Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 7. szám · / · Pataki József: A lerombolt Nemzeti Színház

Pataki József: A lerombolt Nemzeti Színház
II. "Hazafiságos áldozatok"

(A "Honművész" e cím alatt számol be azokról a pénzbeli adományokról és természetbeni javakról, melyek az ország minden részéből az épülő Nemzeti Színház számára ts. ns. Pest vármegye udvarházához érkeztek.)

Kultsár István pestmegyei táblabíró lelkes felhívására az építendő "Nemzeti Teátrum felséges céljaira" az adakozások tulajdonképpen már 1815-ben megkezdődtek. Ez alkalommal különösen a vármegyék tettek ki magukért. De miután a színház építése, bár a mai mágnás kaszinó helyén már telket is vásároltak számára, akkor elodázódott, az adakozások is elmaradoztak s nagyobb mértékben csak a 30-as években indultak meg újra, amikor a színház építés szükségének eszméje újra felvetődött.

Az újabb adományok közül a leghathatósabb egy ajándékozó levél képében Gödöllőről, vagy mint akkor mondták: Gödöllő-ről érkezett. Ez az érdekes levél, mely tulajdonképpen első alapvető okmánya a Nemzeti Színháznak, a maga teljes eredetijében imigyen hangzik:

"Alul írt, minek utána a múlt 1834-ig esztendőben sz. k. n. Pest városában a hatvani kapun kívül fekvő üres fundusomat a ts. ns. vármegyének oly végre, hogy ott, és azon magyar nemzeti teátrum építtessék, oda ajándékoztam volna, most, amidőn a ts. ns. vármegye az építéshez már hozzá fogni akar, érdeklett fundust a fent említett célra ezennel tökéletesen átírom, engedem és megbízottam által rezignálom. - Azon esetre mindazon által, ha netalán a magyar teátrum felépítése valamely akadályok miatt vagy most nem sikerülne, vagy azon funust jövendőben építésére, és fenntartására akarnák fordítani, akkor azon fundusról további rendelkezésemet és a dologba való beleszólásomat magamnak és successoraimnak fenntartom. - Melyről is a feljebb írt mód szerint ezen fassionális ajándékozó levelemet két egyenlő párban, melynek egyike a ts ns. vármegye leveles tárába, a másika pedig az én leveles táramba tétessék, nevem aláírása, és szokott pecsétem alatt kiadtam.

Gödöllőn szept. 22-ik napján 1835. esztendőben.

Herceg Grassalkovich Antal m. k.

(Pecsét helye)

Ezen a méltóságteljes magyar íráson, amely példaképe kellene, hogy legyen az elromlott hivatalos stílusnak, jóformán még a tinta is alig száradt meg, már is jött egymás után a többi adomány. Vármegyék, városok, községek, különféle testületek és magánszemélyek egyre-másra küldték a kisebb-nagyobb összegeket, hogy azokból "a nagyon óhajtott Nemzeti Színpalota" mielőbb felépüljön.

A pénzbeli adományozók között találjuk magát Grassalkovich herceget és Földváry alispánt, amaz 2500, ez 500 forintot adományozott a színház építésére. Szb. kir. Szeged városa, 1010, sz. kir. Pest városa 15.000 forintnyi adománnyal szerepel a listán. "A kecskeméti Casinói Egylet" 840 forintot küldött, "A soproni magyar társaság növendék tagjai" pedig 44 ezüst forintot adományoztak. A nemes vármegyék részéről Komárom 1138, Tolna 383, Csanád 165, Fehér vármegye pedig 600 forintot szolgáltatott be. - Pajor Antal úr, Cegléden lakó pestmegyei biztos" küldött 1000 forintot, "Szilágyi István úr, Pesti polgár és gombkötő mester" 300 forintot. Még "Főhadnagy Borhek úr" is megemberelte magát 10 forint erejéig. "Egy néhai hópénzes őrnagy örökösei" 15 forinttal szintén előmozdították a színház építését. - Milánóból, az 5-ig huszár ezred tiszti karától 250 pengő forint érkezett. "Egy némely monostori lakosok" (egyszerű falusi emberek) megtakarított pénzecskéjükből 6 forintot áldoztak a hazafiúi célra.

