezek a versek.

«Itt egy nyárfaliget hajlong
Ott egy vadlúdfalka kiabál.
Bármerre néz az ember:
mindenütt
nyugodt szépségeket talál.»

Szóról-szóra így van ennél a könyvnél.

Az ember azt érzi, hogy valakinek igen fontos és igen nagy dolog az élet. A természet. A létezés. És magában a valóság legegyszerűbb konstatálásában érzi és adja a szimbolumot.

Ebben a túlfütött odaadásban, amelyet a tiszta és nyers szemléletnek ad: valami fölrepülés van, a levegőbe emelkedés, a rideg létezés fölé lebbenés.

«Igy határoztam a szőlőhegy tetején
néhány rizling-fürttel izesitve
pompás gondolatomat.»

A naiv és gyermeteg hangnak ilyen báját senkinél sem ismerem. Folyton mezei illatot érzek, mikor ezeket a verseket olvasom.

És a szerelem! úgy csendül ki, mint a drága, ártatlan kamaszok szent szívéből.

«Szerelmesem
nagyon kivánatos leány!
Haja:
vörös.
Bőre:
fehér.
Szebb, mint a tulipán.»

Ez egy vers. Csak a kinaiak tudtak így költeni.

«Este
A hold, mint egy vörös lampion
vérzik az égen.
Csend.
Csend.
Őrülten
kivánom
gyöngyfényű
testedet.»

Harminckét vers. Talán sose jelent meg rövidebb kötet. És ha ez a költő sose szólal meg többet: akkor is elvégezte dolgát. Álomföldet nyitott meg a magyar lírában.

De én boldog leszek, ha nem veszti el ennek a boldog elvarázsoltatásnak bűvös zamatát.