Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 17. szám · / · Ádám Dezső: Halottsiratás

Ádám Dezső: Halottsiratás
IV.

Behaj Petró, amikor háta mögött hagyta a falut s nehéz fejét lógatva bandukolt az országúton a húga után, azon erőlködött, hogy kisüssön valamit sötét koponyájából. Valamit, ami kivezetné a rászakadt zűrzavarból. Szeme az útszéli bogáncsokról a távoli erdő sűrűjébe tévedt. Ahogy fordult, meglátta az úton vele szembejövő Hannát. A leány meztelen, naptól barnult térde kivillant a rövid szoknya alól, szépségét a pálinkaivás kikezdte már. De erős és formás lába biztosan járta még a rozsföldek mesgyéjét és meztelen talpa frissen csattogott az országút porában. Meglátta bátyja fedetlen fejét és mindjárt sejtette, hogy mi történt.

- Te, Hanna - mondta a bátyja -, meghalt. Tíz forint jár a papnak, öt meg a kántornak.

Hanna hallgatott. Kábult volt még és álmos.

- A pénzt majd csak ledolgozom valamelyik gazdának, akad munka elég. Az aratás is most indul - folytatta Péter. Aztán eszébe jutott a siratás is. - Te, Hanna, aztán ríj ám a temetésen. Isten uccse, adok egy liter pálinkát.

- Jól van. Ríni fogok.

Többet nem is szóltak a dologról. Lassan megfordultak és megindultak a falu felé. Petró nehézkesen, lomhán lépegetett a leány mellett, miközben a módos gazdákat vette észbe, akiknél dolgozhatna. Az aratás ideje elérkezett, munkában nem volt hiány. Efelől tehát megnyugodott. Hanna, felüdülten, asszonyosan ringó csípőkkel rusnyán ment, talpával felkavarva az országút porát. Arcvonásai kisimultak, még előbb fátyolos szeme újra csillogni kezdett és nem törődött semmivel.

Amikor beértek a házak közé, a nap éppen lebukott az erdők mögött.