Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · FIGYELŐ

TRÓCSÁNYI ZOLTÁN: KARINTHY FRIGYES: CAPILLÁRIA

Estefelé, amikor a nap a láthatár pereméhez hanyatlik, a városnak nevezett szabályos kőtömegek odúiban különös átalakulás megy végbe: a szép nemnek fiatal és öregebb rétege fésülködni kezd, színesre festi magát, különleges burkokat szed elő szekrényekből, vagy szabadon lógó fogasokról, bódító illatokat fecskendez magára és miután szépen kipucolta magát - otthon marad, vagy elindul hazulról bizonyos, vagy bizonytalan irányban. Ugyanekkor a másik, a gyöngébb nemhez tartozók ruházat gyanánt viselt öt csövüket más színűvel cserélik föl, zsebüket kibélelik különféle értékekkel és vagy otthon maradnak, vagy megindulnak bizonyos, vagy bizonytalan irányban. A szép nemhez tartozók hódító körútra indultak el, a gyöngébb nemhez tartozók, már ti. a férfiak szintén, és ha a két nem két egyede egymásra talál, egyik a másiknak hódolatát nyilvánítja. A hódolatnyilvánítás végeztével a gróf a kaszinóban, a bankfiú a bárban, a baka a kaszárnyában büszkén regéli el a hódítását, mintha valami szenzációs új fölfedezésre jutott volna el, és ugyanakkor a grófkisasszony a szalonban, a polgárleány a konyhában diadalmasan közli a mamával, hogy az udvarló hurokra került, míg a külvárosi kis házmesterleány szendén osztja meg mamájával a bevételt.

Az a bizonyos Don Juan, aki annyi női szívet fűzött már föl óraláncára és borongós délutánokon a kávéházak törzsasztalainál órák hosszat, hatásos szünetekkel, fölényes kézlegyintésekkel adja elő agyafúrt módon kieszelt és pokoli leleményességgel végrehajtott hódításait, sírva fogja végigolvasni Karinthy humoristico-satirico-symbolikus regényét és keservesen fog kiábrándulni imádott donjuani szerepéből: nem ő a Don Juan, hanem ők, a gyönge nők, a hódító Donna Juannák, és nem ők a rabszolgák, hanem mi, az úgynevezett erős férfiak, akik erőnket, vérünket, vagyonunkat és agyvelőnket visszük áldozatul e földi istenségek oltárára. - Ezt a végtelenül szomorú igazságot fogja megtanulni Karinthy Frigyes fantasztico utópisztikus társadalmi regényéből.

Nem egy nőt, nem is egy női típust ismerünk meg a Capilláriában, hanem a nőt, a destillált nőt és nem egy férfit, nem is egy férfi típust, hanem a férfit, a destillált férfit, két egymásra utalt állatfajt, amelyek bár - tagadhatatlanul vannak közös zoológiai tulajdonságaik jellemükben, szokásaikban, törekvéseikben, foglalkozásukban nagyon különböznek egymástól. A nő ragadozó típus, a férfi - jámbor, kérődző háziállat.

Egy orosz politikus írja memoárja bevezetésében, hogy az ember rendkívül komplikált valami; nem csak szavakkal, hanem terjedelmes fejtegetésekkel és magyarázatokkal is nehéz meghatározni, hogy mi voltaképpen. Nincsen olyan alávaló gazember, aki néha ne gondolt, sőt ne tett volna valami jót. És nincsen olyan becsületes, nemes ember, aki valamikor ne gondolt volna, vagy - a körülmények bizonyos alakulása mellett ne követett volna el valami hitványságot. - Tétele alkalmazható a nőkre is: a nő - még bonyolultabb valami, talán még nehezebb meghatározni, hogy mi. Nincsen olyan feslett életű asszony, aki paráználkodása kis intermezzóiban ne érzett és gondolkozott volna olykor-olykor tisztán és nincsen olyan fennkölt lelkű nő, aki valamikor legalább gondolatban ne vétkezett volna. Tolsztoj szerint is téves az emberi természetre, jellemre vonatkozó minden általánosítás. Szerinte nem helyes azt mondani, hogy valamely ember jó vagy gonosz, erkölcsös vagy erkölcstelen, nyugodt vagy heves, okos vagy buta. Az ember olyan, mint a folyó, amely hol lassú, hol sebes, hol kristálytiszta, hol zavaros, hol sekély, hol mély. Tehát tagadja a következetes, egyenletes egyéniséget és jellemet még egy emberen belül is. Karinthy tovább megy; szerinte mindezek felszínes dolgok. Az ember - ember-állat; a faj két alosztályra szakad: férfi-nemre és női-nemre, mind a két nemnek megvannak a lényeges, állandó, uralkodó jegyei és vallás-erkölcs, tolsztoji-erkölcs, genfi-erkölcsök - lényegtelen, változó jegyek. Ő a férfit, meg a nőt akarja látni, az abszolút férfit, meg az abszolút nőt. És a minden lényegtelen vonásától megtisztított, megszűrt, desztillált férfit állítja szembe a megtisztított, megszűrt, desztillált nővel. A tenger fenekén, hová Karinthy ledesztillálja e két külön állat-fajt, férfi- és asszony-kivonatok állanak egymással szemben és hidegen, tisztán látjuk hivatásunkat, erő és hatalmi viszonyainkat a nőkkel szemben.

