Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 10. szám · / · Figyelő

Alkalay Ödön: Franz Werfel: Schweiger, -
Arnold Bronnen: Apagyilkosság.
[+]

A prágai német színtársulat a bécsieknek két darabot mutatott be, melyeket jelentékeny irodalmi hírnév előzött meg. Franz Werfel nevét költeményei, tanulmányai és drámái (Spiegelmensch és Bocksgenang) már ismertté tették. A bécsi lapok szerint a Spiegelmensch című darabját Párizsban is fogják játszani, a párizsi lapok az előadást így hirdetik: L`Homme Miroir, par Francois Werfel, chef du théatre expressioniste allemand. Bronnen egészen fiatal író, akit a berlini kritikai augurok sokat ígérő fiatal költőnek tartanak. Az előadás már megmutatta, hogy Franz Werfel nem igen tarthat igényt a német expressionista színház főnökének a címére. Arnold Bronnen ellenben csakugyan sokat ígérő, habár teljesen fegyelmezetlen tehetség.

A prágai szerzők az utóbbi időben jelentős szerepet játszanak a német irodalomban. Prága mintegy expresszionista módra: egy lendülettel, egy wedekindi cirkusz-akrobata ugrással az irodalmi érdeklődés középpontjába került. Prága jellege, a cirkuszi kikiáltó szavára emlékeztető. Merészen, tiszteletlenül, rikító ricsajjal nyomultak a cseh-németek a német irodalomba, mint ingujjra vetkőzött emberek a kikent-kifent bécsiekkel szemben. Ingujjra vetkőzött, fesztelen, robusztus, erős csontú, minden rikító hatás és kontraszt iránt előszeretettel bíró legények. Meg van de hiányzik belőlük a nép lelke, szíve és fantáziája.

A prágaiak közül legjelentékenyebb és legreprezentatívabb Franz Werfel, Werfel munkáiban is kötéltáncos- és akrobata mutatványok, blöffök és káprázatok váltakoznak. Drámai sátorpóznára vannak kifeszítve, nem pedig szilárdan építve. De hiába kiáltja ki a kikiáltó a darabon kívül és belül a mű nagy értelmét, - ha bemegyünk a színházba, többnyire csalódás ér, mert a darabnak egészen más értelme van, mint amit a kikiáltó hirdet, vagy olyan értelme, amelynek a megoldása nem adatott meg számunkra.

Bécs sokat fáradt azon, hogy Wefel műveit előadja, A Burg-Theater a "Spiegelmenschet", a Raimund-Theater a "Bocksgesangot" játszotta. Most pedig a prágai együttes vendégjátéka Werfelnek új darabját: a "Schweiger"-t hozza.

Ha Werfel költői ereje elégséges volna, hogy ötletei vért és életet nyerjenek, művei is többet jelentenének, mint így: egy messze lobogó zászlót az irodalom portyázásaiban, - mert bizonyos, hogy ezek az ötletek újak és az expresszionizmus irodalmához tartoznak, amely a létező világot új alakokkal gazdagítja.

Spiegelmensch, - a cím maga oly sokatmondó és jelentőségteljes. Spiegelmensch az emberben lévő bűnös ember. (Ha már szerzetes kíván lenni, de az apát nem veszi fel, a kolostorba, mert még bűnös. Ha már a tükörbe pillant, megpillantja benne bűnös emberét, rálő, - a bűnös ember kilép a tükörből, ez a Spiegelmensch. Csodálatos találmány. Sajnos azonban, a költő nem rendelkezik azzal a adománnyal, hogy az emberben levő jó és bűnös ember figuráját egy életmeneten át hihetővé és jelentőssé tegye. Spiegelmensch ráveszi a jó embert, hogy saját apjának ellenségévé véljék és hogy örökségét erőszakkal kikényszerítse magának, hogy barátjának feleségét elcsábítsa és egy fantasztikus birodalomban magát a tömegtől mint Istent imádtassa. A jó ember azonban csakhamar megbánást érez, elválik a Spiegelmenschtől, aki lassanként legyőzetik és meghal. A cselekmény menete ötletszerű, rikító, az emberben lévő jó és rossz ember viszonyáról újat nem mond.

A gonosz pricipiumát a Bocksgesangban a Szörnynek hívják. Pompás, sokat ígérő név. - Egy csapodár párnak két fia van, a jó és a rossz. A jó, a normális ember jól fejlődött és éppen házasodóban van, a gonosz egy szörny, aki miatt szülői szégyenkeznek és éppen azért láncon elzárva tartják. A jónak menyasszony van, de forradalom tör ki s a forradalmat csak akkor lehet legyőzni, ha a gonosznak egy tiszta lányt hoznak áldozatul. A gonosz megkapja a menyasszonyt. - A gonosznak tehát utódai lesznek. De épp úgy, mint a Spiegelmenschnek, a Szörnynek szerepét nem lehet végig követni. Nagyon nehéz kitalálni olyan mesét, mely a gonosznak a világban való szerepét (hatalmas téma) világos és érthető módon szimbolizálná.

