Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 13. szám

IGNOTUS: AMERIKA S A KULTÚRA

Spenglert szeretném megkérdezni, mit gondol: volt-e már kultúra intellektualitás nélkül? Amilyennek ő az egyiptomit leírja, az mintha ilyen lett volna. Lelkében, velejében, intézményeiben igen hasonlatos ahhoz a civilizációs állapothoz, mely a Spengler megkülönböztetése szerint, egy-egy kultúrnépnél vagy -csoportnál a kultúrának mindössze ezer évig tartó eleven élete után ezt mint afféle halálélet váltja föl, valahogy úgy, mint ahogy a halottnak egy darabig még tovább nő körme és szakálla. Persze furcsa, ha ez a köröm- és szakállélet tovább tart, mint a testi-lelki tartott - például ugyancsak Spengler szerint, a kínaiaknál most már több ezer éve. Ám a kínaiaknál is, ha az ember elgondolja, az annak idején volt eredendő kultúréletet sem vethette föl az intellektualitás. Költészetükben s művészetükben sok a lehelletes báj, de gondolkodásuk nem megy túl az ethikán, mely magában helyes és ajánlatos, azonban sekély, mint minden praktikum. Sokkal többet nem itélhetni oda a rómaiknak sem - általában kérdés, hogy olyan értelemben, ahogy ma értjük, volt-e a Spengler itélete szerint most utolsót vonagló nyugati kultúráig intellektuális kultúra több, mint az ős-indus és a görög? S ha nem volt, s ha az a valami, mit évezredről-évezredre s napról-napra több joggal lehet emberiségnek nevezni, mindösszevéve mégis egyre halad és emelkedik, akkor talán nem is oly fontos, mint a mi nyugati elfogultságunk hiszi, a kultiválódás számára az intellektualitás?

Bizonyos, hogy a kultúrának s ezzel együtt az intellektualitásnak, ha megvan, kell, hogy valami rendeltetése legyen az emberei jólétének előbbrevitelében. S el kell rajt gondolkozni, hogy a két intellektuális kultúra közül az egyik, az indus, a saját népein semmiképp sem tudott segíteni, a természet eredendő igazságtalanságait még nevelte számukra, nyavalyák, éhségek, inségek ellen orvosságot nem hozott, civilizációk üledéke pedig most abban a ghandizmusban rendeződik, melynek élhetetlenségénél csak anintellektualitása nagyobb. Viszont a görögök, bár intellektualitásuk nyilvánvaló, nem voltak vele valami nagyra. Pindaroszaik nem az elme s az értelem diadalait zengik meg, hanem a versenyfutásokat s maga Plátó is késő öregségeig athléta volt s az életről való felfogása semmiképp sem könyvmolyi. Sehol semmi nyoma, hogy oly kiváltságba tették volna az intellektualitást, mint ahogy a mai európaiság nem tud róla leszokni, hogy Amerikát barbár világnak nézze, csak mert az emberi nem javára történő szolgáltatásai nem intellektuális természetűek.

Erről a gőgről ideje letenni. Való, hogy Amerika ma még nem világa az értelembeli emelkedettségnek. Bár építészete kezd érőbb lenni az európainál, művészet dolgában sem jár magasan. De ez végre sem minden. Az európaiak még mindig nem adtak számot maguknak, hogy mik azok, amiket Amerika termelt s az emberiség számára ezek mit jelentenek. Elképedünk a rideg üzletiségen, mely a tulajdonképpeni amerikai lélek s nem akarjuk észrevenni, hogy ennek rendjén kialakult Amerikában egy újfajta praktikus szocializmus, mely nagyobbat ért el minél többeknek minél emberibb helyzetbe való emelése dolgában, mint a mi elméletből induló szociál-szocializmusunk. Felháborodunk az együgyüen gonosz majompereken s nem látjuk, micsoda felszabadulás, hogy az amerikai türelem példát mutat a vallásosságnak az egyháziságtól való elkülönböztetésében.

