Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 7. szám · / · Juhász Gyula: Babits Szegeden

Juhász Gyula: Babits Szegeden
2.

Ezek azonban csak alkalmi névjegyek voltak, amelyeket a helyi lapban leadogatott, az igazi munka titokban és titokzatosan forrott a Vitéz utca csöndes szobája mélyén. Életét megosztotta az iskola és az irodalom között, volt idő, amikor csak az éjszaka óráit szakíthatta a költészetnek, mert terhes és sokoldalú tanári működése egész napját lefoglalta. Megesett, hogy késő reggel benyitottam hozzá és még mindig olvasmányába elmerülve találtam. Lámpája égett, pedig a nap már régen besütött ablakán.

Babits Szegeden írta a Levelek Irisz koszorújából számos darabját, itt érlelődött meg benne a Dante-fordítás, itt írta a Szagokról, illatokról szóló kísérletet. De sok minden született meg a vitéz utcai szobában, aminek később, sajnos, nyoma veszett. Így a Magyar esszék című nagy tanulmánysorozat, amely a modernség kritikája mintegy és amelyet valósággal lázas izgalommal, heves ellenkezéssel és végül teljes behódolással olvastam el akkor.

Mert Babits Mihály a nemes konzervatizmus, ahogy akkor mondták, arisztokratikus radikalizmus embere volt, nagy tisztelője a hagyománynak, elismerője a tekintélynek, katolikus és nacionalista. Nagyon rossz véleménye volt a zsurnalizmusról és nagyon szerette a filológiát. Sokat panaszkodott korunk túltengő lírizmusáról, amely már-már az ő stoikus lelkét is majdnem kikezdte és egy levélben azt írta, hogy lírai örökségét szívesen odaadná egy tál objektív lencséért!

Kik voltak kedves írói, szellemi útitársai, lelke barátai? Az angolok leginkább, a költők közül Tennyson és Browning, a prózaírók közül Wells és Meredith. Browning Pippa passes-ét ekkor fordította. (Ez is elveszett.) Ekkor írta Messalina című latin nyelvű tragédiáját - Seneca modorában. Volt neki egy szintén elkallódott egyfelvonásosa, amely a mai ember nagy lelki magányosságát érzékíti meg, szinte strindbergi erővel és komorsággal, de már egészen Babits hangján és színeivel. Írt egy értekezést a tájkertészetről, írt latin és francia verseket. Különös műhely volt az a csöndes zúg Porvárosban: nagyra kelendő dolgok arzenálja.