Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 21. szám · / · Pikler J. Gyula: A pénz vásárlóereje és az infláció

Pikler J. Gyula: A pénz vásárlóereje és az infláció [+]
I.

A pénz alapproblémáinak olyan sokat és olyan hiába kutatott megoldására nézve a mai pervertált pénzviszonyoknak az érdekes és tanulságos jelensége nézete szerint nem az, hogy az "inflációs" országok pénzének a vásárlóereje milyen, hanem ellenkezőleg az, hogy ezeknek a pénzeknek a szokásos értelemben vett "fedezet" teljes hiánya dacára még mindig van (habár csekély) vásárlóerejük, sőt külföldi kurzusuk is, hogy tehát a "fedezet" hiánya dacára mégis lehet értük (és pedig úgy a belföldön, mint a külföldön) valamit kapni. Ebben a körülményben fekszik véleményem szerint a pénz elméleti és gyakorlati problémáinak a kulcsa.

Ha ugyanis ezeknek a pénzeknek minden aranyfedezet és minden aranytartalom nélkül is van vásárlóerejük, habár csekély is, akkor ennek a vásárlóerőnek valamely olyan tényezőtől kell függenie, amely eddig nem lett figyelembe véve és akkor - bármennyire meglepőnek hangozzék is ez sokaknak - már ebből az egy jelenségből is feltétlenül az következik, hogy a pénznek mint ilyennek az értéke és a vásárlóereje (pénzoldalilag) általában is nem az aranyfedezettől vagy aranytartalomtól függ, hogy tehát a normális idők pénzének a (nagyobb és teljes) vásárlóereje sem az aranyfedezettől vagy az aranytartalomtól függött, hanem valamely más, eddig figyelembe nem vett, tényezőtől, amely tényező tehát a normális pénzekben nagyobb mértékben volt meg, mint a mai, inflációs pénzekben és amely tényezőnek a kiderítése tehát új világosságot vethet az egész pénzkérdésre és megadhatja egyrészt a pénz elméleti problémáinak a kulcsát és másrészt megteremtheti egy az aranyvalutánál jobb gyakorlati pénzrendszernek és Jegybankszerkezetnek is az alapját.

 

[+] A Magyar Közgazdasági Társaságban 1923. Április 19-én tartott (1923. május 17-én megvitatott) előadás összefoglalása.