Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 20. szám · / · Posch Jenő: Az erkölcsi érzület egysége

Posch Jenő: Az erkölcsi érzület egysége
II.

Az embernek önmaga iránt való kötelességei közül első helyen az öngyilkosságnak tilos, esetleg megengedett voltára vonatkozó nézeteket kellene említenem. Ettől azonban elállok, mert már volt alkalmam a "Nyugat"-ban erről nyilatkozni, s ezért mindjárt a tevékenység és renyheség (W. II. 265-289) körül kifejlett nézetekre térek át. Az ősembert a lustaság jellemzi, vagyis az, hogy csak akkor dolgozik, ha éppen rákényszerül. Téves nézet, hogy a forró földövi népeknek általános renyheségét a meleg okozza. Ennek oka inkább a természet bőkezűségében rejlik, mely munka nélkül is megadja az embernek a táplálékát, s egy további oka az illető népek igénytelensége, melynél fogva beérik avval és annyival, amit a természet ad. Evvel kapcsolatban felemlíthetjük azt az érdekes babonát, hogy a földnek megmunkálása, más szóval a természet folyamatainak emberi kézzel való megháborítása kifogás alá esik, s nevezetesen holdtöltekor vagy újholdkor (az afrikai becsuánoknál és egyes kelet-indiai törzseknél) kerülni kell minden földmunkát (a zsidó szabbat, a hivatalos munkaszünet is eredetileg a holdváltozással függött össze), a gomolygó felhőt meg éppenséggel elriasztja a földet turkáló kéz (az afrikai bazútóknál). Egy további gátja a munkásságnak az is, hogy számos harcias nép lenézi a görnyesztő munkát, mint rabszolgának való foglalkozást. A harcias nép (pl. az indiánus) nem vesződik földmíveléssel, hanem egyszerűen meghódítja a földmíves törzseket (az aztékok a toltékokat), s az a felfogás, hogy a szabad emberhez csak a harcias foglalkozás illik, mélyen belenyúlik a közép-, sőt újkori Európába. Hogy a kereskedőre megvetés hárul, ennek oka az, hogy primitív népeknél a kereskedő többnyire jött-ment ember, idegen szokott lenni, erről pedig tudjuk, hogy mindig "alábbvaló" a bennszülöttnél. Ismeretes a görög és római népnek is minden iparos- és kereskedő-foglalkozástól (de nem a földmíveléstől, lásd Cincinnatus) való idegenkedése, mert ezek "elvonják a szellemet a magasabbrendű tevékenységtől". Nem is akadt más, mint rabszolga vagy libertinus az ilyen keresetmódra, kivéve Rómában, a banküzletekkel foglalkozó lovagrendűeket. Amely primitív népnél (pl. a régi Peruban) a munka kötelességnek számít, ott többnyire a kormánytól indult ki ez a parancs, mégpedig tisztán azért, hogy a szükséges adó befolyjon, szóval elv: "dolgozzál, hogy adót fizethess a királynak". A kereszténység avval, hogy istápolta a fakírszerű hajlamokat, a túlvilági életen való tűnődést, s a paradicsomban "büntetésül" keletkezett munkát főleg ennek testsanyargató természete miatt nézte jó szemmel, nemigen járult hozzá a közmunkakedv élesztéséhez. De hozzájárult a népek önfenntartási ösztöne, a fokozódó belátás a munka hasznosságába. Csökevénye a régi állapotnak az, hogy "úri ember"-nek kézi munkáját Európában (de nem Amerikában!) még ma is ferde szemmel nézik. Hogy a becsületes munkának minden faja egyaránt tiszteletre méltó, ez egyelőre inkább választási jelszó, mintsem gyakorlatba átment közmeggyőződés.

A mértékletesség (W. II. 290-345) elve dolgában is azt tapasztaljuk, hogy vad népeknek felfogása csökevény alakjában megvan a mai Európában is. Így annak a duhaj parasztlegénynek, aki fogadást köt, hogy megeszik vagy iszik ilyen-amolyan hihetetlen mennyiségeket, ott van a testvére a délnyugati Kongó táján és egyebütt, hol a legdicsőbb legény mindig az, aki a legnagyobb belűnek bizonyul. A falánkságnak ellenkezője a böjtölés, és primitív népek szokásaiból került a mai világba. A böjt eredetileg a szegény ember áldozata volt, akinek nem volt mit adnia istenének, legalább nem evett, hogy több maradjon az Istennek. A szigorú böjt továbbá élénk, hallucinációszerű álmokat kelt, amiket jóscélokra lehetett felhasználni. Ez az oka, hogy kövér jósnak nincs hitele az afrikai amazuluknál, s ez, hogy mindenféle nagyobb vállalkozás (vadászat, hadmenet) elejébe kötelező a böjt (egyes indiánus törzseknél). De kötelező még az áldozat bemutatása előtt is (pl. a kelet-indiai szantáloknál), főleg mert "minden étel beszennyezi az evőt" (értsd: a primitív étkezésmód mellett). Ezért az afrikai masszájoknál, amerikai kariboknál s az Antillákon még hánytató- és hashajtószert is be kell vennie az áldozatra készülőnek. A katolikusnak a ostya-áldozatot megelőző böjtje a régi Egyiptomból átvett szokás. Kötelező a böjt olyankor is (hinduk, német néphit), amikor félelmes külső események (sötétség, vihar, holdváltozás, szerencsétlen napok) vonják magukra az ember figyelmét (a félelem zavarja az emésztést). A böjt továbbá mint önsanyargatás megszerzi a böjtölősnek az istene kegyét, mert szánalomra indítja, innen a fenyegető bajok (járványok, vízáradás stb.) esetében sokfelé kötelező böjt. A böjtnek a halálesetekkel összefüggését l. lejjebb az V. pontban.

