Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 5. szám · / · Havas András Károly: Árnyékok

Havas András Károly: Árnyékok
- Regény -
II.

A rövid, néhány órás nappalok gyorsan múltak el egymás után, a végnélküli, pincefeketeségű éjszakákat pedig állati, mély álommal aludták át. Csak az asszony bámult meredten a sötétbe vagy a mécsesek reszkető lángját nézte órákhosszat, melyek a sarokban függő aranyos szentképek előtt égtek a piros meg zöld üvegpoharakban. Ijedten figyelt föl, ha Vánja kínlódó nyögését hallotta, amint nyugtalanul dobálja magát a kemencepadkán. Egy-egy erősebb mozdulására, halk nesszel nagy darabokban vált le a vályogvakolat. Anna Mihajlovna sóhajtva kelt föl meleg vackáról, a kemencéhez ment, betakargatta, babusgatta a fiát, mint kicsi korában.

Az apró szobában tűrhetetlen volt a hőség és a bűz. A szentképekkel szemben szétvetett karokkal feküdt Léna, szőke, nehéz hajfonatai megoldódtak, valósággal beléjük keveredett, a sokszínű foltokból összevarrt rongytakaró lecsúszott róla és szabadon hagyta asszonyosan telt, de kemény melleit, s hasát, melyen sárgásfehéren, domborodóan feszült meg a bőr. Az ágyban Alexej Oszipovics horkolt hanyatfekve, sűrű, fekete szakálla összegubancolódott, kezét mellén fonta össze, mint a halottak. Melle fel és alá járt, mint a fújtató és olyan mélyen aludt, hogy Anna Mihajlovna remegve várta a hajnalt, mikor fel kell ébresztenie.

Visszafeküdt a meleg rongyok közé. Behunyta szemét és újra látta azt a jelenetet, mikor az ura és Léna feltették Ványuskát a kemencepadkára. Bámuló felismeréssel nézte a nagy embert, aki könnyedén félkézzel emelte a terhet és a kicsattanó egészségű Lénát, aki tizennyolc éves korában nagyobb, fejlettebb volt nála. A fajtájára gondolt, meg az uráéra, egyikük családja sem ismerte a betegséget és iszonyodva képzelte maga elé Vánja csontig aszott, ráncosbőrű testét, természetellenesen vastag nyakát és pislogó élettelen szemét. Ez is az én gyermekem? - gondolta rémülten... aztán keresztet vetett és halkan motyogta: - Uram irgalmazz... Uram irgalmazz...

Óvatosan mozdult, de az ágy hangosan recsegett. Az ablak felé nézett. A sötét faltól mély kék színnel vált el az apró ablak négyszöge. Már virradt...