Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 11. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Nagy Lajos: Tollner Sándor: Emberi miniatűrök

Határozott történetírói képességek nyilvánulnak meg e tanulmányokban. Az író egy-egy tárgyához teljesen fel tud készülni s azt ki tudja meríteni; adatai pontosak, sokfélék, a legtávolabbról is egy egységbe összefutók; a kommentáló gondolatok egy harmonikusan nyugodt ember találó megjegyzései.

A Bonyhády Istvánról írott igen érdekes tanulmányában írja: "Mikor valaki leszögezi magát egy álláspont mellé, ritkán tudja előre állásfoglalásának végső következtetését. Talán csak az első lépést teszi meg saját akaratából: a távolabbiaknál már a viszonyok és események sodró hatása nyilatkozik meg. Egy bizonyos ponton túl pedig már nincsen visszatérés. Ilyenkor az, akit az események elsodortak, a saját igazolására legtúlzóbb módon igyekszik szolgálni azt az irányt, mely őt magával ragadta. Ez a forradalmi és ellenforradalmi emberek pszichéjének a magyarázata."

Van ebben a könyvében egy portré az "öreg" Ferenc Józsefről. Ebbe, oly sok Ferenc Józsefről írt írás után, várakozás nélkül kezdtem bele. De kellemesen meglepődtem, amikor láttam, hogy ilyen teljes és valószerű képet még nem olvastam az uralkodóról. Ez a tanulmány különösen jellemző az íróra, aki nem komplikál, nem mélyít erején túl, nem állít jelenségeket túl nagy perspektívákba, hogy azok azután annál bizonytalanabbul lógjanak azokban, - hanem egyszerűsít és mégsem a szimpla értelem számára, hanem úgy, hogy ami a keze alól kikerül, az egészen tiszta, precíz, érthető s jólesően akceptibilis.

A tanulmányok stílusában van valami állandó közhelyes zsurnalizmus, például: "Ferenc József megtért őseihez"; "szárnyrakelt a hír"; "mint insurgens nemes verekedett a napóleoni háborúk idején" (Hát verekedett?) - de az efféléken könnyen átnéz az, aki érzi a könyv komoly értékeit is.