Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 22. szám · / · Figyelő · / · Kosztolányi Dezső: Forgács Rózsi

Sárközi György: Emlékiratok a holtak házából

A gyermekség és az ifjúkor benyomásait nehéz elfelejteni. Újra meg újra, s idő teltével mind gyakrabban bukkan föl a korai emlékek egy-egy töredéke és az emlékezet egyre mélyülő ismétlése végül mestere lesz az egész életnek. Olvassuk csak Tolsztoj "Ifjúkor"-át vagy Dosztojevszkij "Holtak háza"-t, a lázongó, akaratos szabadság és a tehetetlen, nyomasztó megfosztottság e csaknem ágostonian őszinte följegyzéseit s előttünk áll amott a későbbi Tolsztoj, emitt a későbbi Dosztojevszkij, írói munkássága és életműve teljességével, homlokán az első nagy megrázkódtatások letörölhetetlen, égő stigmáival.

Dosztojevszkij már huszonnyolc éves volt, végén a legemlékőrzőbb ifjúságának, s néhány éve már író is, földolgozója egy fátyolos, nehéz emberöltő emlékeinek, mikor valamely szerencsétlen összeesküvésbe keveredvén, katorgára ítélték s egy szibériai kényszermunkás fegyházba szállították. A négy év, amelyet itt töltött, meghosszabbította számára a fiatalság azon idejét, amelynek minden élménye falakat dönt s világokat nyit, kiélezte, elmélyítette és tragikusra növelte lelke eredendő hajlandóságait. Az élményeknek az a monoton s mégis egy világot magába záró sorozata, amelyeket később "Emlékiratok a holtak házából" című művében jegyzett föl, örökre meghatározta fogsága után írt műveinek rejtett, belsőbb tartalmát, s az alapérzést, melyből hősei kihasadnak s melyben egységet tartanak.

Ha körültekintünk az alakok közt, akiknek társaságába zárkózott, polgári élethez szokott fiatalember került, elborzadunk. Nagyobbára gyilkosok, - foglalkozásból, szenvedélyből, véletlenből, szerencsétlenségből, - legjobb esetben rablók, csavargók, tolvajok és csempészek. Egész Oroszország képviselve van: oroszok, lengyelek, tatárok, zsidók, ukránok, lezgek és csecsenek... És minden társadalmi osztály: parasztok, katonák, polgárok, nemesek... De mindegyiküknek van egy közös rangja: fegyenc, kivetett, erkölccsel és törvénnyel szembekerült, - s a legborzasztóbb, hogy a kivetettség tudata örökre megőrződik, a letört ág sohasem tud többé törzséhez forradni.

Az új fegyenc, a nemes úr, első perctől idegenkedést és részvétet érez valamennyi társa iránt. Az idegenkedés öntudatossá teszi, nem süllyed el e szomorú életben, hanem szemléli, s minél tovább szemléli, annál jobban megérti, s minél mélyebben megérti, annál jobban egyesül élőivel öntudatos szeretetben. Részvéte pedig befelé fúr utat, minél inkább tágul, annál közelebb jutnak e bűnös lelkek önmagához, s minél közelebb jutnak, annál inkább ráismer bennük önmagára.

Dosztojevszkij érzelmileg és szellemileg örökre azokhoz kapcsolódik, akik valamiképpen bűnösök. Nem a bűnt szereti bennük, hanem a bűn általi szerencsétlenséget. "A nép nem hiába nevezi egész Oroszországban a bűncselekményt szerencsétlenségnek, a bűntevőt meg szerencsétlennek." Mert aki az égi és földi törvényt megsérti, önmagát is megsérti. Önmagát is megsérti, s fájdalma el nem múlik: s ez a fájdalom, - tudva vagy tudatlanul, - a bűnbánat. S Dosztojevszkij - maga is tudva vagy tudatlanul, - ebben az érzésben talál rá valamennyi regényalakjára, - bűnbánattal magáért és az egész világért.

"A bűntevőt korholni nem egyezik az orosz lélekkel..." Nem, mert amit nem értettek a farizeusok, érti ez a különös nép: a bűnös mélyebbről, egy ellenséges hatalom bűvös birodalmából tör az erény és tisztaság isteni birodalma felé, égi szeretet vonzza őt, amelyet erősíteni kell a földön küzdő lelkek szeretetének is. Dosztojevszkij - bizonyára eredendő hajlamból, de véglegesen ifjúkorának feledhetetlenül mély élményei után, - megszerezte e kötelesség tudatát, bár maga is megtört és megsértett lélek lévén, szeretete a maga küzdelmének erősítésére is szolgált.

A "Holtak háza" kulcsa Dosztojevszkij küszködő szeretettel, bűnnel és bánattal telt regényeinek. "Nincs rettenetesebb, mint a nem hozzánk való emberek közt élni." Igaz, az ilyen élet, amilyen Dosztojevszkij katorgai élete is volt, rettenetes, de rájuttat annak belátására, amit e külső ellentétesség nélkül alig vennénk észre: hogy alapjában minden ember hozzánk való, s egy más élet szeretetében föl fog oldódni földi életünk önbűnünkből való rettenetessége.

Huszonöt évvel a Timkó-féle elavult fordítás után most újra megjelent magyar nyelven Dosztojevszkij munkája, az érdemes Szabó Endre fordításában, Kárpáti Aurél szép bevezető tanulmányával, a Révai Testvéreknél.