Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 9.szám

LANÁTOR POGÁNY FERENC: IDEGEN ÉLET KÖDKÖRÉBEN

Mily különösképen illatos, ahogyan elrejt most, a köd - -
gyötrelmes szaga e világnak, oly mélyen leverő,
- fakó tájakat csal az eszembe, gyászosan és következetlenűl.

Közömbösen, mint aki mit se tud, zárkózott arcával úgy árad el, hatalmasan,
szűrkén, hiányosan - és mégis, mintha rosszúl elrejtne valamit -
míg nyűgözi lelkem s zárt fogakkal őt kell vallanom.

Elmossa a templomok tetejét és így állat vádolón, a köd,
aki többet tud mint mi, a köd, mindent befejezetlenűl,
a különös köd, keserü vallomása a világnak.

És tán szállong a nap körűl, magányosan most egy téli madár, - akár a vágy,
panaszos hangokat ejtve, míg alant mi létezünk és föltekintünk -
nem lelve távokat, zártan ködleplek alatt, mezítelenül.

Mezítelenül - oly nyílt ez a szemek nélküli nap,
szeretnék leűlni befejezetlen templomok küszöbére,
gazdátlan részecske, míg tört valóm megtárúlkozik és elárad bennem,

elárad bennem korlátlanúl a világ egyetemes szomorusága,
mint egy érzékeny, lelkes kehelyben, amely tud, érez és fáj
és elvész a megösmert kínok által, egy idegen élet ködkörében.