Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 7. szám

Hevesy Iván: Vakok a hídon

Nagyon érdekes, nagyon mély és nagyon paradox művészi szintézis valósult meg Babits Mihály költészetében, a klasszikus formaérzésnek és a keresztény világérzésnek különös egybeolvadása. A klasszikus érzés körülhatároltságot, végességet, világos áttekinthető tagolást, organizációban lezáródott teljességet, reális konkrétumokat keres. A keresztény határtalanságot és végtelenséget, zsúfolt tartalmakat, nyitott perspektívákat, metafizikát. A klasszikus világnézet éppen zártsága és végessége révén a forma-alkotás pozitív kritériumát rejti magában, mert a zártat kézzelfoghatóbb formának érezzük, mint a nyitottat. Ezért van az, hogy Babits szintézisében a klasszikus világérzés elsősorban formaalakító erejét érvényesíti, a keresztény pedig a kevésbé konkrét lelki perspektívákat.

Ez a különös egyesülés, ez a különös tendencia természetesen paradoxonra vezet, ez a paradoxon pedig természetszerűleg folytonos belső harcot, erupciókkal fenyegető de ugyancsak természetszerűleg erupciókig sohasem jutó körbeforgó háborgást jelent. Nyugvópontig nem érő küzdelmet, amelynek célja a végtelenségnek véges formába zárása. És éppen ez a belső paradoxon, ez a harc forma és kifejezés között, ez az ami a legerősebben szuggerálja Babits Mihály költészetének életteljességét. Ugyancsak ez a belső paradoxon teszi a "klasszikus" Babitsot olyan különösen nyugtalanná és perspektivikussá. Ez a görög érzés éppen mert elsősorban formát jelent nála, mégis kisebb erejű, mint a keresztény. Mert hiszen maga a keresztény művészet is paradox: véges formába zsúfolása végtelen tartalmaknak. Akár a csúcsíves templom, akár Dante. Nincsen szinte magától értődőbb, szükségszerűbb jelenség Babits Mihály költői működésében, mint Dante Komédiájának lefordítása.

Le lehet tehát szögezni: a görög formaérzés beleolvasztása nélkül is forma és tartalom paradox küzdelme volna Babits költészete. Mert Babits tipikusan és mélyen keresztény lélek, keresztény a legteljesebb fokon: katolikus. Ez az ő uralkodó jellemvonása, amely nemcsak formáját határozza meg, hanem világnézetét is, konkrét állásfoglalásait az élettel szemben. A katolikus világnézet annyit jelent, a dolgok adva vannak, a fejlődés csak látszat, az életben jó és rossz változtathatatlan mennyiségi viszonyban állnak egymással. A katolikus Babits lelke mélyén tagadja az evolúciót. Éppen ezért aztán aktivitása az értékek megtartására irányul. Itt van a gyökere pacifizmusának és pacifista forradalmiságának. Harctalan örök béke az ideálja, forradalmár, hogy konzerválhasson.

Lehetetlen pedig nem érezni, hogy ő maga csupa harc és csupa nyugtalanság. Igaz ugyan, hogy ez a harc elsősorban az egyensúlyért folyik, a paradoxon feloldásáért. Ez a harc érlelte meg sokat emlegetett és még többet félreértett formaművészetét. Pedig nála forma és a forma zeneisége nem öncél, hanem eszköz. Formája éppen ezért nem klasszikus, hanem keresztény. A szavak és azok képzettartalma sohasincs lezárva. A szavak nem abszolút tartalmukkal szerepelnek, hanem potenciális energiájukkal és elindító perspektívájukkal. Szavainak a helyzet és a viszonylat adja meg a súlyt. Zeneisége sokkal mélyebb, mint szavak vokális muzikalitása. A költői hatás súlypontja nem az asszociációs elemekre, hanem a potenciális, szuggeszciós hatásra esik. Olyasvalami ez, amit anarchikus formában expresszionizmusnak neveznek. Legteljesebb példája mindennek verseinek leghatalmasabbika: Vakok a hídon.

Ilyen monumentális víziót a Sorsról nagyon keveset írtak eddig. Közömbös a hatás és az eredmény szempontjából, hogy a kiindulópont egy japán fametszet volt, az egész emberiség groteszk, tragikomikus attitűdje jelenik meg ebben a versben. Igazi hatása formaszuggeszciós hatás. A rejtelmes ritmus, a szétszaggatott rövid sorok furcsa monoton zenéje, amely néha követnek szabályos időközökben az összefogottabb sorok, a tehetetlenséget, csüggedt sivárságot minden szóbeli kifejezésnél erőteljesebben szuggerálják. Az utolsó szakasz szélesebb, nyugodtabb sorai azután még jobban aláhúzzák ezt a hatást. Az öntudatlan élet, a Kozmosz, közönyös részvétlensége az embersorssal szemben. Minden szónak, minden szóviszonylatnak pregnáns határozottsága, a kifejezési elemek önmagukban teljes zártsága mellett az egész kompozíció nyitottsága és perspektivikus végtelensége Babits Mihály költészetének legreprezentatívabb alkotásává teszik ezt a verset. És egyben a keresztény pesszimizmus, az eleve elrendeltség fatalizmusának is legteljesebb kifejezésévé. Nyitottsága és határtalansága a szimbolisztikájának is igen széles határok között enged kilengéseket. Lehet csupán a fametszet vakjaira is gondolni, megjelenhet benne az örök emberi végzet is, de feltűnhet benne legaktuálisabban a mai generációk tragédiája is, nagy partok, múlt és jövő között a ma lengő, iszamlós hídján a gyötrelmes tapogatódzás az életért a célok és utak homályában, vakok a hídon.