Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 17.szám · / · Tardos Krenner Viktor: Emlékezésem Palágyi Menyhértre

Tardos Krenner Viktor: Emlékezésem Palágyi Menyhértre
A filozófus.

Ismeretségünk kezdetén esztétikai kérdésekről beszélgettem Palágyival. Bizonyos kíméletességgel kerülte a velem való filozofálást, talán kellemetlennek találta volna, ha bennem valami nagy hiátusra bukkant volna. Én akkor már Schopenhauert olvastam volt, így a Kantról szóló kritikáját is. Egy alkalommal fogytán lévén az esztétikai anyag, hirtelen Kantra fordítottam a beszédet, ilyenformán:

- Mondja csak, tanár úr, mi van a Kant tizenkét skatulyagóriájával? Látok egy tizenkét kerekű monstruózus észlokomobilt, a belső érzék húzza, a külső érzék tolja, és a kísérteties szekér bakján az ítélőtehetség (Urteilskraft) pattogtatja ostorát. A széles út azonban tele van szórva apriorisztikus sziklatömbökkel, az alkotmány hol nekik szalad és visszagurul, hol kikerüli őket, majd visszafordul más utat keresni, térül-fordul, de nem nagyon halad, a bujdokló holdvilág s a kocsi kormos lámpája gyér világot...

Palágyi szeme bizonyos belső derűben forgott, felső szemhéja annyira felhúzódott, hogy pillanatokra a szemfeletti fehérség is látszott, majd hátravetette magát székén, s nevetve felelte:

- Haj, könnyű maguknak szatirizálni, de a filozófusnak kemény dió az ilyen elismert bálványokat döngetni.

- De hiszen Schopenhauer már megkezdte?

- Én folytatom. - Mi filozófusok nem kezdhetjük máson, mint hogy előbb kiszedjük elődeinknek a veséjét, aztán előadjuk a magunkét, hogy velünk is az történjék majd. Most kétségbeesetten nehéz feladat az ismerettan szekerét a kátyúból kihúzni. Hát én csak egy észt ismerek el, ugyanazon ész, mely a benyomásokat konstatálja, ugyanaz gondolkodik is. Ne skatulyázzunk! Éppen annyi, mintha azt mondanám: kétféle lábunk van, az egyikféle, amelyik jár, a másikféle lábunk meg táncol.

Most meg én nevettem:

- Van olyan lábunk is, amelyik műkorcsolyázik?

- Hogyne, sőt olyanféle is, amelyik rúg, sőt kificamodik. Az egyik filozófus az észt vizsgálja, a másik az akaratot, a szenzualisták az érzékeket preparálják ki anélkül, hogy a másik kettő iránt is különösebben érdeklődnének. Nálam az érzés, ész és akarat hármas egységet alkot, tudniillik az emberi lelket, ezt a három összetevőt külön is, de összemunkálásukban is kell vizsgálnunk. Ehhez azonban az kellett, hogy biológiával is foglalkozzunk, hiszen a lélek élő, működő szervezet, anatómiai képe a érző, mozgató idegek és az agy. Tehát csak egy eszünk van. Én tudom, hogy ez az alma piros, de tudom azt is, hogy most én az alma pirosságát konstatáltam.

- Tanár úr, engedje meg, hogy úgy laikus módom szerint tovább rosszalkodjam. Mért vannak a filozófusok annyira elragadtatva a "Ding-an-sich"-től? Hiszen ez csak annyit ér, mintha azt mondanám: minden dolog isten teremtése. Ha a púposteve is Ding-an-sich, a fogkefe is Ding-an-sich, mi a különbség mégis a kettő között? Nagyon érdekelne, ha valamelyik filozófus rámutatna arra a pontra, ahonnan kezdve a fenti két eszméleti tárgy a Ding-an-sich-hé, a noumenonná halványulna, mikor is egymás nyakába borulva susognák: Testvérem a jelenésvilágban!

