Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 24. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Schöpflin Aladár: Az irodalmi Lexikon
Disputa

Némi ellenvetéseim volnának kitűnő fiatal barátom, Komlós Aladár cikkére, melyet a Benedek Marcell-féle Irodalmi Lexikonról írt a Nyugat legutóbbi számában. Ellenvetéseim olyan természetűek, hogy Komlós Aladár egyetlen megállapítását sem döntik meg. Igaza van mindabban, amit a Lexikon hiányairól írt, az általa felsorolt nevek ha nincsenek benne, - amint hogy nincsenek is, - akkor tényleg hiányt jelentenek s amiket Komlós a szlovenszkói irodalomról szóló címszavak dolgában mond, az is helyt áll, - csak talán Mécs Lászlóról szóló ítéletét tartom, nem is annyira tartalomban, mint inkább hangban túl szigorúnak. A szerkesztő részéről csakugyan hiba volt, hogy nem ellenőrizte kellően munkatársait, akik szűkebb pátriájuk többé-kevésbé nagyító mértékeit szabták rá a maguk embereire. Ez a hiba azonban nyilván abból származik, hogy ő maga nem ismerte, nem is ismerhette elég pontosan a szóban forgó írókat. Ma még nem alakult ki eléggé a kölcsönös kicserélődés a magyarországi, erdélyi és szlovenszkói magyar irodalmi termelés között arra, hogy pontosan ismerjük egymást és megbízható közös mértékeket állapíthassunk meg. De ezen túlmenőleg is szemére lehet vetni a szerkesztőnek, hogy nem ellenőrizte kellően munkatársait - ötven a számuk - s kiválogatásukban sem volt mindig szerencséje. Az a munkatársa például, aki az újabb magyar irodalomról szóló címszavak nagy részét írta, kiváló tájékozatlanságot árult el, hogy egyebeket ne mondjak, az Ambrus Zoltánról, Bródy Sándorról, Ignotusról szóló cikkekben, nem is szólva arról, hogy Herczeg Ferenc egyes műveiben heves támadást fedez fel a "fennálló társadalmi rend ellen." Ha egy lexikon nem szorítkozik a száraz ténybeli adatok felsorolására, - s irodalmi lexikonnál kétségkívül jobb, ha nem szorítkozik, - akkor igenis szorítkoznia kell arra, hogy ne egyéni véleményeket adjon, hanem valamennyire legalább kijegesedett ítéleteket s hangban, ítéletben, terjedelemben méltányosságra törekedjék. Ebben a tekintetben sajnálatos, hogy az Irodalmi Lexikon nagy aránytalanságokat mutat s a szerkesztő a kelleténél többet engedett a munkatársak önkényének.

Abban azonban nem adhatok igazat Komlós Aladár cikkének, - amit talán ő nem is akart, - hogy az ő megjegyzéseiből az olvasó teljesen lesújtó képet kap az egész lexikonról. Az a részletesség, mellyel a szlovenszkói magyar irodalom dolgában elkövetett hibákat tárgyalja, azt a benyomást kelti az olvasók egy részében, mintha ez alapjában kevéssé jelentős rész kevéssé sikerült volta miatt ítélné el az egész hatalmas terjedelmű könyvet. Ezért szükségesnek tartom figyelmeztetni az olvasót arra, hogy a Komlós által és általam is felsorolt hibák és hiányosságok csak egy kis részét teszik az egész könyvnek. A magyar irodalom múltjáról szóló címszavak, ha nem is valami jól megírva, de nagyjából elfogadhatóan foglalják össze az irodalomtörténeti kutatások eddigi eredményeit, a görög, latin, német, francia, angol, olasz és orosz irodalmak köréből vett címszavak általában véve igen jó és mindenki által használható összefoglalásokat adnak. A többi irodalmakat nem ismerem eléggé arra, hogy feldolgozásukról ítéletet merjek mondani. Bármennyire sajnálatos, hogy a hibák legkirívóbban a modern magyar irodalom feldolgozásában fordulnak elő, ezért nem lehet az egész mű értékét kétségbe vonni. Egyenetlenségei mellett is jó szolgálatokat tehet irodalmi kultúránknak s az olvasó, ha forgatja, az esetek legalább nyolcvan százalékában jól használható kalauzt talál benne.