Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 7. szám · / · Pataki József: A lerombolt Nemzeti Színház

Pataki József: A lerombolt Nemzeti Színház
I. Az építkezés.

Nincs a világon színház, melyet akkora lelkesedéssel építettek volna, mint a mi Nemzeti Színházunkat. viszont sehol másutt nem akadt volna olyan korcs nemzedék, mely ezt a szent épületet lerombolja.

Hogy miképpen épült e színház? Erre a kérdésre egymaga megfelel a Vörösmarty "Árpád ébredés"-ben megénekelt "ingyen napszámos," aki szegény ember létére pusztán hazafias lelkesedésből két hétig teljesen ingyen hordta a falakra a téglát.

De haladjunk csak szépen sorjában! Kezdjük ott, amikor a színház telke még üres volt.

Az 1835.-i esztendő nyarán a budai magyar játszó társaság deputációt menesztett tekintetes nemes Pest vármegye alispánjához. A derék aktorok, kiknek különben Pest vármegye főpatrónusuk volt, azért jöttek, hogy a játszó társaság nevében a vármegye szubvenciójáról lemondjanak és illő tisztelettel arra kérjük a tekintetes alispán urat, hogy az így megmaradt összeget a pestre tervezett magyar nemzeti teátrum felépítésére fordítsa.

Lemondani a szubvencióról! Ez abban az időben, fent a Várszínházban, egyet jelentett a koplalással. Tudták ezt jól a színészek is, de a magyar nyelv apostolaihoz méltó buzgalommal a nagy cél érdekében készek voltak minden áldozatra.

Földváry Gábor alispán urat mélyen meghatotta a színészek áldozatkészsége és megígérte nekik, hogy a másnapi megyegyűlés elé terjeszti a dolgot. (Grassalkovich herceg ekkor már felajánlotta telkét a színház számára.)

Másnap - aug. 26.-án - Földváry lelkesen szónokolt a gyűlésen: "Nem hiszem - úgymond - hogy egy is volna e teremben, ki megszégyeníteni hagyná magát a színészek ily nagy lelki ajánlata által és nem igyekeznék azt hasonló ajánlattal ellensúlyozni!" - "Nincs, nincs!" kiáltotta lelkesen egy emberként a gyűlés. A karzat tombolt, a nők csipkés kendőiket lobogtatták...S a kézről-kézre járó aláírási íven, melyet elsőnek maga az alispán irt alá, hamarosan szép összeg gyűlt egybe.

Egy szóval Pest vármegye óriási lelkesedéssel elhatározta, hogy a Hatvani-kapun kívül a Grassalkovich herceg ajándékozta telken még az ősz folyamán megkezdi a magyar színház építését, úgy, hogy az még a tél előtt fedél alá kerüljön. A fellelkesült közgyűlés az önfeláldozó színészek neveit jegyzőkönyvileg örökítette meg, az építkezés vezetését pedig Földváry Gábor alispánra bízta.

Mondani sem kell, hogy a megyegyűlés határozatát mindenfelé határtalan örömmel fogadták, de különösen nagy volt a Budapesti magyar színészek öröme. Egy szemtanú feljegyzése szerint: "Boldogult Kántorné asszonynak (a magyar tragédia akkori hősnőjének) könnyei peregtek le örömében, áldást kérve az égtől a kezdetre."

Az első lépés után gyorsan jött a többi. A teleknek tényleges birtokba vétele után még azon év szeptember 26-án "megtétetett az alku" Zitterbarth építőmesterrel és az előépítési munkálatok szept. 28.-án elkezdődtek. Fel van jegyezve, hogy az első ásót maga az alispán, tekintetes Földváry Gábor úr "nyomta a földbe", a másodikat pedig tekintetes Sárközy Imre úr, Pest vármegye főjegyzője. Azután a színészek következtek, akik addig ástak, míg csak ki nem melegedtek az ásó mellől, majd ebédelni mentek, jó magyar szokás szerint "poharat ürítettek a kezdett munka szerencsés bevégzésére."

Az épülő színház iránt igen nagy volt az érdeklődés. Nemcsak a színészek részéről, akik minden szabad idejüket ott töltötték, hanem a nagy publikum részéről is. (A "Honművész" című folyóirat október első napjaiban így ír az érdeklődésről: "Már is számosan járnak oda mindkét nem-patrióták, nézni, mennyire haladt elő múlt naptól fogva a munka s ki-ki az épületet mintegy odavarázsolni óhajtaná a legrövidebb idő alatt.")

Az építkezés eleinte gyors tempóban haladt, de néhány hét után lassúbbá vált. Az állandó esős idő is nehezítette a munkát. Az után jött a tél s vele a szükségszerű szünet. Tavasz elején pedig abban a reményben, hogy a Széchenyi által tervbe vett országos színház létesítése sikerülni fog, a vármegye négy hétre teljesen felfüggesztette az építkezést. Mindezek következtében a falak teljes magasságban csak az 1836-i év július 30-ára készültek el. (A Duna-part tervezett Széchenyi-féle országos színház létesülése estén a vármegye a magáéból konzervatóriumot épített volna.)