Furcsa, hogy a noumenon csak úszkál, úszkál tér és időfölötti állapotában, egyszerre csak belenyerít a jelenésvilágba, jelenésemberek megpatkolják, megnyergelik és aszondják neki, hogy lú! Véresre sarkantyúzzák, dárdával átdöfik és III. Richard elkiáltja magát: Lúat, lúat, országomat egy lúért! Kellett ez neked noumenon?

Palágyi tréfásan megfenyegetett ujjával:

- Több respektálását kérem a mesterségünknek!

Én folytattam:

- Vagy talán a púpostevének púposteve formájú Ding-an-sich-je van? Mert Schopenhauer nagyon megörült a noumenonnak, de azt hiszem, ennek csak az örülhet, kinek már a zsebében van a felelet. Kihúzza, íme a Ding-an-sich, a noumenon, voila: az akarat! A saját húsába mardosó vak lenniakarás, mely megteremti magának az ész tolvajlámpását, hogy őrületében még lásson is. Egyszer úgy beszél Kent a Ding-an-sich-ről, mint egynemű valamiről, máskor meg úgy, mintha minden dolognak volna egy külön Ding-an-sich-je.

Palágyi így felelt:

- Az olyan ember, ki belebújik egy csaptató ládába, a fedelét magára ejti és benne szomjan-étlen vész, nagyon hasonlít a noumenon felfedezőjéhez. Én azt mondom: tér és idő nemcsak "formája" az észlelésünknek, hanem a maguk módja szerint tényleg is megvannak, valamint a bennük jelentkező tárgyak és változások ténylegesek fizikai értelemben. Ami bennük ismeretlen, az a tudomány haladtával mindjobban megismerhető lesz, bár egészen soha. De az érzéki világ megvetésében én Kanttal nem osztozom, mert a reáltudományok fejlődése lesz majd a korrektora a szobatudománynak. Sokkal logikusabb Isten létét feltételezni, mint az istenséget három részre tépni, hol az észt tenni világalkotónak (Kant), hol az akaratot (Schopenhauer), hol a szenzóriumot tenni meg annak, mint a szenzualisták, kik az észt kapcsolták ki. Kant szerint mi teremtjük ezt a világot eszünk veleszületett apriori formáival. Schopenhauer szerint egy démoni akarat manifesztációja ez a világ. Berkeley szerint a világ az érzékek illúziója, innen van a rettenetes homály, melyben maguk ellen küzdenek szellemük nagyszerű erőfeszítésével, mint vak daliák, kik hatalmas csapásaikkal csak a dudva fejeit szabdalják le, vagy magukat sebesítik. Én biológiával akarok foglalkozni, hogy megállapításaimnak szilárd alapot szerezzek, elég volt már az apriori kritikából! Az ész tevékenységének szaggatottságáról gondolkodom, mert eszünk működése nem folytonos, hanem aktusokra szakad, ütemszerűen működik, valósággal pulzusa van eszméletünknek. Amíg a benyomás idegvezetékeinken végigfut az agyig, idő telik el, de maga a tudomásulvétel matematikai időpontban történik.

Ez nékem új dolog volt.

- Ugye, ez furcsa? Pedig nézze, meddig van négy óra?

- Hát csak egy pillanatig.

- Igen, egy matematikai időpontban. Addig tart a gondolat, még a közbeszéd is a gondolat villanásait emlegeti. De én ezt ki akarom experimentálni, két idegáram közé hogyan ékelődik a gondolat. Nekünk filozófusoknak experimentáló tudósokká kell válnunk, experimentáló filozófiát akarok!

Palágyi később tényleg Apáthy Istvánhoz ment Kolozsvárra biológiát tanulni.

Más alkalommal a tér és idő elméletéről beszélt.

- Kant külön beszél a térről, külön az időről, s majdnem széjjeltépi a jelenésvilágot, de engem a kettő kapcsolata érdekel. Úgy képzelem, hogy minden időpontban a tér megújul. Az én terem nem álló, hanem folyton megújuló, s ha így képzelem, jobban megértem a tér és idő kapcsolatát, összeforrottságát. Ezt egyelőre csak formulának gondolom, a könnyebb megértés végett, de lehet, hogy majd realiter veszem és alapjává teszem a mozgástanomnak, s a tárgyak helyváltoztatásai mindenkor új térben történnének meg. Ez is lüktetés, de mérhetetlenül gyorsabb, mint az emberi ész cselekedeteinek pulzusa. Ez volna a világpulzus.

