Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 23-24. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő
"A védtelen nő"-t második előadásán, szombati napon néztem meg. Telt házra, zúgó tapsokra számítottam, egyrészt a szerző régebbi sikereire, másrészt a "korszellemre" gondolva. A "korszellemre" gondolva, amely annyira irtózik minden komoly gondolattól, hogy szeretettel fogad mindenkit, aki ártatlan rekvizitumok fölelevenítésével járul a színe elé. Várakozásomban csalódtam, mert a nézőtéren alig lézengtek emberek. Mi lehet ennek az oka, Ennyire rosszak lennének már azok a közgazdasági viszonyok? Vagy ekkorát bukott ez a színmű?
Az első felvonásban kiderül, hogy szokványos házassági komédiáról van szó, lényeges elemeiben, szellemében, hangjában, eszközeiben tisztára recept szerint. Férjekről, feleségekről és udvarlókról van szó; a férjek jómódú polgárok, az asszonyok szépek, az udvarlók fess fiatalemberek. Házasságtörés, azaz bűn, illetve vétek majdnem történik, mert így "érdekes" a cselekmény, de mégsem történik, mert így szeretik, akik lenne a székekben ülnek. hogy borzalom mégsem történik, az végérvényesen persze csak a harmadik felvonásban derül ki, amikor is a szép asszonyok a fess fiatalembereket lecsúsztatják, máskép: hagyják őket leégni, - mert hát fő a polgári jólét és az udvarlók - az író minderről már nem is tud! - csupán szerény bankhivatalnokok; mondom, ez csak a harmadik felvonásban derül ki, mégis már az elsőben tudjuk, mert a szerző jólnevelt, gutgesinnt és zimmerein: okos rutinier, ő nem megy fejjel a koplalásnak, mint holmi kócos lírai költő, hanem igenis ő fülbe írja azt a darabot annak a vendégeknek, aki vele húzat. Szóval irodalmárok nagy bánatára, szerző számára a színpad egyáltalában nem szószék, mert aki szószéket akar, az menjen a templomba, szerzőnek semmi érdemleges mondanivalója nincsen, ő csupán adott, tízezerszer és nem kevesebbszer megírt közhelyekkel zsonglőrködik. De nem zsonglőrködik rosszul, sőt ügyesen zsonglőrködik, egy artista buzgalmával s szinte láthatóan azzal a hittel, hogy azért ő mégis csak író, hogy ő igenis kollégája annak a Bernhard Shaw-nak, s nehogy valakinek is eszébe jusson a kérdés: ha zsonglőrködést akarok, ejnye, miért nem megyek hát az orfeumba?
Az első felvonás után a büfében megszólított a színházlótogató polgár, remegő hangon, magából kikelve: "Mit szól hozzá? Gazság, amit ezzel a darabban (Das Stück) műveltek! Mesterségesen buktatták meg. A sajtó agyontámadta. Pedig mondhatom, hogy egy év óta ilyen jó darabot nem láttam." (Biztos, hogy ez az úr buktatta meg a "Szent Johannát!")
Csakugyan úgy látszik, a Védtelen nőt a napisajtó buktatta meg. Úgy látszik, hogy a sajtó kritikának még van fölemelő és lesújtó hatalma. És úgy látszik, mintha a sajtó nem egyforma mértékkel mérne: minden dühét kiontja, ha a szerző nem tartozik a zsurnalisztika bűvkörébe. Minden, gyakran elfojtott dühég!
A második felvonás egészen mulatságos bohózat. A kis közönség nevet és tapsol. A színészek jók, kedvesen mókáznak, Csortos persze pompás; Tassy Mária például kitűnő; mennyivel okosabb dolgot is csinálhatnának ezek a színészek, ha módjukban lenne. - A fölháborodó, sőt Szent-Johanna buktató polgár véleménye most már általános. Valami igazságtalanság csakugyan történt is, mert a "Védtelen nő" nem rosszabb, mint egy csomó "sikeres" színpadi gyártmány, amelyekkel az utóbbi években kedveskedtek nekünk a pazar szerzők, istenadta adakozó kedvükben. Hogy a harmadik felvonásban azután esik, azaz a saját nívójáról is zuhan egy nagyot, Istenem, ez is csak egy remek artista trükk: erről a nívóról zuhanni! Vagy, hogy ellentmondásba keveredjek önmagammal: nem is kunszt a harmadik felvonásban ez a kis esés, egyszerűen elállt az invenció s a szerző siklórepüléssel szállt le oda, ahonnan nem is kellett volna a fölemelkedést megkísérelnie. Aki csak ennyit akar, az bizony különösen a befejezésben nem tudhat egy szó újat sem mondani, miután az "expozíció" is, a "bonyodalom" is még csak megtűr egy-egy új elemet, - mondjuk telefon helyett rádiót, vagy hogy az udvarló nem fórponton szökik, hanem repülőgépen! - de a befejezésnek szigorúan annak kell lenni, hogy: a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad. Tanulság. Szokványos házassági komédia csak rossz lehet!