Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 12. szám · / · Figyelő

Tersánszky J. Jenő: Szép Ernő: Bűneim

Szép Ernőnek ezek a prózában írt költeményei, egy bizonyos, hogy nem mindenkinek hozzáférhetőek. Aki sétája közben hangyát taposott el, és nem jutott eszébe a tízparancsolat "ne ölj!" paragrafusa, s ilyen hasonló, a kedély legmélyén rejtező riadalmacskák, az hiába veszi kezébe ezt a könyvet. Mert ez ennek a költészete.

Ebben a kis könyvben egy hitvalló lelkének különös rémei keverednek világfiak szelíd, kiábrándult fintoraival.

Alapjában, valami gyönyörűséges szatírát rejt ez az írás az erkölcsi világrend szigorú és megföllebbezhetetlen imperatívusza ellen, hogy: légy jó, légy nemes. És ehhez az összevont szemöldökű felnőtthöz, valóban az örök gyermek, a lélek intézi naiv kérdéseit: Nos, én készpénznek vettem, jó atyám, jó tanítóm, jó lelkészem a te parancsaidat, gonosznak érzem a gonoszat, mármost ha te ezt dekadenciának nevezed, akkor rettentő bizonytalanságban hagysz engem, mert soha nem beszéltél arról, hogy a rossznak és ártónak is van létjoga bennünk.

Ezek a kérdések azonban, szelíd, vásottka mosollyal - úgy van! -, gyermeki fölénnyel vannak feltéve, s ez a mosoly ezeknek a mondatoknak a fűszere.

A béke elfeledett illatai csapnak ki ebből a könyvből. Az énnek keserűségmentes s lemondással teli vitái botlanak össze a minden kavargásával, mint ahogy tehetetlen pillangót sodor a forgószél magával.

Ennek az énnek csak az eszméletre és a szemléletre vannak érzékei, a tettel szemben csak aggályai, vagy enyhe gúnyja. Ez az én az utolsó sejtjéig telítve van a biztonság érzésével s a bízással, hogy a szabványok útjai túl szélesek és göröngytelenek is elboldogulásunkhoz. Ez az én már túlzott érzékenységgel a porszemcséket egyengetné még simábbra az életúton, s visszhangja is kiveszett belőle az őserdő vad riadásainak. Ez az én a lélek olyan zugait tapintja meg és babrálja át finom, ártatlan ujjaival, ami mögött már a semmi van.

A tisztasági érzés betegeinek aggodalmai jutnának eszünkbe, ha a pszichiáterek nem volnának megmondhatói, mi haszonnal jártak munkájuk előtt a miniatűr lélekbányászatnak ezek a csöndes munkásai. Úgy, hogy jobb is hasonlatot a górcsövek fölé hajló szemekről vennünk.

Mert értékben voltaképp itt ad legtöbbet ez a könyvecske. Amellett, mosolyával, mint a huncut, vidám törpék lámpása világít oda tekintetünknek, a lélek sötét tárnáinak s aknáinak útvesztőjében megcsillanó drágakövekre.

Azzal kezdtem, hogy ez a könyv nem mindenkinek hozzáférhető. De ebben a világért sem foglalódik benne, hogy kevesen lesznek, akiknek örömére szolgál. Mert, hogy megmaradjak képemnél, nagy omlások ideje betemetheti a bányát, sőt burján nőhet a szádáin. Ám napok vagy évek múltán jó bányászok visszatérnek kincseik után. Vagy mint ennek a könyvnek írója, abban sem hagyják a munkát. Márpedig nehéz elhinni, hogy a ma nagy szakadást követő pangása s felszínen tülekvése volna az igazibb és becsesebb üzeme a kincshajhászatnak.