Ilyen nagyszerű sejtelmeit szórta mint a forgácsot, s én összeszedtem, amit csak bírtam. Máskor ezzel kapcsolatban az éterről beszélt. Az étert teljesen egynemű kontinuus fluidumnak vette, ellentétben az atomokra szakadt anyaggal. Ez a világot betöltő éter szintén a mozgás magyarázatára szolgált volna. Egy anyagi pont megindul, és körülötte az éter izgalomba jön, mint mikor a szálka gyűlést okoz az ujjban, így közvetítené a mozgást. Mert a mozgás folytonos, az anyagi pontok közt köz van, kell egy médium, mely maga is folytonos lévén, a mozgást lehetővé tegye, és ez az éter. Nagy nyomatékkal hangoztatta, hogy ilyen éter feltevésére okvetlen szükség van.

Egy közömbös egyéniség közeledtére azonban hirtelen elhallgatott.

A mozgástan felett elmélkedett máskor, elgondolt mozgó testeket különböző mozgású síkokon, a feladat lett volna a gondolt test tényleges útját leírni a térben. Emlegette, hogy a modern matematikusok egy térbeli vonal- vagy sík-görbének minden hajlását képletekkel ki tudják fejezni.

Egyszer csak így szóltam hozzá:

- Tanár úr, mért nem adja ki munkáit Németországban? Itt ugyan nem lesz önkéntes hallgatósága.

Sohasem láttam még ilyen haragban. Sötétbíbor vérhullám borította széles homlokát, szemei izgalomban forogtak.

- Sohasem fogok írni egy sort sem, ha nem magyarul!

Attól kellett félnem, hogy megharagszik, mégis lehetőleg nyugodtan így folytattam:

- Éppen magyar szempontból kellene. Ha meglesz a külföldi siker, az vissza fog ide hatni.

Összehordtam minden argumentumot, ő komoran hallgatta, aznap nem szólt hozzám, először láttam arcán fájdalmat tükröződni, mély sóhajok törtek fel melléből, szinte zihált. Eszembe jutott, hogy ő Vajda Jánosnak tanítványa volt, a legnagyobb magyar sovinisztáé, hogy benne is ez az érzés törhetetlen volt. Hirtelen felemelkedett, elgondolkozva, kezet nyújtott, és szó nélkül távozott. Sokáig nem láttam ezután, azt hittem, hogy megharagudott rám. Nem láttátok Menyhértet? kérdeztem barátait. Nem tudom, merre van, ki látta?

Hetek múlva újra találkoztam vele, félrevont, iratcsomót vett elő, olvasni kezdte: Neue Theorie des Raumes und der Zeit.

Az én kis kavicsom megindította a filozófiai lavinát. Magyarul két alapvető munkát írt. Az ész törvénye és Az ismerettan új alapvetése. Német nyelvű munkái rövidebb időközökben következtek most egymás után: Kant és Bolzano, A pszichologisták és formalisták harca, A logika a válaszúton, Természetbölcseleti felolvasások és a fantáziáról írott remek filozófémája, teljesen természettudományi alapon, oly plasztikus logikával megalkotva, hogy szinte architektúrának hat. Rögtön akadtak méltánylói és hívei.

Egy németországi kirándulásából teljesen felfrissülve tért haza, Eduard Hartmannal barátságot kötött, de a fiatalok egy pártja is hozzászegődött. A legszámottevőbb egyéniségekkel jutott kapcsolatba, Russwurmmal, Schiller unokájával is megismerkedett, az öreg Uphues barátja lett.

