Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Földi Mihály: Dosztojevszkij lélektana

Földi Mihály: Dosztojevszkij lélektana [+]
1. Dosztojevszkij, a kártyás.

1863 tájt Dosztojevszkij anyagi egzisztenciája összeomlott. Lapját, a Vremját, amelyben elkeseredetten támadta a nihilizmust és az egész liberális sajtót, ebben az esztendőben betiltották Strachovnak egy cikke miatt, amelyből, rokonszenvet olvastak ki a lázadozó Lengyelország iránt. A lelki válság és a hitelezők elől menekült fiatal feleségével külföldre Dosztojevszkij s Baden-Badenben, ahol akkor nagyban virágzott a rulett, elkapta a játékszenvedély, amelytől soha többé nem tudott megszabadulni. Ő maga pénzhiánnyal s a gyors talpraállás reményével igazolta maga és hozzátartozói előtt szenvedélyét, ám bizonyos, hogy végeredményben ez a szenvedély is egyik okává vált állandó anyagi zavarának, amellyel mindig küzdenie kellett s amely gyors termelésre kényszerítette. Érdekes, hogy egyes életrajzírói, így például az orosz irodalomnak egyik lelkes ismerője, a német Alexander Eliasberg, kételkedik kissé ezeknek a pénzzavaroknak teljes őszinteségében s az a gyanúja, hogy Dosztojevszkij néha kissé képzelődött ebben a kérdésben. Akárhogy is van, annyi bizonyos, hogy sokszor nem volt pénze, adóssága majdnem mindig volt, a pénzt pedig szerette nemcsak önmagáért, de függetlensége biztosítékáért is.

A wiesbadeni és baden-badeni játékokról elég hiteles adataink vannak, maga Dosztojevszkij számol be róluk, néhány levelében. 1862 szeptember elején - Dosztojevszkij már 63 előtt is külföldön járt - levelet ír Párizsból sógornőjének, Varvara Dmitrijevna Konstantinovának s miután néhány szót mond a néki egyáltalán nem tetsző, de "borzasztóan nagyszerű" városról, áttér egy játéknyereség kényes ügyére. Levelei egyébként is mindig tele vannak "bizonyos üzleti dolgokkal". Ezúttal abban áll a kényes üzleti ügyem hogy útközben megállt négy napra Wiesbadenben és "természetesen" rulettet is játszott. "És mit gondol? - írja. - Nyertem és nem veszítettem. Nincs ugyan annyi pénzem, amennyit szeretnék, nincs százezrem, de mégis nyertem egy kis összeget." És most következik egy nagyon kedves s az íróra és emberre rendkívül jellegzetes "notabene": "Ne beszéljen erről senkinek, kedves Varvara Dmitrijevna, - írja. - Elsősorban Pasára gondolok, még buta s az találja képzelni, hogy a játékból egzisztenciát lehet alapítani. A múltkor azt vette fejébe, hogy kereskedőséged lesz és így keres pénzt, "tehát nem kell tanulnom", jelentette ki nekem. Tehát nem kell tudnia, hogy apja játékbarlangokba jár. Ne beszéljen tehát neki semmit sem."

Weisbadenben divatos nagy játék folyt s Dosztojevszkij alaposan megfigyelhette a játék világát. Valljuk be, hogy elsősorban nem az irodalom, hanem a játék, a szerencse kiszámíthatósága szempontjából vizsgálta a játékot is, az embereket is, - azt nézte, ki tud játszani, s azt figyelte, aki látszólag értett a játékhoz. "Több száz ember vett részt a játékban, - írja ugyanebben a párizsi levelében - de becsületemre mondom, komolyan csak ketten értettek a játékhoz! Egy francia asszony meg egy angol lord, ők értettek a játékhoz, nem vesztettek semmit, sőt majdnem felrobbantották a bankot. Ne higgye, hogy azért dicsekszem a játék ismerésével, mert örülök, hogy nyertem és semmit sem vesztettem, a titkot én valóban ismerem és ez a titok rendkívül buta és egyszerű, abban áll, hogy minden pillanatban uralkodni tudjon magán az ember s a játéknak egyetlen mozzanatánál se veszítse el fejét. Ez minden, ilyen körülmények között lehetetlen veszíteni és feltétlenül nyerni kell. Csak arról van már ezen túl szó, hogy annak az embernek, aki ismeri a titkot, meg is legyen az ereje és képessége ahhoz, hogy felhasználhassa. Mert bármennyire okos is az ember és bármennyire vasból van is a jelleme, végül zátonyra juthat. Még a filozófus Srachov is veszthet. Így tehát azok a boldogok, akik nem játszanak, akik utálják a rulettet és a legnagyobb butaságnak tartják." Ez a bölcselkedés feltétlenül szükséges a rögtön bekövetkezett bukás, egyelőre félbukás bevallásához: "Ötezer frankot nyertem, kedves Varvara Dmitrijevna, azaz, hogy eredetileg tízezernégyszázat nyertem, a pénzt haza vittem, bezártam utazó bőröndömbe azzal az elhatározással, hogy másnap elutazom és többé nem megyek a játékterembe. Nem tudtam azonban megállni s a pénz felét ismét eljátszottam. Így hát most csak ötezer frankom maradt..."

Ez a wiesbadeni kaland alapjában véve még fölényes és derűs volt, a játék igazi borzalmai Baden-Badenben szakadtak reá. Külföldi hányattatásaiban egyébként is ezek a játékkaszinók a világító, fix pontok, városok nem érdeklik, műemlékek nem vonzzák, az emberek közt rosszul érzi magát, a rulett-asztal az ő ellenállhatatlan mágnese.

