Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 10. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Schöpflin Aladár: Ember tervez
Relle Pál vígjátéka a Kamaraszínházban

Ezt a darabot a kényszerű megalkuvás melancholikája inspirálta. Ember tervez - ebben a közmondásban Relle Pál a hangsúlyt az első szóra veti. Ember, tehát nem tudja tervét hiánytalanul megvalósítani, tisztán, ahogy megálmodta, mindig hozzátapad az emberi dolgok relativitásának mocskosságából valami. Relle építésze mint tökéletes idealista tervezi ki a Panteon nagyszerű pályatervét az első felvonásban s mint szépen megalkuvó realista fogadja el a megbízást a kivitelre. Mit csináljon egyebet? Utasítsa vissza és az egyetlen, soha többé meg nem ismétlődő alkalom visszautasításával kárhoztassa magát a kávéházi álmodozó szomorú sorsára, amelynek példája ott van előtte, barátja, az öreg építész alakjában? Juttassa ezzel a Panteon kivitelét valamely lelketlen spekuláns vagy protekciós tökfilkó kezére? Csak azért, mert a pályadíjat egy hazugság által akarata nélkül nyert prestige hatása alatt adják neki? Valóban, okosabb elfogadni a szerencsét, úgy ahogy jön és vígjátékra fordítani a lelkiismereti drámát, amely megindult. A mai világ nem arravaló, hogy igazi drámák teremjenek benne, az író szkeptikusan nézi az életet, nem hisz annyira az élet erkölcsi erőiben, hogy komoly, talán végzetes konfliktust bontson ki belőlük, inkább rászánja magát, hogy a dolgok komikus oldalát fordítsa kifelé s mögéje takarja a saját szomorúságát, mellyel az egészet nézi. Ez a belső folyamat mintha írás közben ment volna végbe az íróban: az első felvonásban a komoly dráma feszültségével indítja el dolgát s csak a második felvonástól fogva szalad át végképp a vígjátéki térre. Ez nagyobb zökkenő nélkül történik, de azért némi atmoszféra-különbség mégis érzik mindvégig a darabban.

Ez az atmoszféra-különbség főleg abban nyilvánul meg, hogy míg az első felvonásban a karakterek és pozíciók különbségére van alapítva a cselekvény, a későbbiek folyamán egy intrikus beavatkozására épül át minden. Ez az intrikus bogozza össze a dolgokat: ő találja ki a hazugságot a buenos-airesi békedíjról, hogy ezzel kompromittálja a barátját és maga felé fordítsa ennek feleségét s ezzel megfordítja a sorsukat. Önmaga ellen fordítja, - ez megérdemelt büntetése. Jobb szerettük volna egyáltalán nem látni a szereplők között, de ha már látnunk kellett, hát szívesen látjuk belehullani a mások számára ásott verembe. Annyival is inkább, mert a főszereplők sorsa iránt sikerült az írónak érdeklődést ébreszteni bennünk. Néhány apró vonással megrajzolta a fiatal, derék építész és fiatal, derék felesége emberi ábrázatát, belevilágított sorsukba és a helyzetüket úgy állította szemünk el, hogy előre mentőkörülményeket biztosított számunkra a végső megalkuváshoz. A kártya-motívum beleszövésével - az építész utolsó kis pénzecskéjét megkockáztatja a klub bakk-asztalán és az ő fogalmai szerint roppant összeget nyer vele, sőt mikor ezt a pénzt mint tisztességtelen szerzeményt minden áron el akarja veszteni, még többet nyer hozzá - már jelezve van a szerencse bekövetkezendő fordulata, de egyúttal az ára is, a saját erkölcsi felfogásával kötendő kompromisszum s ezzel biztosítva van a befejezés pontos összezáródása. Az író önmagával szemben szerénykedve, kissé a kelleténél szűkebb keretbe állította a cselekvényt és talán nagyon is takarékosan bánt azokkal a dolgokkal, melyek dekorációul szolgálhattak volna s az egészet színesebbé és megragadóbbá tehették volna, de meg kell adni neki az elismerést, hogy mindvégig tisztességes eszközökkel dolgozott, nem elkápráztatni igyekezett a nézőt, hanem meggyőzni.

A darabnak ezt a szolid tónusát teljesen kihozza az előadás. Az intrikus szerepébe az írónak, de a színésznek is, aki játssza, Uray Tivadarnak, több lendületet, egy kis ragyogást kellett volna bevinni, - így az az érzésünk, hogy nem bírja el a cselekvény ránehezedő nagy részének súlyát. A két főszereplő, Tasnády Ilona és Petheő Attila diszkrécióval, a számukra adott hatás-lehetőségek legcsekélyebb túlzása nélkül, mindig szerepeik vonalában maradva, végzik dolgukat. A többi szereplők közül Gál Gyula ízléses játékát kell kiemelni.