Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Babits Mihály: Könyvről-könyvre: Balassa.

Babits Mihály: Könyvről-könyvre: Balassa.
A források.

Olyan költőnél, mint Balassa, akinek legfontosabb történeti szerepe talán az ős magyar formák nyugateurópai ízzel és kultúrával való gazdagítása volt, s aki így költészetünkben mintegy az első nagy "nyugatos" (dicső sor, nemes irány, melyhez legnagyobb költőink szegődtek!), bizonyára különösen érdekelhetnek az irodalmi hatások és kölcsönzések is, költészetünk fájának e régi, próbálgató gyökérverései Nyugat felé. A kiadó pedig alig kerülheti ki, hogy ezekkel ne foglalkozzon, hiszen a szöveg megállapításában is gyakran útbaigazíthatják.

Dézsi jóformán kritika nélkül közli az összes forrásegybevetéseket, amiket az eddigi kutatás elénk tárt. Pedig ezeket élesen ketté kellett volna választani. Vannak, amik olyan forrásokra mutatnak rá, melyeket Balassa valóban mindenesetre olvasott és tényleg fordított vagy színeket kölcsönzött belőlük, ezek megmaradnak a becsületes filológiai munka egzaktságában. Ilyenek a Szilády egybevetései, melyek (török és lengyel forrásokon kívül) a Marullus, Angerianus, Johannes Secundus hatásait mutatják ki, ha hozzávesszük még ehhez Petrarca, Tasso, Remy Belleau némi - közvetett vagy közvetlen - befolyását, körülbelül előttünk áll annak a reneszánsz-költészetnek képe, melyhez mint korának nagy szellemi áramlatához, Balassa a belső rokonság érzésével s az öntudatos költő teljes szándékosságával csatlakozott.

Van azonban egy másik fajtája az egybevetésnek, mely nem bizonyít semmiféle hatást vagy összefüggést, hanem véletlen és jelentéktelen egyezéseket mutat ki, többnyire olyan helyeken, melyek minden korok, vagy bizonyos korok költői közhelyeihez tartoztak. Az ilyennek többnyire csak akkor van értéke, ha valamely kor költészetének jellemző vonásait akarjuk példákkal megmutatni: azt, hogy pl. micsoda szólamok, hasonlatok, témák voltak akkor mintegy a levegőben? De mindig nagyon veszedelmes terrénum ez, amelyen könnyen a hiú és értéktelen "párhuzamos helyek" papírpazarlásába csúszhatunk, mely a modern filológia legméltóbban kigúnyolható passziója. Magyar filológusok jól emlékeznek a Csengeri-féle Arany-párhuzamokra, aki ha Arany valamelyik hőse valahol felel valakinek, nem mulasztja el rávágni a homéroszi tsn d'apmeibomenoz-t. Az Eckhardt Sándor Balassa-párhuzamai nem mindig állnak messze ezektől. Ovidiushoz lehet köze Balassának, de az Eckhardt-idézte ovidius-helyek gyakran valóságos költői közhelyek, mint a "hic amor, hac odium", amihez hasonlót Catullusból (vagy a világ bármely más szerelmi költőjéből) is idézhetett volna. Ilyen közhely az idézett Octavius-vers is: "Szerelemben gyötrődve bolyongok..." (730. l.) Némely dolog Balassának eszébe juthatott magától is, nem kellett mindenért régi vagy új latin költőkhöz fordulnia. Viszont az Anakreon-ötletek a kor köz-kincséhez tartoztak, senki sem hiheti, hogy azok egyenest Anakreontól kerültek volna Balassához.

Van még egy harmadik fajtája is az egybevetéseknek, ezek úgyszólván l'art pour l'art történnek, tisztán a kuriózum kedvéért, az összeállító maga sem gondol rá, hogy bármit bizonyítanának vagy bárkire hasznosak lehetnének. Dézsi Balassa egy helyét Petőfivel, egy másikat pláne Ibsen Peer Gyntjével veti egybe. Ugyanakkor elfeledkezik arról, hogy a IV. Coelia-ének (nála 95. sz. "Csodálván egy erdőt) megegyez ötletében Shakespeare egy szonettjével, aki 14 évvel volt fiatalabb Balassánál.