Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 10. szám · / · Figyelő

Harsányi Zsolt: Karsavina

Egy napilap vezércikkét írva súlyos és méltóságos haraggal kellene szólni róla: goszpodina nem védheti magát a nyugati közhiedelemmel, hogy Budapest a világrész egyik keleti rataquouére-emporiumát jelenti, mert goszpodina már járt volt Budapesten és tudhatta, hogy itt a világkultúra azon telefon kapcsoló-táblája előtt táncol, amely Párizst köti össze Brailával, ennélfogva nagyobb aggodalommal kellett volna adóznia a vígszínházi zenekar azon aggodalmának, hogy príma vista lejátszott zene nem kísérhet művészi táncot. De méltóztatott a vígszínházi estéket, a kelet európai turné e fontos állomásait, mindenáron abszolválni, hogy a pozsonyi vendégjáték terminusa el ne mulasztassák.

Itt azonban nem a napilapba írunk és a napilapba valót is csak ilyen hírlapírót rabulisztikával tudjuk beleszőni a műbíráló tudósításába. A vendégesték óta szubjektív fellegeink, ahogy illik is, elpárologtak. Sine ira et studio közöljük tehát az olvasóval, hogy Karsavin Hamár táncestéiről nem mondhatunk bírálatot, mert ezek a táncesték nem folytak le. Ami lefolyt, az a szó művészi igényű értelmében nem nevezhető táncnak. A tánc nem egyéb, mint a zene és az ember testmozgás isteni együtt élése, itt pedig élt ugyan mind a kettő, de a zene az orkesztrumban a próbálkozó születés sikoltásait hallatta, a testmozdulatok pedig az élet alkonyának bölcs megértésvel igyekeztek megbocsátani a ritmus és tempó velük nem közös vajúdásainak.

Az egyetlen, amit a krónikás tehet, elmondani, hogy miként hatott volna Karsavina, ha táncos-társával a zenekari próbák kellő készültsége után lépett volna a pestiek elé.

Láttuk őt a Chatelet-téri épületben, Davioud monstre-színházában, háromezred magunk társaságában a Gautier-Weber "de spectre de la rose" című "Aufforderung zum Tanz"-ában, ahol a partnere Nizsinszki volt, ez a földre lebbent megdöbbentő égi csoda. Ott ő kitűnő orosz-olasz iskolájú, hibátlan, semmit el nem vétő kisértet volt a Táncos csodálatos művészetének, helyes és pontos írásjel a szépség kinyilatkoztatásának örök mondatában. Aranyvalutájú értéke nem is változott azóta, de nyugatot nélkülöző nyomorúságunk előtt magyar koronában kifejezett számjegyei nőttek óriássá: ő lett a pesti nagy helyárú kinyilatkoztatás, és írásjel gyanánt egy Vladimirov nevű, szerencsés élet pályájú, brutális csípőjű, szép tenisz tréner szerepelt mellette, aki nem is vakmerőségből, hanem turné-abszolválási kénytelenségből Nizsinszkit helyettesítette ugyanabban a darabban.

A kettes számú hölgyet kaptuk az első férfi helyett a harmadikkal. A Vígszínházat igazságosan köszönet illeti, a produkciót, valutárisra süllyedt elismerés, a magunk magánéletének művészi lehetőségeit bánatos részvét.