Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 23-24. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő

Komlós Aladár: Bíró Lajos: Toinette vagy Dubarry Grófné a XX. században

(Pantheon R. T. kiadása.)

Bíró Lajos új regényében egy régi víziója kísért. Bíró valaha régen a "Szolgák országá"-ban már megrajzolta egyszer azt a világot, amelyben egyetlen hatalmas ember az igazság, a jog, az alkotmány, a közvélemény ellenére erőszakkal el tud rabolni egy nőt. Akkor az uralkodóház egyik tagja volt ez a hatalmas ember, most egy amerikai milliárdos. Mert a feudális urak szerepét ma a nagytőkés vette át. A húszadik század királyai - éppoly mindenhatóak, mint a régiek , csak bennük már nincs semmi felelősségérzés - a nagy pénzemberek.

A világ tehát nagyon keveset változott a "Szolgák országa" óta, - a mód, ahogy Bíró reagál rá, annál inkább. Valaha ifjúi szilajsággal, haragvó daccal lázadt az ember méltóságunkat megalázó helyzet ellen, - az elbeszélés, amely ebből a lázadásból született, a maga kételyt nem ismerő lendületével úgy is hatott: duzzasztó erővel és forrósággal. Ma már tud gyűlölni Bíró. A sértett emberméltóság vad dühe differenciáltabb bölcsességgé szelídült. Legfőbb érték Bíró szemében az ember méltóság. A méltóság pedig a legteljesebb a szabad emberben. Szabad az az ember, aki az önmaga szenvedélyeitől is szabad, aki az önmaga szenvedélyeitől is szabad, aki tudatosan a jóság felé irányítja magát és cselekedeteit. Ez a szabadság derűt és fölényt ad. Bíró kedvenc hősei mindig derűsek és fölényesek. A bölcsnek egy sajátos típusa tér vissza mindig az írásaiban ( a "Toinette"-ben legtökéletesebb képviselője a gróf): a jó úrnak, a derűsen jó úrnak szimpatikus alakja. A szenvedésre részvéttel gondolnak ezek a bölcsek, de egy kis rejtett lenézéssel is. mint valami tökéletlenségre. Embereket igazán meghódítani nem is tudnak, csak a boldogok. A boldogtalan, szegény lélek - Bíró legfinomabb megjegyzései egyike ez - többnyire otromba a nőhöz. Érzi, hogy nem szerethetik, tudja, hogy nem kaphat hűséget: hát brutalitással próbál segíteni magán.

Corbette, a mindenható amerikai milliárdos is, a pénzszerzésnek ez a komor zsenije, Bíró új regényének a hőse - így akarja megszerezni és megtartani Toinettet. És minden engedelmeskedik akaratának: összeroppant egy államot, forradalomba hajt egy népet, de Toinette szerelmét nem tudja elnyerni. "Öreg ember lettem - mondta Corbette halkan - és nem szeretem többé az életet."

Hát mégsem olyan korlátlanok a puszta hatalom lehetőségei, mint a "Szolgák országá"-ban látszott. Szegény hatalom, - már nem is gyűlöli Bíró...

Nagyon szép ez a nemes előkelőség, amely a "Toinette"-ből diszkréten kisugárzik, de az ilyen jóindulatú, derűs fölény, amely Bíró életideálja, eleve, már célja szerint kizárja a dolgok nagyon intenzív átélését. Talán ezért van, hogy a vonzóan elbeszélt regényében kissé elnagyolt az alakok rajza - a talán innen van az is, hogy Bíró kissé a mozi romantika könnyűségével vezeti az emberei sorsát.