Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 6. szám
Egész nap vártalak, mert megígérted, hogy eljössz,
S enyém leszel
Szüzen, először!
S nem jöttél.
Most nincs már más, csak hogy kimerülten ledőljek,
S körmömmel kaparjam a vánkost,
Mert nem jössz.
Mert nem jössz már soha hozzám.
S akkor, egyszerre, az előszoba-csengő.
Hát mégis! Ha te volnál!
S kint senki.
Csak a villamos csilingel az utcán.
De benn, de benn, mire vissza: - a te törzsed
Mezítelenül, mereven a díványon.
S a fej odalenn, a sínek alatt.
S aztán, vad-élesen, a telefon.
S én tántorogva s másvilági hangon:
Halló.
S egy orvos: hogy él! de nem jöhetett,
Mert megszülte reggel
A gyermekünket.
A gyermekünket?! Siket a telefon.
S most csengve és csengve, végnélküli csengés,
Egy angyali hang:
Tíz perce állok itt.
S egy dobbantó hangos cipőcske:
S nem nyitna ajtót.
S egy gúnyos, békülő kicsi keztyü:
Óh látom a szemén, elaludt, barátom.