Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 24. szám · / · Figyelő · / · Zenei figyelő

Lányi Viktor: Chopin
A Király Színház bemutatója

Megint operettszínlapra penderült egy illusztris címszó a lexikonból s ama kissé kezdetleges, de egynéhány esetben bevált konyharecept szerint, hogy a datolya is jó, a fokhagyma is jó, hát még a kettő együtt milyen finom! - ezúttal Chopin életrajzi adatait és zenei hagyatékát kotyvasztották össze kevésbé nemes ízlelni-valókkal. A kísérletnek azért lehetünk hálásak, mert kétségtelen balsikerével talán sietteti kívánatos, végleges lejáratását ennek az ízetlen divatnak, amely a védekezni nem tudó zenei nagyságok sírból való kiforgatásával próbálja helyettesíteni a megszületni nehezen akaró, korszerűen művészi operettstílust. Ez esetben az amúgy is abuzusnak tekinthető téma-ötlet már csírájában hordta végzetét: ha valaki, akkor Chopin teljességgel alkalmatlan - tisztán gyakorlati szemmel nézve - a színpadi harsonákkal való föltámadásra. Egyszerűen azért, mert a zenéje a legtipikusabb zongoramuzsika és nem zenekari átidomításra, sem éneklésre, sem színpadi hangulatok átragasztására nem alkalmas. Berta Istvánt, a muzsika tisztes igyekezetű adaptálóját nem vitte rá a lelke, hogy az á után bé-t is mondjon, de ne illesse őt gáncs azért, hogy a nagyobb siker-lehetőség néhány kétes százalékáért nem küzdötte le magában erőszakkal a kegyelet gátlásait s a bágyadt blaszfémiát nem hajtotta túl, a shimmy és charleston területére. Ellenőrizhetetlen napihír csak, de meghatóan jellemző, amit nemrégiben olvastam, hogy egy öreg olasz zeneszerzőt a helyszínén születés ért, amikor egy kompozíciójának jazz-re hangszerelt szörnyképével találkozott valami lokálban. Ez a modern vértanúság legyen mementó az ilyen korcs produkciók további elburjánzása ellen. A közönség kegyét joggal hajhászó színházüzlet nem kendőzheti büntetlenül saját lelemény-fogyatékosságát az elemi ízlés vámhatárain átcsempészett, megszentelt értékekkel.