Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 7. szám · / · Török Sophie: Versek

Török Sophie: Versek
I.

Ember! szegény ember! ki gyengeséget ettél a
tiltott fa tövében: vigyázz meztelen
fájós szivedre! vigyázz magányodra: egyetlen
páncélod, vigyázz! - Mert puha vagy, mint
gyenge ujszülött csontja és Szeretet mankójával
nyomorgatod remegő tagjaid. De
a szeretetedben megbünhődsz!
apádért, anyádért, testvérért, ősért!
Mindegy: szülődet szereted-e, vagy szeretődet, vagy
gyermekedet! állati kinnal fizeted meg a simogató
kéz és ölelés és gügyögés mákonyos mérgét; olyan
leszel, mint ütődött gyümölcs: megmarhat minden
féreg és minden szél földrerázhat. És mennél
jobban szeretsz: annál több
ember cselédje leszel!
Pokol és babona cselédje leszel! Lépni se
tudsz iszonyu baljós jelektől és verejtékes
félelemben töltöd nyomorult napjaid.
Óh, Magányos ember!
ki árthat neked? te erős! te bölcs! Istenem, ki
árthat annak, ki
senkit sem félt!
Te hideg zárda szürke szüze: ki haldoklók közt
viseled nyugodt redőjü köntösöd és az őrjöngők sikolya se
riasztja ájtatos szived; - te Isten választott
remetéje: ki kigyók és gyökerek közt gyökerek magányába
zártad fájdalmatlan tested; vagy lombikok mérges gőzét
iszod és kiváncsi ujjad gyönyörrel nyulkál kifordult
gőzölgő emberi has eleven beleiben; Vallás és Tudomány
áldott Magányosai! kik betegek lesztek és meghaltok
Szeretet gyilkos pólyája nélkül!
és lelki fájdalom égető ize nélkül:
ti boldogok!