Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Tersánszky J: Jenő: A csóka

Tersánszky J: Jenő: A csóka
- Regény -Első rész
8. fejezet

Lassan azonban befejeződött a tél viszontagságaira való elékészítésünk és következtek rá az úgynevezett családalapításai tanfolyamok.

Kre-ketye, az építőmester volt az első, akihez kerülnünk kellett a fészekrakási háziiparra.

De ezzel párhuzamban volt előirányozva a tánc- és illemszabályok iskolája, Hopp-ropp nevű táncmesterünknél.

Mielőtt ezekre térnék, talán megengeditek itt nehány megjegyzésemet, az ifjúság e tekintetben való nevelését illetőleg. Ez későbbi elmélkedéseim tárgya lett ugyan, de akkori tapasztalataimban gyökerezik, hát itt vélem helyénvalónak előállani vele.

Én azt hiszem, hogy a gyermeknevelés tekintetében a mi primitív állattársadalmunk sokkal helyesebb módokat követ az emberekénél. Hogy őszintén szóljak, ez bizonyos aggálytalanságban nyilvánul, amellyel mindkét nembeli ifjúságot már gyermekségükben együtt hagyjuk és ezzel sok későbbi rendellenességtől mentesítjük a fajunkat.

Mert hiszen nyilvánvaló, hogy úgyszólván minden élők jövendője és utódaiknak egészsége a nemies érzésekre alapozódik. Ezzel szemben pedig úgy vettem észre, hogy az emberek, mintha nemcsak a fiatalságukat akarnák tökéletesen megóvni ezektől az érzésektől, sőt egészen elrejteni őket tudomásuk elől, hanem maguk a felnőttek is csupa idétlen képmutatássá válnak, ha szó kerül róluk. Valami rettentő rózsaszín mártást csináltatnak köréje a költőkkel és ugyanaz az ember kénytelen gyönyörrel űzni az ágyban azt a gyalázatos disznóságot, amire a szalonban az orrát húzogatja.

Így kezdik az emberek, iskolában és minden nyilvános helyen szinte aggodalmasan elkülöníteni egymástól a két nemet. Pedig hát, ha elgondoljuk, hogy a nemies érzések éppen a legzsengébb korban a legerősebbek, tehát a legveszélyesebbek és legszeszélyesebbek, hát szörnyű dolgokra lyukadunk. Ez az érzés jön és tárgyat keres magának és hogy ha nem egészséges irányban indul, vagyis nem a másik nemre gerjedezik föl, akkor éppen bizonytalanságában esik meg vele, hogy beteges utakra téved. Például így lel majd ártatlan fiúcskákban édes ingerre öreg tanító bácsik szakálla, tízórai kifli, pipaszutyok és tintaillat, meg kis szüzecskékben gyermekkertészhölgyek ferde cipősarka, pudlikutyuskák incselkedése és a többi... Nem is szólva arról, hogy így vezetődik az ifjúság tévelygő ösztöne legyőzhetetlen ezeknek az érzéseknek helytelen lecsapolási módjaira... De az aztán már tény, hogy későbbi pozsgás házastársak erre a korra kenhetik, ha semlegesebbek egymásnak, mint a kályhacső és türelmesebbek és szeretőbbek ezer idegenhez, mint egymáshoz... Újra nem említve a teméntelen s úgynevezett természetellenességet.

Ellenben a tiszta és egészséges erkölcsökkel továbbra is államférfiak, bírák, ügyvédek és rendőrkapitányok foglalkoznak az orvosok helyett. Vagy ami sokkal rosszabb, az orvosok hozzájuk hasonló példányai.

*

De folytassam a magam történetét.

Részemről nemigen tudom meghatározni azt az időt, amikor bizonyos megkülönböztetés érzései támadtak bennem tanulótársaim másik nemére. Ott motoszkáltak ezek a szívemben, vagy hát tudom is én, hol, már a legkorábbi gyermekéveimben. De csak most kezdtek határozottabban kifejeződni.

Hogy kísértések sem hiányoztak - mivel ugyancsak nem voltam kivetnivaló fiútársaim közt -, nem kell hangsúlyoznom.

Vehettem észre, hogy a korombeli hölgyek ugyancsak kitüntettek figyelmükkel. Sőt mindenféle ártatlan mesterkedésekkel vetélkedtek meghódításomban. Ahol megláttak, rögtön hátat fordítottak.

Mondjam-e már, hogy csókanői szokás szerint ez a legnagyobb kacérság? Azzal együtt, hogy visszapillantanak a válluk mögül!

De kellett is ez nekem! Ahogy Riki-krox mester megjósolta, elkövetkezett rám az az idő, amikor minden szőlőbogyónál kótyagosabbá tettek azok a bogyók, amiket úgy hívnak, hogy női szemek. Már, hacsak szemekről van szó a bogyóról vett hasonlat kedvéért.