Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 18. szám

Andersen György: Önarckép

Szőkés, hullámzó haj alatt
Gyöngéd és halvány homlok,
Mely ráncoktól még ment maradt,
Rajt csak pár bánatnyomdok.

A szemöldökök szelidek,
Megszakadnak az orrnál,
Alattok árnyékolt ivek,
Miket a pilla formál.

Mintha mindig könny égne rajt,
Szemem úgy fénylik kéken.
Könny, mit a vágy s a bánat hajt,
Két örök kincsem nékem.

Az orrom széles és tömör,
Kétoldalt tőle könnyed
Csatornát vágott a gyönyör,
Most itt folynak a könnyek.

Ajakam vastag és buja,
Sokszor véresre tépem
Sok bánatos hejehuja
Gyönyörkínos hevében.

Torz arcomon megírva áll,
Sorsom mi volt s mi lesz még:
Sebes élet, lassú halál,
Vágy, bú, mely enyhet nem talál
S szomorú, nagy rögeszmék.