A részleges böjtnek vagyis a bizonyos ételektől való tartózkodásnak kötelessége legtöbbször tiszta babonából származik, így amikor nőnek (az afrikai unyamvéziknél és Darfurban) nem szabad tojást vagy májat ennie, mert "ezek az ételek lélek (= bátorság)-növesztők, márpedig nőnek nincs lelke". Ez ételtilalmakból a mai korba - nem szólva a zsidók törvényéről és a katolikusok böjtös ételeiről - mindössze azok az elvek mentek át, melyek utálatos külsejű vagy életszokású állatok elfogyasztására vonatkoznak. Érdekes és rokonszenves vonás az a természetes húzódozás, mely a vad emberben a munkájában segédkező, általában a házánál nevelkedett állat húsának megélvezése ellen kifejlődik. Ha a régi kínai és japán a világért sem evett ökörhúst, nálunk viszont csak a nyomorúság tudja az embereket megbarátkoztatni a lóhússal. Kutya- és macskahúst meg legföljebb cigány eszik. - Ami a részegséget illeti, ezt nemcsak a mi iszákos embereink tekintik kívánatos állapotnak, hanem az aranyparti és más négerek, meg a Japán-vidéki ajnók stb., akik ebben bizonyos természetfeletti, jóslásra képesítő állapotot látnak. Az alkoholnak kihágásra csábító természetét már a kelet-indiai vallások is meglátták, s ezért megtiltották. A mohamedán bortilalomnak meg a fő oka az, hogy a bor a hitetlen gyauroknál áldozatul szerepel.

A tisztaságra (W. II. 347-363) tevékenység kell, tehát a műveltséggel jár együtt, miért is a műveltség alsó fokain ritka madár. Belejátszik persze az is, vajon könnyen vagy nehezen szerezhet-e az illető nép vizet (a vizet az eszkimó vizelettel pótolja!), s belejátszik itt úgy mint mindenben a babona, amely a többi között tiltja (a jakutok, kirgizek, kalmüköknél) az evőedények kimosását, mivel "ételmaradékot nem szabad elpusztítani", s tiltja (egyes arab törzseknél) a gyermeknek tisztán tartását, "mert a piszokréteg megvédi a megrontástól", sőt tiltja általában a víznek használatát (Uganda), "mert a víz árt a testnek". De van ellenkező, a tisztaságnak kedvező babona is, amilyen az, hogy minden piszok veszedelmes, s hogy különösen a szent dolgoknak, áldozatoknak, elveszi az erejét, miért is a papnak az áldozás elejébe meg kell mosakodnia (lappok, sintó papok Japánban). Ismeretes a mohamedánok és brahmanoknak sok mosakodása. Hogy a bűn valami piszokszerű dolog, tehát vízzel (keresztséggel) lemosható, ez is a hasznosabb babonák közé tartozik. Viszont olyan vallások, melyek a test ápolását hivalkodásnak s mindenféle sanyargatását a lelki tisztulás fő eszközének tekintik, mint a keresztény és a kelet-indiai fakírok hite, nyilván megakadályozzák a tisztaság fejlődését. - A testsanyargatás elvének pedig különböző indítékai vannak. Egyik az a feltevés, hogy az elgyötört testből kivonul az ördög, mert rosszul érzi magát benne, másik az, hogy aki már e földön agyongyötri magát, megszabadul a túlvilági büntetéstől, továbbá, hogy a sanyargatás felkelti az istennek sajnálkozását, s így meghozza segélyét. Közreműködik az a hit is (a neoplatonizmusban), hogy mindenféle testi vágynak megtagadása előmozdítja az egyéniségnek tiszta szellemmé átalakulását (ilyen a nirvána is). Jellemző dolog, hogy az emberi tevékenységet s nem a meddő tűnődést előmozdító vallások, amilyen a görög-római s az ős-germánoké, éppen nem ismernek fakírt, amint nem ismer, azaz nem tűr a modern gondolkozó, munkás európai ember sem.