Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Hatvany Lajos: Kossuth és Görgey

Hatvany Lajos: Kossuth és Görgey [+]
II.
Kossuth

Kossuth még a siralmas visszavonulás bejelentése közben is módját leli, hogy az ágyúgolyókat megéljenező sereget dicsőítse. Ezekből a jelentésekből, melyek az igazság aszott testét szónoki redőzetbe burkolják, valamint ezekhez a jelentésekhez mindenben hasonlító újságcikkekből a magyarság általános forradalmi lelkesedésének emléke maradt reánk. Jött azután Jókai, ki a szónoki díszruhát a képzelem legdrágább ékköveivel rakta körül - majd a márciusi szavalók és vezércikkírók is jöttek, hogy a drága ékköveket letépjék s olcsó, hamis csillámokat rakjanak helyökbe. Steier érdeme, hogy Görgey rideg jelentései alapján rámutat az osztrák érzésű főtisztekre s azokra a magyarokra, kik, mint Perczel, hadvezetéshez nem értettek, vagy pedig a kezükbe adott hatalommal visszaéltek s nemcsak a Zichy-féle főurak körében elterjedt ellenforradalmi hangulatra, hanem általában a népi közlelkesedés siralmas hiányára. Az ellenség nem is annyira a maga seregének támadó erejére, mint inkább a belföldi svarc-gelbekre számít. A honvédelmi bizottmány Pesten székel s innét véli elintézhetni téves hírek, későn jött s egymásnak ellentmondó jelentések alapján a hadvezetést. Kossuthnak a toborzásra s a hangulatébresztésre kell a győzelem: "kérem önt az Istenre, gondoljon ki generális eszével valami coup de main-t. Csak egy kis sikert. Pár száz foglyot. Etwas, was den Mut aufrichetet... Csak meg legyen kezdve a gerillaharc. És egy kis sikert! Csak egy kis sikert, ha még oly kicsit is. Csak valamit kezdetnek..." Majd egy másik levélben: "Csak egy győzelmet kérek, a Haza szent nevében."

Ez a kis siker, ez a kis, jó gerilla-siker a levelek állandó refrénje. A gyöngysorért esdő asszony hangja ez, nem a hadvezető férfié. Mivelhogy azonban az ilyen siker, ha még oly kicsi is, nem rázható ki az aranystráfos mandzsettából, Kossuth, aki mint írja, katona nem lévén, nem akarja magának igényelni, hogy irányozza Görgey működését, mégis stratégiai tanácsokat ád neki. A defenzívára szorítkozó Görgeyt mindenáron offenzívára akarja vinni, így némi siker is remélhető: "arra mondhatatlanul szükségünk van".

Lázas frenezis, kétségbeesés és rábeszélés remegi át a kossuthi leveleket: "Fegyvert, fegyvert mindenáron, én a poklot is megmozdítom, de nehezen megy". Már hogy is ne menne nehezen! A csüggedés általános. Az országnak nemcsak egy Heves megyéje van, hanem igenis ötvenhat. A megyei állandó nemzetőrségek helyett majdnem mindenütt soron kívül toborzott önkéntesek, a nép salakja állt be katonának. Ezeket a tunyákat és közönyösöket csak a győzelmi jelentés villanyozhatja fel. Görgey legyen, aki érzéketlenül áll Kossuth érvelésével szemben, aki az országos várakozásnak holmi jobb hadvezéri belátások okából nem akar megfelelni. Kossuth statisztikája, valahányszor embereit és fegyvereit számolja, éppoly vizionárius és szenvedélyes, mint beszéde és írása. Ennyi ember, ennyi puska, írja Kossuth mindig újra meg újra, és bár papíron egyezik a számadás, kinn a terepen mindig más és más az eredmény. Görgey válaszának egyetlen szava, mint tű a szálló lepkét, úgy szúrja keresztül Kossuth hipotetikus számadásait. Nem lehet repülni, de azért kétségbeesett szárnyak csapdosnak: "Nem alhatom, nem nyughatom, megfészkelte magát fejemben a gondolat, hogy valahol megtámadnók és megvernők az ellenséget, ha mást nem, legalább a telet megnyernők." Majd írás és elképzelés közben Kossuth mindinkább felhevül s már-már a magyar határon túl s Ausztrián belül látja ellenállhatatlanul támadó seregét: "Perczelt utasítanám hatezer emberrel Kőszegnek, Kirchschlagnak, Neustadtnak, de útközben a határon túl mindjárt pusztítania kellene, rettegtetni." Kossuth sokszor hivatkozik Napóleonra, kinek úgy látszik, stratégiáját és proklamációit egyaránt tanulmányozta. A császár módját - mint látjuk - szóban utánozza is. De Napóleon sohase írta azt, utasíta-nám, kelle-ne - a császár nem ismerte a feltételes módot. Ő csak a parancsoló módot ismerte és ez lényeges különbség.

Ugyancsak Napóleontól tanulta Kossuth, hogy ellenséges területen nemcsak rettegtetni, de ígérgetni is kell. Fűt-fát, földi paradicsomot, boldogságot, mindent. Ez a forradalmárnak kétszeres kötelessége. Mert utóvégre nem lehet, hogy a szabadság háborúja csak pusztítás okából tört légyen ki. Tehát a rettegtetésen kívül még egyebet is kellene. Éspedig "...proklamációt szórni, hol a népnek szabadságát - a proletáriusoknak munkát és munkaorganizációt ígér-nék -, s ha Neustadt - amint hiszem - bevétetnék s a fegyver onnan beszedetnék stb." Fájdalmas halmozása ez a föltételeknek! Kossuth a harctéri lehetőségek Napóleonja volt. Ha ha nem volna, minden kontár győzelmes hadvezér volna. De sajnos van: ha. Különösen a jó ügyek elé a "ha"-k áthághatatlan sorát, mint megannyi aknát rakta a sors.

