Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 9. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő

Schöpflin Aladár: Piros rózsák
Bartóky József elbeszélései

"Ezek a sorstragédiák a legszomorúbbak. Szerencsétlen szereplőik nem esnek bűnbe s mégis szenvedniük kell. Miért?! Ha semmi sincsen ok és cél nélkül, mi lehet itt az ok és cél?! Talán azért kell ennek a lelketlen asszonynak még élnie, hogy senyvedő testének fájdalmai megjobbítsák bűnös lelkét? Talán... óh, de ezer meg ezer ilyen talán van. Hiszen talán az a rettenetes háború és a forradalmak is azért jöttek ránk, hogy az iszonyú szenvedések jobbakká tegyenek mindnyájunkat s talán azért lettünk mindnyájan csonka koldusokká, hogy mindnyájan igazi testvérekéé legyünk. Lám - gondolta a méltóságos úr magába mélyedve (Erdélyből menekült, vagonlakó méltóságos úrról van szó) - én is jobb lettem - ezelőtt ilyen postásféle ember bújával-bajával sohasem törődtem, mert ilyen volt a modorom, szíves és nyájas voltam, ha tehettem, valami öntudatlan leereszkedéssel s mindig azzal az érzéssel, hogy én most jót tettem, segítettem azon, aki erre kért, de csak most érzem, hogy az ilyen egyszerű ember is embertársam, felebarátom, testvérem..."

"Akármit mondanak, az a milliomos, akinek a felesége csak a piperéjével törődik, sohasem lehet olyan boldog, mint az a napszámos, akinek a felesége mázasbögrében utánaviszi emberének a magafőzte ebédet."

"Mert akármit is mondanak azok, akik az embert nem tartják többre a baromnál, a szerelem nem a porból vett ember vágyakozása, hanem az Isten leheletéből lett léleknek szent kívánkozása egy másik lélek után."

"A betegek egészen mások, mint a világban egészségesen tülekedő emberek; a kórházban, ahol a test indulatait elnémítja a betegség, minden ember jobb, szelídebb, alázatosabb."

"Ez a gazember - egy divatos orosz regényíró - ebben a regényében azt prédikálja, hogy az érzéki vágyakozás, az ösztön a legnagyobb, a legfenségesebb s a legszentebb dolog a világon, holott azt, ami közös bennünk az állattal, józan elmével nem lehet se felségesnek, se szentnek mondani. A szerelem valami más: a szerelem egészen lelki jelenség."

Lehetne még folytatni az ilyen idézeteket Bartóky József szereti a szentenciózus beszédet s részint szereplő személyei szájába adva, részint a maga nevében gyakran közli nézeteit a világ különféle dolgairól. De már ennyiből is nyilvánvaló, hogy ez az író idealista, és pedig - mint az idézetek hangsúlyai mutatják - az idealisták ama fajtájából való, akik moralista kritériumok szerint nézik az emberek dolgait. Ennek megfelelően csak kétféle emberei vannak; jók, akik egészen jók és rosszak, akik egészen rosszak. Az utóbbiakkal szemben nem titkolja ellenszenvét, sőt könyve leghosszabb, szinte regénnyé szélesedő elbeszélésében látszik, hogy amint cselekvéseiket egyre jobban kitárja, egyre jobban meg is haragszik rájuk. Az erkölcs és a szenvedély összeütközésében, amely az élet nagy, gyökérre menő összeütközése, ő mindig fenntartás és az ellenkező álláspont megértésére való törekvés nélkül az erkölcs pártján áll, melynek rendületlen érvényében rendületlenül hisz. De a rossz emberekkel keveset foglalkozik, őt a jó emberek érdeklik, szeretettel, megértéssel szemléli őket, az ő dolgaikból a való élet külső bonyodalmaitól, csúfságaitól és visszásságaitól elkülönzött külön világot épít fel, amelyben a jók megtalálják lelki nyugalmukat még a szenvedésben is és mindig nagy erkölcsi fölénybe kerülnek a reális valósággal szemben. A széles, közvetlen hangon, a stílus teljes egyszerűségével, de egyúttal higgadt kiegyenlítettségével is megírt elbeszélések folyamán minduntalan finom részletek bukkannak elő, különösen mikor az író egyszerű emberek szép lelki felindulásait ábrázolja. Nagyon szép például az Erzsébet című novellában az Erdélyből Pestre szakadt cseléd és a derék postás gyengéd érintkezésének a rajza. Az ilyenekben az író őszinte emberi együttérzést tanúsít a szelídlelkű, jó emberek sorsával, Sok jó apró vonással tudja rajzolni a hivatalnoki élet furcsaságait, - ebben nyilván fényes hivatalnoki pályájának tapasztalatait értékesíti.

A kötet többnyire mai, sőt részben aktuális tartalmú novellái mellett van három történelmi tárgyú is. Ezek közül különös szerencsés kézzel van megfogva egy érdekes téma a Fejedelmi nász címűben, mely Nagy Lajos király lányának, a hat esztendős Hedwignek nászéjszakáját írja le a hét esztendős Wilhelm ausztriai herceggel. A két gyermek ártatlan civakodása az ágyasházban olyan humoros lelemény, amilyenre csak jó órában bukkan író.