Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 2. szám · / · Gyulai Pál kiadatlan levelei

Gyulai Pál kiadatlan levelei
20.

Méltóságos Gróf Úr!

Excellenciás Uram!

Nagyon örvendek, hogy ez a levelem másnemű, mint amilyen az utolsó volt. E meglehetősen hosszú időköz alatt semmi olyasmi nem történt, mi aggodalomra adna okot. Tamás gróf nemcsak hogy semmi hajlamot nem mutatott ismételni ballépését, sőt ellenkezőleg, igyekezett azt jóvá tenni, amennyiben mindennemű, ha nem is éppen ártalmas, de nem éppen hasznos mulatságtól visszavonult. Mégis aligha mulatott valaha jobban Berlinben, mint ezekben a napokban. E hónap közepén kezdődött itt meg a lóverseny s csak tegnapelőtt végződött be. Ez őt igen elfoglalta. Az itteni urak előtt úgy tűnt fel, mint aki igen érti a lovak körüli dolgokat. Kissé féltem, hogy a fogadások által megrongálja magát, azonban bár kisebb összegekben többször fogadott, a lóverseny végén semmi vesztesége nem volt, sőt nyert egy pár tallért. Itt volt gr. Batthyány István is, ki a magyar lovak becsületéért eléggé kitett s Tamás grófot többször meglátogatta.

Ferdinánd Maximilián ő fensége ittlétekor Tamás gróf is hivatalos volt a kir. ebédre, hol sok kitüntetésben részesült. A királyné társalgott vele s egy porosz tábornok, ki mellett helyet foglalt fölemlítette neki, hogy a Nádasdy név a régi háborúk emléke miatt Poroszországban nem igen kedves, de azért ő igen örvend, hogy e név egyik reménydús képviselőjével találkozhat. Szóval e hónapban Tamás gróf a békétlenségre semmi okot nem adott. Valóban ő a nem helyes és helyes közt csak hánykolódik, anélkül, hogy bármelyik ösvényre határozottan s kitartással lépne, azonban az ő valódi hajlandóságát inkább az utolsó felé vonják s ott utoljára végkép megerősítik, mit adjon az Isten. Én, b. Walterskirchen, gróf Bethlen mindent elkövetünk erre nézve.

E félév vége felé közeledvén, jó előre tudni óhajtanám Excellenciád akaratát a szünnapokat illetőleg, azért a következő kérdésekre bátor vagyok válaszát kérni.

A szünnapokat egészen otthon tölti-e Tamás gróf, vagy utazni is fog? Ez utóbbi esetben mennyi ideig kívánja utaztatni Excellenciád és hol? A szünnapok Augusztus közepe felé kezdődnek.

Tamás gróf könyvei s egyéb útra nem vihető holmiai ez idő alatt itt maradnak-e vagy leszállíttatnak? Ha nem kívánja Excellenciád leszállíttatni, hová tétessenek, miután szállásunkat a jövő hó végén felmondjuk.

A komornyikot elbocsáttatni kívánja-e Excellenciád, avagy kövesse Tamás grófot Magyarországra is? Ezt már csak azért is jó előre kell tudnom, hogy neki idejében felmondhassak s ő magáról gondoskodni képes legyen.

Gróf Eszterházy halálának hírét eddig hallotta Excellenciád. Tegnap szentelték be, eddig talán útnak is indították Magyarországra. A szertartáson Tamás gróf is jelen volt. Ez nagy veszteség Tamás grófra is, ki iránt az elhunyt gróf egész atyai indulattal viseltetett. Az itteni magyar tanulók is mélyen fájlalják őt, mivel irántuk sokkal több jósággal viseltetett, mint az eddigi s talán a leendő követek is.

E hónap végén, midőn számadásomat leszek szerencsés megküldeni, újra írni fogok Excellenciádnak, valamint a grófné ő Excellenciájának is, kinek kezeit csókolom.

Mély tisztelettel

alázatos szolgája

Gyula Pál