Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 6. szám

Pintér Ferenc: Lefeküdt a város - A város felkel

A házakból kibuggyant a csönd
és csurogva ömlik az ajtók eresztékei alól
ki az utcákra, utakra, terekre.

Majd:

lassan utat tör magának kifelé
a vámsorompókon túlra...

Mit gondolnak szegény rendőreink,
tehetetlenül állva
a hömpölygő csönd-örvényekben?!
Tudják-e?
hopgy igazsága van most
a levetkezett városnak,
mely eldobta ruháit
és felvette
a testeknek
nappal kimondatlan
igazságát!
A testek visszamaradt igazsága

élteti

a találkozásokat
a simogatásokat.

Sokaknak ólmot üt szívébe ma
éjjel ez az igazság:
az elindúlt karok lendülete által.
Sokan kiszórják összerablott pénzüket
egy szivből jövő nevetésért
és sokan szedegetik a melegség
gyorsan pergő morzsáit!
Talán!? Biztosan talán: vannak még,
akik ilyenkor Istent keresnek
a mécsvilágú képek előtt...

A lélek
lengeti a kitárt kapukat
és zúgó szél,
mely átrohan mindenen.

De senki sincs,
aki otthont adna a léleknek
becsukná a város kapuit,
megfogná a kóborló lelket
kényszerítené az Istent:
hogy az emberekkel legyen
lakása!!

A lélek ugyan kész,
de erőtlen mind ez a milliom-test
nem tud még élni
a saját igazságáért
virrasztani a szabadulásért.
És:
Sirva örvénylik a bolyongó Isten!
Mint forró fluidum
felizzítja a testek értelmét
elysiumi csacskasággá -
megkönnyíti a szivet
az egyszerűségek kinyilvánítása által.

De:
hajnalkor
visszaugatják a kutyák
a városba a csöndet,
rendőrök belekardlapozzák
a szívekbe!
Újra bevégzett értelme lesz
mindennek Mindenkiben!
Az agyakat meggyeplőzi
A KÖTELESSÉG!

A külvárosi gyár
gépésze felébred.
(az álombeli narancsliget
helyébe visszacsúszott agyába
a művezető buldogg pofája!)

A gépész:
dühében (mert ma sem
váltotta meg őt az Isten)
5 perccel előbb bőgeti meg
a szirénákat!
Hogy pusztúljon bele megint
mindenki egy napra
a piszokba!

Az asszonyok és a
szakácsnék:
felveszik alsószoknyájukat,
bezárják csipőjüket,
betakarják mellüket,
felforralják a kávét.
A szobák végtelenségét
berendezik vacakos szögletekké,
és sóhajtozva várják az időt,
amig egymásnak gorombaságokat
mondhatnak.

A férfiak és a többi szoknyátlanok:
kimossák szájukból a teremtés ízét.
felaggatják testükre
társadalmi állapotukat,
előveszik az éjjeliszekrényből
értelmi képességeiket
és kihegyezik őket
és belecsattintják a fejükbe.

A csönd
kemény mag lett a testeken belül

Mind
olyanok vagyunk mint az
összecsappintott esernyők!

Az Isten
elinalt, nyoma sincs többé

A millió test - tömeg
- mely nem tudta befogadni
az árva lelket -
viháncolva szétnyüzsög
a felébredt városban.

A szobák embereiből:
hiuzok-borzok
bakkecskék-sünök
pávák-kandurok
disznók-tyúkok
majmok-gácsérok
másznak elő.

És minden állat megkezdi
ostoba önhittséggel
a maga mesterségét.

De hova lesznek nappal az emberek?
de hol lehetne velük beszélni?!