Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 11-12. szám
A Fasoron mentünk a villamoson. A Vilmos Császár-úton leszálltunk, ő balra ment, én jobbra. Velünk együtt leszállt egy úriember, megböki a vállamat. - Jó napot! Ki volt az a pap, akivel beszélgetett?
Ránézek, látom, hogy egy régi, vidéki ismerősöm.
- Az a pap Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője.
Kinyitotta a szemét. - Osvát? Ismerem.
Visszafordult s utána nézett, én is megfordultam, pár pillanatig még láttuk fekete ruhás, komoly alakját.
- Akkor mégis pap - szólt az emberem, - a magyar irodalom felkent papja, apostol - tette hozzá s szemével a szemembe intett.
- Nem apostol - feleltem, - az apostolok: akik köréje sereglettek - s felsoroltam egy csomó nevet, a nyugat munkatársait, azt hiszem hirtelenjében tízen kettőnek a neve jutott eszembe.
Az emberem mosolygott. - Szép dolog, de nem szeretnék a bőrükben lenni az apostolokat ütni szokták s olajba főzni, rá sem merek gondolni, mi vár szegény Osvátra?