Werfel legújabb darabjának "Schweiger"-nek tartalma a következő: Förster magántanár egy őrületi rohamban rálőtt egy csoport gyerekre. Az őrültek házában kerül, amelynek orvosa a legújabb tudománynak a pszicho-synthézisnek tanára, meggyógyítja őt, még pedig úgy, hogy elfeledteti vele a múltat. Förster új nevet vesz fel, a Schweiger nevet, órás lesz, egy kis vidéki városban él, nőül vesz egy asszonyt, aki szereti. Nincsenek gyermekeik. Az asszony némelykor megborzad tőle, mert az hiszi, hogy szörnyű dolgokat titkol előtte. Elmondta neki, hogy beteg volt, de nem mondott semmit a tettéről, mert hiszen azt elfelejtette. A gyógyulási processzust azonban megzavarja a világ folyása. A világnak szüksége van Schweiger tehetségére. A szocialisták képviselőjüknek akarják megválasztani. A pszicho-szintézis tanára meg akarja ezt akadályozni, és vissza adja Schweigernek az emlékezetét arra, amit Förster elkövetett, és az asszonnyal is közli a tettet. Az asszony, aki gyereket vár, orvoshoz megy, hogy a gyereket eltávolíttassa, mert nem akarja őrült ember gyerekét világra hozni. Mikor Schweiger ezt megtudja, kitör benne a régi őrület, - ő, aki még nem régen egy tűzvész alkalmával saját élete kockáztatásával megmentett gyerekeket, - újra azt a kényszer ösztönt érzi magában, hogy játszó gyerekekre rálőjön. Hogy ezt mégse tegye, kiveti magát az ablakból. A Werfel-kommentátorok megint sokat tudnak mesélni arról, hogy az őrület jelenti a gonoszt, Schweiger harca jelenti a férfi harcát az egyedülléttel stb. stb. Ami ebből a színpadon át a néző érzésébe áthatol: az egy spiritizmusból, őrületből, gyerek gyilkosságból, csodás gyógyulásból és pszicho-szintetikai mutatványokból álló egyveleg, egészben véve egy mese, amely érdekfeszítő és hatásos lehetne, s mely mégsem az, mert az íróból hiányzik a drámai módon szemléltető erő.

*

Arnold Bronnen "Apa gyilkosság"-a naturalisztikus darab, még pedig nem a Gerhardt Hauptmann millieunaturalizmusának, hanem a fiatal Strindberg psychológiai naturalizmusának modorában (Frl. Juliehoz hasonlóan idegfeszítő és idegkínzó mű.) A légkör mintegy telítve van mérges anyagokkal, az emberek csak explóziókban beszélnek. A téma olyan, mint amit Wedekind kezdeményezett. Wedekind óta a német dráma írók nem tudnak bele fáradni ebbe a témába: a fiatal embernek a kínlódásai a pubertás korában.

Meg kell vallani, hogy a fiatal író a régi témát: az ellentétet szülő és gyermekek között - igen hatásosan tudja alakítani. Mind a kettő, apa is, fiú is, makacsok és önfejűek és nem értik egymást, az apa a fiú életét saját felfogása szerint kívánja befolyásolni, a fiú az apa akarásában csak az ellenséges hatalmat látja, amely az ő egyéniségét elnyomja. - A fiú földműves iskolába akar járni, az apa azt akarja, hogy a fiú az egyetemre járjon. Az apa azt akarja, hogy a fiú tanuljon, a fiú azonban nem akar tanulni, mert nem érti meg azt, amit tanulni akar, mert a pubertás korának homályos érzelem-káosza megakadályozza abban, hogy tanuljon. A fiú fellázad apja ellen, elveszít minden szülő iránti tiszteletet, apjának szemére veti, hogy iszik. Az apa megveri a fiút. A fiú - extatikus s hisztérikus - mint fiatal ember természetesen azt hiszi, hogy ő értékes ember. A fiú ellenszegül a verésnek, felkap egy széket és avval védekezik apja ellen. Az apa kocsmába megy, ittas állapotban azután engedékenyebb, ő maga akar kibékülni fiával, de a fiú nem akarja elfogadni a kibékülésre nyújtott kezet. A bántó túlzások által, az apának túlhajtott makacssága és erőszakossága, a fiúnak túlhajtott hisztériája és ellenszegülése által, az egész darab egy esetté válik. Habár ezek a jelenetek eléggé bántóak, mégis bizonyos feszültséget és érdeket keltenek, mert a költőnek jellemző ereje van. De a darabnak vannak olyan részletei, amelyek a bántót az elviselhetetlenségig fokozzák. Wedekind után a költők, úgy látszik, nem rajzolhatnak fiatal embert anélkül, hogy ne rajzolnák a nemi ösztön ébredését is. Van itt a fiúnak egy barátja, aki őt nagyon érzékien csókolja és mindenféle perverzitásra akarja csábítani. Talán még ezt is elfogadhatnánk, - de van itt azután még egy anya, aki egyébként szimpatikus, a fiú megkívánja az anyját, s ezt megmondja neki. Ez előbb visszariad a bűntől, később ő maga hívja a fiát. Mikor az apa a hálószoba ajtaján kopog, a fiú kinyitja az ajtót és leszúrja az apját.

Bizonyos, hogy a világnak semmiféle művészi álláspontja nem tudná igazolni a nem szerelmet anya és fiú között a színpadon. Mert a színpadnak a feladata nem azt mutatni, ami lehetséges, - hanem azt, ami tényleg van, vagy aminek lenni kellene. És ki állíthatná, hogy szerelem anya és fiú között az anya és fiú között viszonyt úgy ábrázolja, mint amilyen, vagy mint amilyennek lennie kellene.

Meg lehet állapítani, hogy, Bronnen a jellemzésben, a nyelvben, a dráma felépítésében tehetségnek mutatkozik, de a témában Wedekind követője, a modorban Strindberg tanítványa, darabjának bántó túlhajtásaiban pedig saját belső bizonytalanságát és zavarosságát árulja el.

A prágai együttes, mely néhány kitűnő színésszel és nagyszerű rendezővel rendelkezik, hiába fáradozott, hogy a Wefel-darab bábjáték-cselekményét elhitesse, drótfiguráinak az emberi látszatát adja. Bronnen "Apa gyilkosságá"-ban színészi teljesítménye kiváló, rendezése mesteri volt.

 

[+] A prágai színtársulat vendég szereplése a Raimund színházban.