Kossuth a proletáriusoknak csak a határon túl, osztrák területen ígér munkaorganizációt. Nem akarom e tervbe vett proklamáció jelentőségét túlozni, mindazonáltal figyelmeztetem reá azokat, akik Kossuthban csak a nemzeti forradalmárt akarják látni, hogy minden forradalmi megmozdulás természetrajza szerint forradalom nem lehet el szociális vonatkozások nélkül. Kossuth sorai - ha egyebet nem - mindazonáltal azt az egyet bizonyítják, hogy ő tudta ezt s a kockázatot öntudatosan vállalta. (Jellemző az is, hogy épp Neustadtban, Bécsnek maiglan is ipari elővárosában óhajt a munkáskedélyekre hatni!)

Az ékesszólás nem teremt fegyvereket és nem pótolja a hadsereg fegyelmét, Kossuth sok éljent kap és kevés embert, még kevesebb pénzt. Kossuth sohsem jut hozzá, hogy ígéreteit betartsa, hogy a segélyt emberben, pénzben, fegyverben, ruhában, csizmában elküldhesse Görgeynek. "Ezer emberre valót (t. i. ruhát) csináltatok minden nap, de 7000-re kell, azt se tudom, merre dugjam." S mennek a táborba a ruhátlan, csizmátlan újoncok, kapával, kaszával, mint a bécsi Pettenkofen kiállításon a Bécs felé vonuló nemzetőrségnek siralmatos képen láttam. Kossuth, aki mégis érzi, hogy időnként valami kézzelfoghatót is kellene már küldenie, egyszer így ír: "Küldök Önnek egy lengyel őrnagyot, Gdzikovszky urat - csak 42 embert viszen magával, hogy mégis üresen ne menjen, de mindenik hős, ő pedig egy oroszlán a harcban s tapasztalt, régi fanatikus fő - állítsa oda, ahol veszély van. Egy kar is jó az ütközetben. Organizáltasson vele gerillákat, ha jónak látja. Igen alkalmas ember."

Kossuthnak a támadó gerillaharc a mániája. Ha nem magyarral, hát lengyellel kéne kísérletezni, 42 emberrel, megannyi hőssel, élükön oroszlán. Megható naivitás. Képzelhetni, hogy Görgey mit gondolt ilyen levelek olvasásakor. Ezt Kossuth is érzi. Ilyenkor megembereli magát. Nem a lehetőségek és a föltételes mód Napóleonja többé, hanem Görgeyvel együtt Guyonnak adott hadiparancsban, hogy Görgey mellett, mint férfi és katona megálljon, Kossuth így rendelkezik: "...minden emberét (az osztrák Simunics generálisét) agyonlöveti, őt magát pedig felakasztatja." Ez már aztán katonás beszéd! Csak az a baj, hogy mire a levél megérkezik, Simunics generális minden emberével réges-rég odébbállt.

Mindez nem humoros. Rémes ez. Görgey tudja. Ő hátrál, az országos hangulatra fittyet hányva, Kossuth "okaira" és "figyelmeztetéseire" nem felelve, csak hátrál. Mire Kossuth, aki nemcsak Görgey seregét látja, hanem akinek, mint Steier helyesen emeli ki, az egész országra terjeszkedik ki aggodalmas gondja, szóval aki a sereg taktikusa mellett az országos hangulat taktikusa, így tördeli levélíró kezét: "...Ön a vezér s Önnek kezében határtalan bizalommal látom a vezérletet. Most nem is rendelek semmit, csak tanácslólag említem, talán Kassandra-módra, ismét és ismét "a magyar csak támadva győzend... ez nem rendelet, ez egy sóhajtás, semmi egyéb..." Görgeynek ugyan sóhajthat! A fővezér, mint Don Juan kőembere, hátrálva közeleg minden faggatásra némán a főváros felé. Kossuth már nem bírja: "Mindenható Isten, mi lesz ebből? - így kél ki belőle a keserűség - ...feladjuk kardvágás nélkül az országot vagy mi történik?... Meg kell bolondulnom. Én ezt nem értem, nem érthetem".

Hasonló levelek mennek a Kossuthhoz hasonló vérmes Perczelhez. Nagy kísértés. Buda és Pest közelében győzni, megmenteni a fővárost! Görgey ellenállt a kísértésnek, mely lehetetlent kísért. Perczel lobbanékony lelkében lángra lobog a Kossuth-dobta szikra. A móri csatavesztés, a főváros veszte, a kormány Debrecenbe futása lett az eredmény. Ezt a borzalmat Kossuthnak köszönhette az ország s mégis ekkor éri Görgeyt az árulás vádja Perczel részéről először. Oktalanul, ezt mondanunk sem kell, hiszen épp Görgey volt az, aki előre látta, hogy az ütközet szükségképp csatavesztésre vezet. Mindazonáltal a vádak mindég a népszerűtlen emberre csapnak le. Márpedig Görgey népszerűtlen volt. S nem is ok nélkül volt az.

 

[+] Görgey és Kossuth, írta Steier Lajos.