- Amikor Uphueshez beállítottam - beszélte -, azt mondtam, hogy Budapestről jövök és filozófiával foglalkozom. - So? Sie befassen sich mit Philosophie? Also sprechen Sie mir von Kant! - Mikor levizsgáztam, csak akkor ültetett le. - Kantot támadó munkáimra később azt mondta: Sie zerreissen ja Kant! Das können wir Deutsche nicht auf uns sitzen lassen!

Mikor azonban mélyebbre hatolt Menyhért gondolatvilágába, már így szólt az ítélete: Sie sind ein zweiter Spinoza.

A filozófusok egy Németországban lezajlott kongresszusán felszólalt Palágyi, utána egy hazai ellenlábasa személyeskedve bántó módon támadta őt. A várakozás halálos csendjében állott fel Palágyi válaszadásra:

- Miután előttem szóló semmi lényegeset nem hozott fel, úgy vélem, a kongresszus folytathatja munkáját.

A meglepődés csendje következett most, egyszerre a tapsnak valóságos fergetege zúgott mindenfelől - a nagyság villanyütése érte a hallgatóságot! Sokan ismeretlenek siettek Palágyival kezet szorítani, egy csomó ismeretsége innen datálódott. Így Ludwig Klagesé is, kit én már régen ismertem, rokonom is félig-meddig, hannoveri, kiről sohasem képzeltem volna, hogy majd egyszer Palágyival jut kapcsolatba. Ő maga beszélte el nekem a kongresszusi jelenetet később Münchenben.

Mindaz, amit itt elmondok, csekély töredéke annak, amiről tudok, arra jó csupán, hogy vázlatos sziluettrajzot adjak az ő egyéniségéről.

Megtudta, hogy a tokiói egyetemen tanítják az ő tér és időelméletét. Svéd tudósok figyelmeztették, hogy gondolatait illetéktelenül használják fel.

Közben esztétikai kérdések foglalkoztatták. Megírta volt már Madách könyvét, amellyel a költő fiával, Madách Aladárral való barátságát szentelte meg. Megírta volt Petőfi könyvét, majd Székely Bertalanról írt könyvet. Olaszországi útjából visszatérve, a festészet problémái kezdték érdekelni. Német nyelvű munkát tervezett, melyben Székely Bertalant a nagy mesterek művészetének tárgyalása menetén kívánta méltatni. Együtt utaztunk Münchenbe, hogy Székely Bertalan tanuló éveinek miliőjét tanulmányozzuk. E munkájából csak töredékek készültek el. Gyönyörű a Giorgone szakasz, ebben a Palágyi lírikus lelke a filozófuséval ölelkezik, ez hagyatékában lesz található.

Csodálatos gyorsan tájékozódott ismeretlen területeken is. Ma még tanítvány, holnap már mester. A kritikusnak eszményképe volt ez az alkotó forradalmár, rombolás közben épített, s mire készen volt a rombolással, már állott a maga épülete, s az utolsó romdarabbal koronázta meg azt. Ha magyar munkát bírált, olyan volt, mintha a maga húsában dúlna, érzett a fájdalma, hogy az a magyar dolog mért nem lehet hát tökéletes? Így szaggatta szét Bánk bánt ez a magyar flagelláns, hiszen a maga szívét törte, a maga testét vérezte. De aki talán kétkednék sokszor kérkedő büszke magyar mivoltában, annak elég tudnia, ismernie nemzetelméletét, mely szerint minden nemzet az általános emberi ideálra tör, maga akarja megalkotni az emberi világideált. A fajok beletűnnek a nemzetlélekbe ebben a közös harcban, mert ugyanaz a faj egészen más valami egy nemzet keretén belül, mint azon kívül. A törmelék semmi, a nemzet nagyjai számítanak, ezek a vasabroncsok mesterei, kik a széthullni látszó nemzettestet újra meg újra összekovácsolják. - Ich bin ein Ungar - ezt hallottam gyakran Németországban együttlétünkkor, mikor már lábai előtt vergődött ellenfele, ezzel a mondással helyezte lábát a testére és - szerették ezért! Der ungarische Philosoph volt a neve. Gyűlölte a színészkedő képmutatót, ha ilyenre talált olykor, rája telepedett teljes szellemi súlyával, és vérszomjas ihlettel darabolta ízekre.