Elkészülvén a falak, a kőművesek augusztus 6.án délután 6 órakor megtartották szokásos bokréta-ünnepüket. Egyszerű kis házünnepség volt és mégis részt vett benne jóformán az egész Pest-Buda. Mindössze csak annyi történt, hogy a fal tetejére feltűztek egy szalagokkal ékesített tőlgy ágat és egy nemzeti színű selyemzászlót, melyet erre az alkalomra "Bartháné asszony, budai magyar színésznő" ajándékba készített. De mikor ez a selyemzászló a fal tetején feltűnt, alulról ezer meg ezer hazafias torok harsogta feléje az "éljen"-t. Azután előlépett egy pallér s a fal tetejéről ősi szokás szerint muzsikaszó mellett tizenkét pohárköszöntőt mondott (melyeket lelkes éljenzés követett) a királyra, a nádorra, Pest vármegyére, Pest városára, a színház alapítójára, a jelen volt és távolmaradt hazafiakra, a magyar színészekre stb. stb. A pallér minden egyes köszöntő után ledobta a fenékig ürített poharat, melynek darabjait lelkesült örömmel szedte össze a nép, hogy megőrzendő emlék gyanánt hazavigye...

Érdekes, hogy a színház építése közben halálos végű baleset, ami pedig ily nagy építkezésnél rendesen elő szokott fordulni, egyáltalán nem történt. Mintha Isten is úgy akarta volna, hogy e falakhoz embervér ne tapadjon. Egy kőműves a legnagyobb magasságból enyelgés közben lezuhant ugyan, de törött csontjai néhány héten belül tökéletesen összeforrtak. Egy ácslegény is leesett a fedezet gerendáiról, de a fenyőszálakat felvontató csiga kötelében felakadva, sérületlen maradt.

Az építkezés ellenőrzését Balla Károly, Pest vármegye udvari kaptánya, sőt sokszor maga Földváry alispán végezte. De a legnagyobb ellenérzés mellett is megtörtént, hogy egyszer-egyszer megakadt a munka. Így az ács, miután gerendái nem érkeztek meg, a kőműves munka befejezte után nem kezdhette meg azonnal a fedelezést, hanem csak néhány hét múlva. A színpad tetőzetének felrakása pedig csak október 18-án vette kezdetét. Mindazon által az épület a tél beállta előtt tető alá került. A belső munka azonban tavaszra maradt, a színpadi alap- és támasz-gerendákat pedig csak 1837 június 22-én kezdték felrakni az ácsok. Már ekkor itt volt Schütz úr "müncheni jeles gépelyész" is, kit a nemes vármegye a szükséges színpadi "gépelyek" tervezésére és felállítására hívott meg, továbbá Neefe úr, a pesti német színház festője, ki a függönyöket festette. A színház egyébiránt még a megnyitásra sem készült el teljesen s még azután is maradt ott belső munka elég. (a gázvilágítást például csak 1838 március 8-án lehetett használatba venni.)

A készülő színházat egykorú feljegyzések szerint a nagy Széchenyi két ízben tekintette meg, még pedig a "Rajzolatok" tudósítójának szavai szerint "mindenkor gyönyörködtetését jelentve." Harmadízben feleségével jött s mint a tudósító úr mondja: "ez alkalommal az éppen jelen volt igazgatónál a 6-ig számú páholyt évenként előre megrendelte."

Széchenyiről már éltében is eleget hangoztatták, hogy csak azokat a közügyeket pártolta, melyeket ő maga hozott létre. A készülő színháznál tett látogatásai ennek mintha ellenkezőjét bizonyítanák. A színház nem ott és nem olyan alapokon épült, amint ő akarta és - íme - a "legnagyobb magyar" mégis érdeklődőt iránta, világos bizonyságául eszményi önzetlenségének.

De önzetlen jellem volt Földváry is. A köz érdekében tett fáradhatatlan buzgólkodásaiért ő sem kívánt ellenszolgáltatást s ha azt - bármilyen szerény formában - felajánlották neki, visszautasította.

Egy ilyen visszautasításról a "Honművész" a következőképpen számol be: "Pest vármegye november 16-i közgyűlésén (1836-ban) indítványba hozatott, hogy miután főméltóságú Grassalkovich hercegnek, a színházi telek nagy lelkű adakozójának, nyilvános hála jeléül e` ns vármegye által örökös páholy ajánlott, hasonló ajánlással tiszteltessék meg e megye második alispánja t. Földváry Gábor úr, ki e színház létesülését hazafiságos buzgalommal leginkább eszközli. Ámbár ezen gyengéd érzelmet bizonyító indítvány közhelyben hagyással fogadtatott, de a t. alispán úr az ajánlást szerény elmellőzéssel utasította vissza, biztosította azonban a t. Rendeket, hogy a szóban forgó színházban saját költségén mindenkor fog páholyt tartani."

Íme, ilyen büszke magyar szememmel viselkedtek azok a régi, jó tekintetes urak!