"Mikor Baden-Baden vidékén utaztam - írja 1867 augusztusában, Genfben - elhatároztam, hogy kissé megállapodom itt. Kínzott a csábító gondolat, tíz louisdort kockáztatok és talán nyerek kétezer frankot, ez az összeg elég volna négy hónapra. Az a közönséges mindebben, hogy előzőleg már egynéhányszor nyertem, a legrosszabb azonban az, hogy rossz és túlzóan szenvedélyes jellemem van. Minden dologban elmegyek a legvégső határig, egész életemben sohasem tudtam mértéket tartani...

Az ördög mindjárt tréfálni kezdett velem, három nap alatt rendkívül könnyen négyezer frankot nyertem. Most aztán vegye tekintetbe ezeket a tényezőket, egyrészt ez a könnyű nyereség - száz frankból három nap alatt négyezret csináltam -, másrészt - adósságaim, pöreim, lelki nyugtalanságom és hogy lehetetlen visszatérnem Oroszországba, harmadszor és ez a fődolog, maga a játék! Tudja-e azt, hogyan rántja be ez az embert! Nem, esküszöm, nemcsak nyereségvágyról van itt szó, bár valóban szükségem van a pénzre önmagáért is. Anna Grigorjevna könyörgött, elégedjem meg ezzel a négyezer frankkal és azonnal utazzunk el. Dehát ez a könnyű és valószínű lehetőség: egy csapásra megjavíthatom helyzetemet! És a sok példa! Eltekintve saját nyereségemtől, napról-napra azt látom, hogy a többi játékos húsz és harmincezer frankokat nyer (az ember sohasem látja, hogy veszít valaki). Miért volnának különbek a többiek! Nagyobb szükségem van a pénzre, mint nekik. Tovább kockáztattam és vesztettem. Nemcsak a nyereséget vesztettem el, hanem a sajátomat is, az utolsó pfennigig, lázas izgalomba estem és mindent elvesztettem. Ekkor zálogba vetettem ruháimat, Anna Grigorjevna is elzálogosította mindenét. (Angyal! hogy' vigasztalt, hogy' szenvedett ebben az átkozott Badenben!) Végül megelégeltem a dolgot, mindent elvesztettem. (Milyen közönségesek ezek a németek! Mind valamennyi uzsorás, csirkefogó és csaló! Szállásadónőnk, amikor látta, hogy pénz hiányában nem tudunk elutazni, felemelte a bért!)"

Nem fogy ki a magyarázkódásokból, az önigazolásokból és az önvádakból. "Természetesen egészen közönséges dolog volt az, hogy ennyit eljátszottam. Dehát aránylag kevés volt a saját pénzem, bár elég lett volna két, sőt a mi életmódunk mellett négy hónapra. Ám mondtam már, hogy nem tudok ellenállni a nyereség vágyának. Ha mindjárt kezdetben elvesztem a tíz louisdort, bizonyára nem játszom tovább és rögtön elutazom. Tönkretett a négyezer frankos nyereség. Az a kísértés, hogy még többet nyerjek (ami olyan könnyűnek tűnt fel előttem) s az a lehetőség, hogy ilyen módon megfizethetem összes adósságaimat s magamat, enyéimet is, másokat is egy időre elláthatom, túlságosan csábító volt és én nem tudtam ellenállni. Mindez azonban még mindig nem mentség, hiszen nem voltam egyedül. Mellettem volt egy áldott, szép és istenien jó gyermek, aki bízott bennem, akit védenem és oltalmaznom kellett volna s akit nem lett volna szabad romlásba döntenem azzal, hogy egész vagyonomat a játékba dobom. Jövőm szomorúnak látszik." Mi lesz azokkal, akik segítségére szorulnak? Nem mehet vissza Oroszországba. "Ezek a gondolatok meggyilkolnak..."

És pénzt kér.

Nem Dosztojevszkij volt az egyetlen orosz író, aki ezekben az esztendőkben a divatos német játékkaszinók körül lappangott. Ezen a vidéken szakadt el végleg Turgenyevtől s amikor megérkezett feleségével a baden-badeni pokolba, találkozott a pályaudvaron az orosz irodalomnak egy másik nagyságával, Goncsarovval. "Eleinte szégyenkezett előttem Ivan Alexandrovics", - írja Dosztojevszkij, ám "ez az államtanácsos vagy valóságos államtanácsos" csakhamar szintén résztvett a játékban. Az orosz írók szégyellték a játékot. "Amikor azonban kiderült, hogy nem nagyon lehet titkolózni s hogy magam is a leggorombább nyilvánosság előtt játszom, ő is alábbhagyott azzal az elhatározásával, hogy elrejtőzik előlem". Szégyenkeztek és szenvedélyesen játszottak. Goncsarovot is lázas izgalom hajszolta a zöld asztalhoz, bár Dosztojevszkij megjegyzi, hogy csak kis tétekben játszott. "Játszott az egész két hét alatt, melyet még Badenben töltöttem, s amennyire megtudtam ítélni, nagyon sokat vesztett. Adjon azonban az Isten jó egészséget ennek a jó embernek, amikor mindent elvesztettem (pedig sok aranyat láthatott már a kezemben), kérésemre hatvan frankot adott. Közben rettenetesen elítélt, mert én minden pénzemet, nem pedig úgy, mint ő: csak a felét kártyáztam el".

Szégyenkeztek, elítélték egymást és tovább játszottak, lázas szenvedéllyel.

 

[+] Bevezetô tanulmány a teljes magyar Dosztojevszkij "A játékos" című kötetéhez, mely június hó végén fog megjelenni.