Az ujságok anekdota-rovatukban hozzák az amerikai válási statisztikákat s mi nem becsüljük fel, micsoda gonosz rabságot tört meg a fontoskodás nélkül valóság, amelyen Amerika (ezen mindig az U. S. A.-t értve), a házasság intézményét kezeli. Fennakadunk az amerikai nők excentricitásain, az amerikai gyerek zabolátlanságán és tanulatlanságán s vakok vagyunk aziránt, hogy a mai női öltözködés, melyet a világ Amerikának köszönhet, mennyivel többet tett az igazi nőemancipációért, mint minden európai emancipáció és sufragettizmus s hogy a gyermekben az embernek megbecsültetése, mely Amerikából jött át hozzánk, termékenyebb forradalom, mint aminők az európaiak szoktak lenni, melyek utólag veszik fejét a nemsikerült embereknek. Bizonyára sok még a barbárság Amerikában, és se nem lágy, se nem emelkedett világ. De kezdve alkotmányán, mely eleven intézmény gyanánt tudja működtetni a kormányzó és igazgató népakaratot, s a polgárháborún, mit a rabszolgaság eltörlésétől nem sajnált, a kasztszerűség eltörlésével, az egyházak közömbösítésével, a fajok nemzetté való vegyítésével, a női s a gyermeki rabság megtörésével vagy hét-nyolc olyan forradalmat vitt végbe s terjesztett tovább, ami mindegyik felér akár a renaissance-szal, akár a nagy francia forradalommal.

S mindez eltörpül amellett, amit a technika világbírása kezd jelenteni. Aminek vagy már magja is amerikai, mint a géppel való repülésnek s a telefonnak, vagy terepélye, mint a vasútnak s a hajózásnak, mit Amerika vagy amerikai hatás és szükség fejlesztett mai hatalmasságáig.

Mi hasznát vették akár maguk a görögök, akár a velük a földön élt emberek s népek a görög nagyeszűségnek, mely eljutott egy csomó gép kigondolásáig is, anélkül, hogy egyebet mívelt volna e gépekkel, mint hogy játszott velük? Magában a görög világban is csupán egy kisszámú kisebbség számára volt az élet emberhez méltó, a többi világba meg éppen nem hatott ki. Késő utóidőkben hatott a görög műveltség elébb az arab, majd a keresztény világra. Ezt nyilván nem kell lebecsülni és azt sem szabad elfelejteni, hogy a mai technikai fejlődés alján ott van a tudományosság, mely számunkra görög származású - egyszóval, hogy a mai Amerika sem lett volna meg a régi Görögország nélkül. De viszont észre kell vennünk ezt az Amerikát, s nem lenéznünk, amért nem Görögország. A technika meg tudja teremteni azt, amit az intellektus nem tudott: Az emberiséget. A gyorsaság, mellyel az emberek egymáshoz eljutnak, többet jelent, mint kényelmet: összetartozást jelent, elkerülhetetlenséget, egymáshoz való hozzátörődést, egymással való elkeveredést. Lehetetlen lesz egy földtekén, melynek minden talpalata ismert s két nap alatt elérhető, hogy egy nép is külön éljen a többitől, egy sors is érintetlen maradjon a többitől, egy szerencsétlenség is megmaradhasson megsegítetlen. Nem lehet, hogy ekkor milliók pusztúlhassanak éhen, nem lehet, hogy egyik sokáig nyomorgathassa a másikat, s nem lehet, főképp, hogy ezen vagy azon a ponton megmaradhasson a halál, mikor a többi helyet felveti az élet. Ez az, amit Spengler elfelejt, mikor mára is el tudja képzelni, mit a multban tapasztalni vél, hogy kultúrák elvesznek s kivesznek a népnek pusztúlásával vagy megöregedésével, mely azt a kultúrát magából kivirágoztatta. Mire ez ma megtörténhetnék, rég összeházasodott az egész világ, több új néppé vagy egy közös emberiséggé - mint ahogy már ma is Kína kezd hozzátartozni úgy Európához, mint Amerikához, s nem tud megmaradni a maga “civilizáció"-jában ezek “kultúrá"-jához képpest. Éppígy nem fogja fenntartani tudni a maga különségét az orosz világ sem, s mire az az új kultúrája kifejlődhetne, mit Spengler vár tőle, már rég együtt neveli majd ezt a kultúrát az egész többi világgal. Ha Spengler a jövő “civilizációs" formát a “város"-ban látja, akkor tán még személyes életében fogja megérni a csodát, hogy az egész világ egy város lesz s ennek civilizációjából fog kifejlődni a kultúra. A világkultúra - az első, mióta világ a világ. S köszönhető lesz annak az Amerikának, mely útnak lendítette üzletiséggel s technikával, intellektualitás és művésziesség nélkül.