De hát ki győzné a sok adakozót személy szerint felsorolni? Hiszen jóformán minden igaz magyar ember kinyitotta ekkor a bugyellárisát, hogy a maga erőihez mérten hozzájáruljon Nemzeti Színház létesüléséhez. A legegyszerűbb magyar is érezte, tudta, hogy ezzel a magyar közművelődést s a magyar nemzeti eszmét erősíti.

E nagy felbuzdulásnak meg is lett a kívánt eredménye, Pest vármegye hivatalos kimutatása szerint 1837 június 8-ig készpénzben több, mint százezer forint gyűlt egybe. Ehhez hozzátéve a régebbi adományok összegét, a nemes vármegye a színházépítés céljaira körülbelül 150.000 forinttal rendelkezett.

A pénzbeli adakozások mellett voltak természetbeni adományok is. Itt elsősorban Keglevich Miklós és Andrássy György grófok említendők, kik az építkezéshez szükséges vasat adományozták. "Andrássy Mihály úr, a Grassalkovich-uradalom direktora" egy pallért adott az építkezéshez. Példájára aztán mások is állítottak pallérokat.

De még talán ezeknél is érdekesebbek a következő "hazafiságos áldozatok":

"Röszler János úr, pesti lakatos polgár" a színház 100 zártszékéhez minden zárat és vasat hazafiságos buzgalmából ingyen készített.

"Klaszy Venczel magyar szabó s pesti polgár a színház számára magas költségén vásárolt anyagokból egy királyi szerepekre való pompás magyar öltözetet teljesen ingyen készített s más 12 magyar díszöltözetnek ingyen való elkészítését az igazgatóság által vásárlandó anyagból önként felajánlott".

"Méltóságos Sándor Móricz gróf" mintegy 3000 ezüst forint értékű, udvarló személyekre használható 7 öltözet aranyhímzésű ruhával gazdagította az épülő színház ruhatárát."

"Miklovics József úr, pesti polgár" ugyanazon célra egy zöld posztóból készült régi magyar öltözetet és 100 váltó forintot adományozott.

A pesti nemes magyar csizmadia-céh a pesti magyar színház öltözeti tárának számára maga költségén vásárolt anyagokból 36 pár csizma elkészítését önként ajánlotta meg." "Karczag testvérek, pesti kalap-árus kalmárok" különféle kalapokat, forgókat, kócsagtollakat, stb. stb. összesen 114 darabot adományoztak.

A sok adakozó közül különösen ki kell még emelni a derék Zofcsák urat, aki hazafias buzgóságból olyan olcsón vállalta fel az asztalos munkát, hogy ennek következtében anyagilag majdnem teljesen tönkrement. Idéznem kell a már említett "ingyen napszámost", a derék Lukács Györgyöt, aki szegény ember létére hazafias felbuzdulásból két hétig teljesen ingyen hordta s színház falaira a téglát. Újra emlékezetbe kell hoznom a jeles budai színészeket: név szerint Megyerit, Szentpéterit, Egressyt, Lendvayt, Szilágyi Pált, Kántornát, Lendvaynét, akik az építendő Nemzeti Színház javára lemondtak a vármegyei szubvencióról...

A Grassalkovich-telken épülő oltárra mindenki elhozta hát a maga áldozatát: a színész, az író, a mágnás, a köznemes, a polgár, a paraszt, a napszámos!...

Csak éppen a "legelső magyar ember" hiányzott az áldozók közül. A magyar király előkelő idegenkedéssel távol tartotta magát e gyönyörű magyar munkától és egyetlen krajcárt sem adott a nemzeti Színház építésére!...És nem adott a nádor sem! A színház nélkülük épült és nélkülük nyílt meg.

Más országban mindez merő képtelenség lett volna, nálunk - óh szomorú magyar sors! - a lehető legtermészetesebb dolog volt