Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 12-13. szám · / · Figyelő · / · Hatvany Lajos: Ady versek

Hatvany Lajos: Ady versek
Ha holtan találkozunk

Fiatal Ady szerelme valami szenvedelmes állapot, ki-kitörő indulatroham. Az új versek szerelmes énekei és a Vér és arany-éi a két szeretőt úgy festik, amint folyton gyötrik-marják egymást. Léda rontó asszony, - Ady, rossz férfi. Megadtuk okát az egymás duló szerelemnek. Ady romantikus, - ő álmot dédelget, buta valót öldös. Most kinő ebből a suhanc szerelemből:

Áldj meg, ha itt hagysz, áldj akkor is,
Ha rossz voltam.
Nem nézhetünk egymás szemébe
Majd egykor holtan.

Felpattant nagy, halott szemeink
Kérdve világitják az éjünk:
Miért nem voltunk jók egymáshoz
Amikor éltünk?

Adynak éretlen, romantikus álomkórból a valóság felé vezető útjában nevezetes stáció ez a kis vers, mely mintha csak azt mondaná az ábrándból gonoszoknak, idealizmusból önzőknek: "Ne tegyétek el jóérzéseiteket olyan megálmodott életformák számára, amelyek nincsenek, - hic Rhodus, hic salta, - itt a föld, az élet, az emberek. Velük légy jó, köztük légy jó. Itt van mindenek előtt a nő, kit szeretsz: vele légy jó."

Még egy pillanatra megállok a versnél. Mert e vers nem csupán megszívlelendő tanulsága vagy értelme folytán érdemli figyelmünket, - a versben mindenek előtt a versre, a mű művészségére kell figyelnünk.

Felpattant, nagy, halott szemeink Kérdve világítják az éjt.

Az élő kinyitja szemeit, - Ady fölpattantja a halott szemeket mint a viaszbábét. Ez a fölpattant, s a p-k, a t-k, a hogy-k kemény pattogásai a szemrebbenésnek hullaszerű rémséget adnak, melyet irtózatosan megtetéz a tompa a-betűnek négyszeres zuhanása s a magányos o süket hangzása. Azután e-k, i-k, á-k, ü-k következnek, hogy a halott szemek kérdő fényében kivilágítsák a strófát.