Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 19. szám · / · Figyelő · / · Marsovszky Miklós: Két kiállítás

Hevesy Iván: A lámpagyújtó énekel

Érdekes szándékaival és eredményeivel érdemli ki ezt az alig tízperces jelenet, hogy kiemeljük a Blaha Lujza-színház háromórás új műsorából. kísérlet a lírai vers színpadi scenírozására és hatásának nagyvonalú felfokozására. A gerinc és a kiinduló pont Kosztolányi Dezső két szakaszos kis verse: A lámpagyújtó énekel. És éppen mert kiinduló pont, talán felesleges is kutatni, hogy a szerző maga gondolt-e azokra a szimbólumokra, amelyeket a szcenírozás pregnánsan kiemel. Itt valahogyan fordítva kell megítélni a dolgot: az elért expresszív hatás kitűnő, ellentmondás nélküli alapmotívumának bizonyult a vers. És ez a fontos, nem pedig az, hogy a szerző hogyan gondolta. Ezt a jelenetet mint egy miniatűr Gesammtkunstwerk-et, amelynek sokrétű összetevői eszközökként olvadtak össze az egységes művészi hatás érdekében. Ezek emelik a lámpagyújtogató alakját szimbolikus magasságúvá, akiben a mindent lobogásra gyújtó, a világot fénybe árasztó teremtő lélek, a szellem aktivitásának örök forradalmi ereje testesül meg. A verstémának ezt a szimbolikussá mélyítését és szélesítését kell kihangsúlyozni, és tovább fokozni az expresszionisztikus felépítésű díszleteknek, a dinamikus skálába állított világítási effektusoknak, a szenvedelmes recitáló énekszavalásnak és főként a zenének, amely előkészíti, aláágyazza, felfokozza és távolabbi perspektívákba fejleszti az alapérzést és alapszimbólumot.

A kis jelenet jól összedolgozó megalkotói valamennyien elsőrangú munkát végeztek. A szcenírozás megkomponálása és kidolgozása Ujházy György érdeme, a pompás keretet adó díszletek Kreisel Béla és Kaesz Gyula munkái, a sok invencióval, színes ötlettel megírt zene Losonczy Dezső alkotókészségét, a játék stílusos, nagyvonalú és összefoglaló plasztikájával kísért recitálás pedig Gózon Gyulát dicséri. Ugyancsak Losonczy volt a zenekar lendületes vezetője is.

Elismerés illetné meg végül jó intencióiért a Blaha Lujza-színház vezetőségét is, ha a második előadástól kezdve hajmeresztő barbarizmussal nem rontották volna el a jelenetet. Valamelyik sémákba száradt rendezői ész nem tudta elviselni, hogy a lámpagyújtó megjelenése előtt és után egy-két percig üres a színpad. Azaz dehogy üres! Tele van zenével, a zenének és a fénynek drámai játékával. És mit tesz erre egy "ötletes" rendező? A lámpagyújtó előtt bejön egy szerelmespár. A nő különösen magas: átnéz a lámpák fölött, és benéz a kulisszák emeleti ablakán. Szegény lámpák és szegény kulisszák!: azért voltak kisebbre méretezve, hogy a lámpagyújtó szimbolikus alakja nőjön köztük magasra, nem hogy egy csókolózó nőé az égig. Ez mind nem elég. A lámpagyújtó után egy utcai átvonuló társaság triviális lármája teszi tönkre a muzsika és a fényeffektusok illúzióját. Arra is lehet gondolni, hogy a jelenet agyonütése nem rendezői bornírtságból történt: talán utólag megijedtek saját merészségüktől, és féltek, hogy még talán igazán ki fog bontakozni Kosztolányi versének forradalmi szimbolisztikája. A közönség mai gerinctelen, elalkuvó kiszolgálóiról ezt is könnyen fel lehet tételezni.