Láttam java erejében, láttam - láttam - leromlani a testet, mely e romolhatatlan szellemet magában hordta, szellemét, mely mind meglepőbben, hatalmasabban bontakozott ki, gigantikus perspektívákat mutatva. Megrendítő volt látni ezt az óriás filozóf akaratot a gyengülő testben, sietett - sok dolga volt még elvégzendő.

Séta közben egyszer a Vérmezőn haladtunk ferde irányban át, karomba karolt, közel hajolt hozzám az utcazaj miatt:

- Így osztom be a filozófiámat: Ich - ich und die Welt - die Welt. Az Ich részbe tartozik az ismerettanom, a logikám, az érzés, ész, akarat hármassága, az élő, tapasztaló emberi lélek, a pszichológiám alapjai. A második rész: Ich und die Welt: A filozófia történetének kritikája, az én filozófiám, a művészet története a nagy mesterek egyéniségeiben: Michelangelo, Rafael, Tizian, Giorgone, Rembrandt stb., új esztétika a pszichológiám alapján, tehát praktische und teoretische Aesthetik aufgebaut auf meiner Psichologie. A harmadik rész: die Welt: tér és idő elmélet teljes kifejtése, a fizika és kémia megalapozása, reáltudományok, mozgástan, élettan.

Gigászi, michelangelói terv!

- Menyhért - mondtam erre -, ehhez három életed kellene!

- Nem baj - válaszolta -, az istennel szemben ez mindegy, ott tovább filozofálok és az embereknek - megtettem a magamét.

Nagy volt ő istenhitében. Hitte az én halhatatlanságát.

- Mi emberek éljük az Isten gondolatait ebben a tüneményvilágban, de tökéletlenül, ő lát, mi csak pislogunk.

De nem egy istent hitt, a magasrendű szellemek, démonok egész hierarchiáját képzelte el örökös harcban, melyet egy centrális isteni hatalom egyenlít ki. A geológiai forradalmakat, az emberekéit is démonok hatásának tulajdonította.

- Hát mégis misztikus vagy, Menyhért? Te, a misztikusok halálos ellensége?

- Misztikus minden körülöttünk! Az ember nagyszerű tulajdonsága, hogy harcba száll a misztikummal... Én is megpróbáltam, magyar józansággal.

Lassan lépegettünk, esteledett már, a Vérmezőre homály borult, csak fenn az égen volt világosság. Felnéztem. Egy nagy felhő verte vissza a lehanyatló nap rőt aranyszín fényét, de az is már tűnőben volt.

- Holnap utazom vissza Frankfurtba.

- Kár, hogy soká nem látlak megint.

Hallgatagon mentünk lassan közeli lakása felé, a címét kérdeztem, a kapu elé érve megmondta.

- Isten veled, Menyhért.

Egymás szemébe néztünk, mint valamikor, először, de ez most a búcsúzásunk volt, anélkül, hogy tudtuk volna. Kerestem a régi szemeit, bágyadtan, tárgytalan néztek reám, keze lágyan, melegen pihent az enyémben, nem akartam a rendesnél jobban megszorítani.

- Látogass meg Németországban.

- Hát oly soká maradsz?

Gondolkodva nézett maga elé.

- Nem tudom, Isten veled.

*

Ne hozzuk őt még haza, pihenjen meg ott, ahol mint a magyar józanság előőrse, hőse, diadalait aratta, a német nemzet kebelén, mely a törhetetlen magyart lelkébe fogadta, annak ellenére, hogy teljes erejével döngette, zúzta a németség egyik legnagyobbját, ami az ő egyéniségének varázsát, de a németség lelki nagyságát is hirdeti. Pihenjen egy időre ott - csak akkor hozza majd haza nemzete, ha itt magyar filozófusok között pihenhet el.

Ott emléket kaphat - nálunk talán soha.

Feléd nyújtom kezem - Menyhért, mesterem, Isten veled!