Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 20. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Schöpflin Aladár: Szeretek egy színésznőt
Fodor László vígjátéka a Magyar Színházban

A nézőtéren ül egy sereg szmoking, mindegyik alatt dobban meg valami, ha több nem, egy kis érzéki igazlom vagy sóhajtó vágy, mikor a primadonna a női csábítás minden eszközével fölszerelten, a színésznői exhibicionizmus korlátlan kitárásával, pompázó ruhák, vagy még pompázóbb ruhátlanság luxusától körülvéve mozog a színpadon, egy szerelmi jelenetben. Az az izgalom, melyet kelt, egyszer koncentrálódik egy férfiban, egy szmokingban, mint követelő nagy szerelem és betör a színésznőhöz: odakínálod magad mindennap nekem, a közönségnek, most eljöttem, ide mindazzal, amit kínáltál...Szép téma, érdekes téma, érdemes volna egyszer a mélyére nyúlni s, kihozni belőle a színésznő és a közönség viszonyát, sőt a színház és a közönség viszonyát is. A mélyére nyúlni - csakhogy éppen erről nem lehet szó. Pesti színházi író ma nem mer, a színház sem engedi egy téma mélyére nyúlni. Meg kell kerülni a témát, óvatos és jól megtanult tánclépésekkel, mert állítólag a közönség csak a könnyű, felületes és vidám dolgokat bírja ki és nem hajlandó sem az íróval, sem a színésszel mélyebbre szállni egy vonalnyira sem a színpad síkjánál. Nagyon fél ma mindenki a közönségtől, nagyon igyekszik legkedvesebb és legkönnyebb csemegéivel kiszolgálni. Fodor László is a legkönnyebb és legvidámabb oldaláról fogta meg a fentebb körülírt témát, nem markolja meg, csak simogatja, hogy kicsiklandozza belőle azt a néhány helyzetet, amelyben egy primadonna-színésznő megmutathatja jó kedvét, szerelmes természetét és ellágyulását, néhány színész asszisztenciája mellett, a közönség néhányszor jót nevethet, néhányszor egy kicsit, de csak nagyon kicsit elszentimentálisodik és a végén minden középsorsú polgárember megkapja azt az elégtételt, hogy végül a ragyogó nő mégis otthagyta az induló vonatban a pénzfejedelmet a szerelmes szegény fiú kedvéért. Saját sorsa, saját arculata nincs egyik szereplőnek sem, ami nagyon kényelmes, mert az író úgy forgathatja a sorsukat, az arculatukat, ahogy éppen a közönség mulattatása szempontjából előnyös. Elvégre bábuktól nem lehet kívánni perspektívát, pszichológiát és más ilyen nagyképű tudományos szavakat. Lesz a dologból aztán valami, ami könnyű, cukros és édes, mint a habfánk, az ember egy negyedóra múlva már nem is emlékszik, hogy evett belőle.

Ez a tehetséges szerzőnek sem érdeme, sem hibája. Tisztában kell lenni azzal, hogy itt egy műfajjal állunk szemben, amely olyan, mint az alkoholtalan pezsgő, megvan az íze, az édessége, a szénsava, a habja, csak éppen tartalma nincs. Párizsban találták ki, másutt nem is tudták eddig utána csinálni, de a magyar pezsgőgyárak igazán szép erőfeszítéseket tesznek a francia márkák lekonkurálására, annyira, hogy gyártmányaik még akkor is kelendők, mikor az eredetiek már kezdik hitelüket veszteni. Fodor László tagadhatatlanul ügyesen csinálja. Mikor az ember dicsérni kezdi, majdnem csupa negatívumot kell mondani: nincs benne ízléstelenség, nincsenek rosszul fűzött jelenetei, nem unalmas, nem követ el feltűnő hibákat. A darab egészen a közönség felé van fordítva, egy pillanatig sem fordul befelé, a szereplők belseje felé, ami nagyon jó, mert így legalább nem okvetlenül derül ki, hogy a szereplőknek nincs is belseje. Olyanok, mint a céllövő figurák: csak a közönség felé fordult oldaluk van szép valószerűre kipingálva, a belső oldalukon nincs semmi.

Titkos Ilona mestere az ilyen figurák ábrázolásának. Az ő művészete is ilyen kifelé fordított művészet. Legalább még eddig nemigen mutatta meg, hogy belül is van valami, de amit mutat, az tetszetős, kellemes, sokszor igéző hatású. A szerző gondoskodott róla, hogy megmutathassa asszonyi vonzó erőit, jókedvét, érzéki csiklandósságát, haragos csattogását, okosságát és okosságának a szerelemben való feloldódását és a művésznő valóban kitárja kincseit a közönség elé. S a darab annyiban is kedvez neki, hogy nincsenek vonalai, csak helyzetei s egyik pillanatban sem komplikálja a dolgát az előbbi pillanatok ballasztjával, fel lehet aprózni a szerepet egymástól független apró részletekre és minden részletet külön megcsinálni, nem kell azzal törődnie, hogy valami olyan nehezet és bonyolultat csináljon meg, ami egész. Csortosnak nem ilyen könnyű a dolga, ő nem tud másképp dolgozni, csak úgy, hogy valami egészet, erős vonalút adjon, ami legalább hasonlít a színpadi karakterhez s csakugyan sikerül is a pénzfejedelem szerepének, ha nem is belső, de legalább külső színpadi formát adni. Törzsnek ez még nehezebb, mert neki a szerelmes jelenetekben nagyon is üres szavakat ad szájába az író, melyeket lehetetlen úgy mondani, hogy melegeknek s meggyőzőknek hassanak. Egy jelentéktelen figurát igen jól megcsinál Z. Molnár, - különös, hogy ez a magában véve mulatságos és jól megjátszott alak nem hat mulatságosan, mert sehogy nincs a darabba beágyazva, amint hogy az egész harmadik felvonás pályaudvari sürgése-forgása csak változatos körítése a tulajdonképpeni történés igen kicsi pecsenyéjének. Forrai Rózsi, Gombaszögi Ella, Dénes György játszanak még egy-egy epizódszerepet az előadásban, melyet Vágó Béla rendezett.