Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Figyelő

Nagy Lajos: Gergely Sándor: Béke

Vak emberről szól ez a regény. A vak Tövis Péter életének egy darabját olvassuk, hónapokon át élünk vele együtt - és mi is vakok vagyunk, semmit nem látunk, csak olvasunk, mindenről, ami Tövis Péterrel történik, tudomást veszünk, de a szemünk előtt nem jelenik meg sem ő maga, sem a regény többi alakja, sem egyetlen helye a történések változatos sorozatának, semmiről víziós képet nem kapunk, az egész regényen keresztül a fülünkkel s a tapintásunkkal érzékeljük a külvilágot. Az író, aki maga a háborúban sérült vak volt, de már gyógyult korában vetette papírra ezt a hatalmas "hallucinációját", sehol egy pillanatra ki nem zökken abból a beállítottságából, hogy bármiről is írván, szemét mintegy lehunyva tartja s így idézi maga elé vakságának izgalmas élményekben gazdag korát, hasonlatos tehát ez a regény valamely vak ember pontos és lelkiismeretes riportjához, sőt a felületes olvasó talán ennél többet nem is lát benne, de az avatott az ízekre bontó részletezés, a lépésről-lépésre való lassú tovahaladás - mint ahogy a vak botorkál botjával tapogatózva - s a naturalisztikus felszín mögött megérzi az erőteljes zengő koncepciót, azt a valamit, ami külön mondatokba nem foglalható, amit nem látunk, nem mérhetünk, nem érzékelhetünk, ami a logikánk számára megközelíthetetlen, de ami mégis benne foglaltatik a regényben, annak minden fejezetéből belénk árad, ami a regény olvasása után kedélyi élményünkké válik, szóval a költői mondanivalót.

Gorkij Maxim az Éjjeli menedékhely műfaji meghatározásául ezt írta a cím alá: "Jelenetek az élet mélységeiből". A Béke Tövis Pétere is az élet mélységeit járja. Vakok és nyomorékok, úgynevezett háborús rokkantak tömegei vonulnak föl előttük, tudjuk, halljuk mindnek a hibáját, s velük vergődünk a nyomor sarában. A Béke is: jelenetek az élet mélységeiből. Csempészek, tolvajok, rikkancsok, utcai dohányárusok és prostituált nők 221 oldalon keresztül a társaink, de mind-mind ember, ember a legmagasabb erkölcsi szemlélettel nézve, ember tehát legalábbis úgy, mint a jólszituált korrekt polgár. Ebben a szemléletben, jóllehet a világirodalomban ez nem újság, a mi magyar irodalmunk területén belül van valami forradalmiság. De ha valaki ellenvetést tenne s hivatkozna más írásokra, amelyek szegényemberekről, nyomorról s úgynevezett bűnről szólnak, akkor a Béke írójának javára megtoldom megállapításomat: egy művet sem ismerek, amely ilyen embereket ábrázol, amelynek írója művén keresztül ilyen miliőben él s annyira intenzíven élne benne, mint Gergely Sándor, aki teljesen meg tudott szabadulni minden előítélettől s már azt a distanciát is elvetette, amelyet csaknem minden népi vagy proletár író fölvesz előbbi életével szemben akkor, amikor már íróvá emelkedve az intellektuális és "morális" ember bizonyos magaslatáról, tehát fölülről-lefelé látja múltját s múlt életének társait.

Gergely Sándornak már megjelent egy novellás kötete, ez a regénye a második könyve, tehát még mindig az indulás. Nos, ez az indulás meglepő, számomra szenzációs. A Béke olyan kész írót s oly hatalmas erejű írót mutat be, akit én, mint ugyanazon eszmék harcosa, melyek a Béke fejezeteiben zengenek, bajtársként üdvözlök. Harcunk, küzdelmünk nehéz, azt ennek a könyvnek sorsa is bizonyítja majd, előre tudom, hogy kevés, bátortalan elismerés mellett sok gyűlölet, támadás, vagy ami még hatásosabb: mellőzés jár ki majd neki. Csak a címlapra kell tekinteni: "Miskolc, Klein, Ludvig és Szelényi R. T. kiadása". Ugye, nagy pesti kiadóink egyikénél sem jelenhetett meg ez a regény?