Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Sipos Iván: A császár szakálla

Sipos Iván: A császár szakálla
IV.

A palotában nem túlságosan vidám az élet. Sőt inkább unalmas. Henrik, a Császár huszonhatéves. Szóval fiatal, de emellett karcsú és erős. Bajusza és szakálla, ez a sok száz éves tradicionális családi ékesség enyhén árnyékolja a nemes és bátorságot mutató arcvonásokat. Császárság nélkül is szép volna - és önmagáért is ember! Egész férfi, aki tudna küzdeni, verekedni, ha módja volna hozzá. De nincs, mert Császár. Így aztán elviselhetetlenül, utálatosan könnyen teljesednek a vágyai, - minden vágya.

Nagy és veszélyes háború kellős közepén tizennyolcéves fejjel került a trónra, de dicsőséggel és szerencsével fejezte be, uralkodása harmadik évében. A harcokkal, küzdelmekkel sem volt túlságos sok dolga, a békével még kevesebb. Lényegében amolyan élő bálvány volt, aki fuldokolt a tömjénfüstben, mellyel körülrajongták. És az volt a kötelessége, hogy nyelje a hódolat émelyítő füstfellegeit... Anélkül, hogy bármit dolgozott, cselekedett volna, tőle származott minden, ami jó és minden, ami rossz. Őszintén szólva, sohasem volt tisztában azzal, hogy jó-e amit tesz? Annyival is inkább, mert lényegében sohasem dolgozott, cselekedett. Legfeljebb aláírt: szentesített. De fogalma sem volt róla, mi kavarog odalenn a népmilliók soraiban, hova nem is láthatott. Mit tudta ő, hogy mi az élet? Őt Császárnak nevelték, aki fölül áll a törvényeken s egyetlen út fölötte a család törvénye: az etikett... Nyelvek, földrajz, matematika, hadászat, alkotmány, politika, történelem, torna. Pont. Nincs tovább. Jóformán egyikhez sem értett. Még leginkább katona volt. De ezt is mint kapitány kezdte és szédületes gyorsan haladt előre... Valahányszor megjelent valahol: éljenezték, ünnepelték, hétrét görnyedtek előtte. Harmincmillió ember "korlátlan ura és parancsolója" volt, de az ő fogalmai szerint az ember mégis a méltóságosnál, illetve a kapitánynál végződött... Tudta, hogy ez alatt is vannak és élnek még, de hogy mi fajták, kik ezek és hogyan: nem bírta elképzelni. Valójában nem is érdekelték az élet és hadsereg e közkatonái.

Az a jelenet Gazouban, a munkásvezérrel, mégis egészen felzavarta. Hát olyan emberek is élnek az országában, akik őt nem szeretik, akik lekicsinylik, sőt az addig kötelezőnek hitt "éljen"-nel sem tisztelik meg? Miért? Éheznek? Mi az? Munkát kérnek! Milyen derék, szorgalmas nép!... Dolgozni akarnak... De miért nem dolgoznak? Ki akadályozza őket abban, hogy dolgozzanak? A herceg! Biztosan a herceg! Azért is mondta, hogy majd a herceg fog gondoskodni munkáról!...

Henrik már hallott trónváltozásról s most homályosan érezte, hogy eközött és a munkát követelő emberek közt van valamelyes szoros összefüggés. De hogy mi és milyen lehet az, ez már sötétben maradt előtte.

Mikor az eset után kérdőre vonta miniszterelnökét, az sima mosollyal felelt:

- Bagatell, Felség. A kormány mindent megtett. A hadsereg megbízható és a kezünkben van. A rendőrség is elvégezte a maga feladatát. A belügyminiszter haladéktalanul felmentette állásától a főkapitányt...

Azt sem tudta pontosan, hogy ezek mit jelentenek, de homályosan, mintegy ösztönösen érezte, hogy az az ötletszerű intézkedés, melyet ő foganatosított a helyszínén, jobban kielégítette a tömeget, mint amik utána következtek. Hiszen azután mégis csak megéljenezték!... Ámbár... ámbár kétségtelenül tiszteletlen dolog volt, hogy vele egyidőben ünnepelték azt a... azt a... hogy is hívják? Bor... Bor... Bord... igen, igen: Bordus! Beszélni kéne egyszer azzal az emberrel!

Szó, mi szó, rendes úton bizony nem ment a dolog. Nem igen ment. Kétszer is hiába szólt érte, elfelejtették. Bosszantó, hogy jóformán első önálló rendelkezésének teljesítését is elfelejtik!... Persze, nem csinálhatott botrányt: kényelmetlen lett volna megmagyarázni, mit akar vele? Végül is Gazou hercegét: Korcsiankót kérte fel a dolog elintézésére.