Bár ez a művelet, az óceán fenekére szűrni le az embert, kissé nehéznek és bonyolultnak látszik, Karinthy regényében - természettudományi fogások ügyes alkalmazásával és némi bravúros szemfényvesztéssel egykettőre megtörténik. Elhisszük, hogy Gulliver régi kedves barátunk, akinek e capilláriai utazása immár hatodik szenzációs utazása, hajótörést szenvedvén, lesüllyedt a tenger fenekére, ahol füleit kopoltyúkkal szerelik fel és minden különösebb nehézség nélkül megkezdi útját a nők országában, ahol a nők, az oihá-k, szépen kitenyésztett női díszpéldányok az urak, míg a bullok-ok, a csenevész, szellemi vágyaknak élő, eszmékért harcoló férfiak az oihák-nak igen-igen szánalmas rabszolgái. Az oihák bullok-agyvelővel táplálkoznak és boldog az a bullok, amely az oihák terítékére kerül. Egyébként a bullokok degenerált alsóbbrendű lények, melyek háborúkat viselnek, nagy tervekkel, szellemi munkával, gyönyörű, monumentális épületek tervezésével és építésével foglalkoznak; olyan magas palotát akarnak építeni, amely a tenger színéig ér. De az oihák miatt semmit sem tudnak bevégezni. Amint munkájuk már-már valami eredménnyel kecsegtetne, jönnek az oihák, valami bódító illattal elkábítják, megölik és a félig kész palotákból kiseprik a bullokokat. Az eszes bullok a kéjeknek élő oihá-nak hitvány rabszolgája és tápláléka, egyetlen hivatása az, hogy gyönyörűségekkel töltse meg az oiha életét.

Gulliver hatodik úti naplója éppen olyan szenzációs, mint az előbbi öt. Ezen az útján is teljesen hidegen és elfogulatlanul igyekszik följegyezni szociológiai és természettudományi megfigyeléseit, de a hideg és objektív természetbúvárból akaratlanul is előtör szubjektivitása, a nők, az oihák iránt való ellenszenve és gyűlölete és - tárgyilagos útinapló helyett - csúfondároskodó szatírát kapunk. Az oihák örömeit kissé nagyítva, a bullok-okéit megkisebbítve látja, mintha egyidejűleg nagyító és kicsinyítő lencse alatt figyelné őket. De - noha az oihák általában véve talán nem is egészen olyan hidegek és kegyetlenek, a bullok-ok nem olyan önzetlenek és szorgalmasak, mint e szociológiai és természettudományi megfigyelésekben rendkívül gazdag útinaplóban, mohó kíváncsisággal, feszült figyelemmel, szemöldökünket összeráncolva lessük Gulliver barátunk minden lépését, melyet a nők birodalmában tesz, nagyokat mosolyogván ama szarkasztikus megjegyzéseken, amelyeket nőgyűlölővé lett Gulliver barátunk az imádott gyöngeségeire és mint szociológus, a bullokok politikai küzdelmeire tesz. Egy logikus fantáziának nagyszerű természettudományos torzítása, tréfája ez a társadalmi regény, amely egy kissé különös tanteremben mutatja be a kétlábú tollatlan emlősállat abszolút tulajdonságait.